SasuSaku: Nanadaime

61. fejezet

Sasuke:

A klónomon keresztül érzékeltem az Ootsutsuki összetéveszthetetlen chakráját a falu felett lebegni.  Nem tétovázhattam, azonnali cselekvésre volt szükség. Konoha lakóinak élete veszélyben forog és Hokageként kötelességem megvédeni az életüket. Megnyitottam az átjárót, Sakura pedig velem akart volna tartani. Tudom, hogy segítő szándék vezérelte, de nem tudok teljes erőbedobással harcolni, hogy közben még őt is védenem kell. Vagyis pontosabban attól félek, hogy nehogy megismétlődjön a szigetnél történtek. Nem akarom saját kezűleg a vesztét okozni, az utóbbi hetekben pedig nem egy ilyen alkalom adódott, mikor csak egy hajszálon függött az élete, mindezt a tragikus sorsunk miatt.
Utáltam a gondolatot, hogy Sakura most Hiroto mellett van a legnagyobb biztonságban, de most Sakura érdekeit kellett néznem. Ráadásul most a bajbajutottakon segíteni sem tudna, az állapotára meg nem akartuk, hogy fény derüljön. Sakura mindenkinél jobban utálta, ha tehetetlen. Így ez volt a helyes döntés. Sakurának itt kell maradnia Villámrejtekben míg én legyőzöm az ellenséget.

Nem akartam megbántani, de sikerült. Az ékes szavak használata sosem volt az erősségem, így bocsánatkérés nélkül, bűnbánó tekintettel fordítottam annak a nőnek hátat, kit mindennél jobban szeretek.

Átléptem a teret átívelő hasadékon, majd minden gondot kizárva a fejemből csak az előttem álló harcra koncentráltam. A Hokage palota tetejére érkeztem, a falu északi részét már lángok borították. A jouninok felvették már vele a harcot, míg a chuuninok a lakosokat menekítették biztonságos helyre. Felvettem a Susanno alakját, hogy az ezüstös hajú végre rám koncentráljon.

Felém fordult és egy villanás alatt előttem termett. Gyorsasága meglepett, még a Sharingannal sem tudtam olyan élesen követni mozdulatait.

- Hol a papnő? - kérdezte rideg hangján.

Magamban felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, amiért Sakurát Villámrejtekben hagytam.

- Nincs itt semmiféle papnő! - válaszoltam ugyanolyan stílusban. Próbáltam adni az értetlent és érdektelent.

Gúnyos vigyor ült ki ajkaira.

- Indra-sama nem tud a papnő nélkül létezni. Áruld el Uchiha Sasuke, különben - egy fekete gömb kezdett nőni a kezében - a falusiak bánják meg! - Választ sem várva a tányérnyi gömb hatalmas nagyságúra duzzadt, mely villámlott a sűrű pusztító energiától.

Elhajította, nekem pedig időm nem volt, hogy ellökjem a kardommal, így a Susanoo méreteit akkorára növeltem, hogy a szárnyaival be tudtam fedni az egész falut és testemmel védtem Konohát. Perzselte és szaggatta a Susanoo védelmét a technika, de kitartottam.

Ki kellett tartanom.

Hokageként felelős vagyok az embereim biztonságáért, mert...

Mert tartozom ennyivel Itachinak.
Mert megígértem Narutonak.
Végül pedig mert Sakurának szüksége van az otthonára.
Egy közös otthonra.

Annyi emlék fűzött ide, ami miatt nem hagyhattam, hogy bántódása essen bárkinek is. Idekötött a múltam, jelenem és remélhetőleg a jövőm is.
Még egy Oootsutsuki sem rombolhatja le a jövőről alkotott terveimet. Annyi év szenvedés után megérdemlek én is egy kis boldogságot. Azt meg pláne nem hagyom, hogy egy ujjal is Sakurához nyúljanak!

A Susanoo lábait megvetettem, a talaj besüppedt a talpam alatt, ahogy kitartóan ellenálltam, mi több sikerült felülkerekednem a támadáson. Mindkét kézzel megragadtam a gömböt és elhajítottam az ég felé, ahol hatalmas robajjal berobbant.