Múlt árnyai

124 fejezet: Gyász

Frerin összefonta a karjait a mellkasa előtt és próbált a lehető legszigorúbban nézni az ágyon egyenes tartással ülő feleségérem, aki ahogyan felszegett fejjel büszkén ült valóban királynőnek tűnt, ahogyan egyszer a bátyja írta le neki. Ám ott abban a pillanatban megfojtotta volna szeretett feleségét, hogy nem avatta be egy olyan dologba, mint a mennyük állapota.

- Miért nem mondtad el nekem, hogy Zeyme várandós? Kérdezte veszedelmesen Frerin és Artemys végig mérte, majd elhúzta a száját.

- Talán akkor fordultam volna hozzád elsőnek, ha lett volna arra gyanúm, hogy a gyermek tőled van és nem a fiamtól várandós. – Frerin szeme megrebbent és már vörösödni kezdett a feje, sőt már nyitotta a száját, hogy ki eresze a haragját, de Artemys folytatta – de erre te soha nem vetemednél, hiszen lányodként szereted Zeymét és hűséges is vagy hozzám. De! Villant meg az asszony szeme – te is olyan, vagy, mint Túrin mindet túlságos túlgondoltok és a mennyem külön kérése az volt, hogy senkinek se szóljak, mikor a gyanúja beigazolódott. Én tartottam a számat, de a lányaink, akik szintén rá jöttek mi lehet Zeyme rosszul létei mögött nem tartották a lepcses szájukat. Olyanok, mint te.

- Mint én? Lepődött meg a férfi - Mikor valami rosszat tesznek, akkor rám hasonlítanak, ám ha valamit, jól akkor rád.

- Ez csak természetes – húzta fel az orrát, majd a férjére pislantott – persze tőlem is örököltek sok rossz dolgot és tőled is nem kevés jót ám néha túl... túl... túl... - tárta szét a karjait a nő idegesen.

- Mi? Mi túl?

- Túl Durinok – sóhajtott fel fáradtan a nő, majd rá nevetett halkan a férjére – ugyan olyan csökönyösek és fárasztóak, mint te Frerin. Ám ennek ellenére nagyon szeretem őket éppen úgy, ahogyan téged is. Még most is pedig legszívesebben megfojtanálak.

- Ahogyan én is – ingatta a fejét mosolyogva és leült a neje mellé az ágyra kezébe véve a nőjét, majd morzsolni kezdte az apró ujjakat – mond, ezért nem akarsz gyereked, mert jön az unokánk? Nem gondoltad meg magad?

- Frerin szerintem még szükséged lenne, az életed további részében a fogaidra szóval hanyagold ezt a témát vagy a Valákra esküszöm, gyöngysort fűzök a fogaidból – fordult a férje felé a nő.

- Régen fenyegettél meg ezzel. Igazán nosztalgikus – vont vállat a férfi, majd tördelni kezdte a kezeit – mond, talán azért nem akarsz gyereket tőlem, mert már...

- Nem – csattant fel a nő - nem azért nem akarok gyereked, mert nem akarok tőled még, ha nem már túl vagyok azon a koron, hogy gyereket szüljek. Most már annak az ideje jött el, hogy a gyerekeim útját egyengessem a házasság felé, amit maguk választottak. Eled Hagur asszonya lesz úgy ahogyan Kerla is egy nap Tillgeliré. Mert bizony a lányunk inkább soha nem megy férjhez, ha nem adjuk áldásukat rájuk.

- Alig ismerik egymást – nyögött fel a férfi. Artemys gyengéden maga felé fordította Frerin arcát.

- És mi? Pár hónap elég volt, hogy egy olyan kötelék alakuljon ki közöttünk, ami megpecsételte a sorsunkat. Sőt ha jól emlékszem alig pár órája ismertél és már nőül vettél volna. Mond, te nem látod, hogy a Valák is egymásnak teremtették őket? Hát nem akarod boldognak látni a lányunkat?

- Milyen kérdés ez? Persze, hogy annak akarom, de... - húzogatta a száját a férfi – még kislány.

- Csak a te apai szemed látja annak. El kell engedned őket, ezt te is tudod...

- Tudom – ölelte meg a nejét szorosan – ám, ha megbántják, őket én megölöm egytől egyig azokat a mocskokat, akik elragadták tőlem a kislányaimat.