SasuSaku: Nanadaime

69. fejezet

Sakura:

Először azt hittem, hogy félreértettem Hirotot. Tudom, hogy többet táplál irántam mint barátság, de a kérdése így is váratlanul ért.

- Tudom, hogy kissé korai és tolakodó lehet a kérdésem. Azonban, ha elfogadod az ajánlatom, megkapod a villámrejteki státuszt és lesz hova tartoznod. Én fogok felelni érted... - Megértettem, hogy mire akart utalni a férfi. Ha igent mondok rá, akkor Sasuke nem gyakorolhat felettem semmilyen hatalmat törvény szerint, egyedül csak Hirotonak felelnék a tetteimért.

Nyitottam ajkaimat, de egy szó sem érkezte elhagyni a torkomat.

- Nem kell most azonnal választ adnod – csitított el az ujjaival – Türelmesen várok, ameddig kell – Megértő mosollyal engedett el, de én mégis megsemmisülve álltam a jég színén.

Megérintette az arcomat, látta a vívódást önmagammal.

- Én soha nem bántanálak téged. - A homlokcsókja éppúgy meglepett, mint az előbbi kérdése – Várni fogok rád! – A férfi gyengéden megfogta a kezem és húzni kezdett a tó széléhez.

Az érzelmeim legszélesebb skáláját tapasztaltam meg a visszaút alatt. Semmiségekről beszélgettünk, mintha az előbb nem is kérte volna meg a kezem, de a nyugodt felszín alatt egy vihar tombolt. Megkönnyebbült vagy csalódott lennék?

A férfi mellett biztos voltam, hogy megkapnám azt, amire vágyik kiéhezett lelkem, de eszem azt suttogta, hogy vissza kell utasítanom őt. A falusiak érdekékben kell elutasítanom eme csábító lehetőséget a boldog életre.
Ahogy egyedül maradtam a szálláson harag töltötte el a szívemet. A fenébe is! Annyi éven át vállaltam önként a szenvedést, nem lehetek annyira önző, hogy végre kicsit gondolok a saját boldogságomra is? Attól önzőbb emberi lénynek tartom magam, hogy mártírhalált haljak.

Mégis mire hallgassak? A szívemre vagy az eszemre?

...

Amira:

Isato-sensei szigorú tekintettel mért végig minket, miután Saito kis híján feldöntötte őt futtában a folyosón.

- Saito-kun! – igazította meg a szemüvegét a férfi – A kórház nem játszótér – oktatta ki társamat, a hangsúlytól én is behúztam a nyakamat.

- Gomen-nasai! – hajtott mélyen fejet Saito, Isato pedig megelégedett a bocsánatkéréssel.

Megköszörültem a torkomat, hogy felhívjam magamra a figyelmet.

- Sensei! Sakura-samáról szeretnénk kérdezni. – A nő neve hallatán fájdalmas arckifejezés költözött arcára. A férfi mindig csodálta őt a munkássága miatt és sajnálta, hogy nem fog többé visszatérni Konohába.

- Tudni szeretnénk, hogy hol van pontosan. – Megfeszült, majd elfordult tőlünk.

Nem kellett nyomozónak lennem ahhoz, hogy kitaláljam a gyanús viselkedéséből, hogy bizony tud valamit.

- Ne akarjátok olyanba belemártani az orrotokat, mihez nincs közötök. Ez csak Sakura-samára és a Nanadaiméra tartozik – felelte kimérten. Saito már épp utána akart volna menni, de én a csuklójánál fogva rántottam vissza.

- Pedig van. – Hangom határozott volt. Isato megfordult és szemüvege mögül vett alaposan szemügyre. - A Mizukagénak nem lehet gyereke. Steril – suttogtam nagyon halkan, mintha a nőnek itt is lennének fülei. Vagy egyszerűen paranoiás vagyok.

A férfi elsápadt, szemei tágra nyíltak a döbbenettől. Azonban a kezdeti meglepődést felváltotta a szkepticizmus.

- Amira, ha újabb merényletet tervezel... - Szíven ütött, amiért nem hitt nekem, de részben érthető volt a bizalmatlanság a részéről.