Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Sakura:
Őszintén meglepett Sasuke terve, de Aoda hatalmas segítségnek bizonyult. Sokkal gyorsabban haladtunk a tengeren, mintha egész nap Rasenganokat idéztem volna. A kezem is hálás volt emiatt, legalább nem díszítik vérhólyagok a tenyerem. Első este a kígyó visszatért a saját hazájába feltölteni a chakráját, míg mi a nyílt vízen ringatózó csónakban szenderedtünk álomra. Sasuke feszelgett, nem tudott ülve tartósan aludni. Mondtam neki, nyugodtan feküdjön le a csónak aljára, a hátának is jót tesz vele. A csónak imbolygott a sok mozgástól, de csak sikerült elhelyezkednie. Sasuke kis híján a vízbe ugrott, mikor mellé feküdtem.
- N-nem zavar, hogy mellettem kell aludnod? – tette fel egy oktávval magasabb hangon a kérdést. Úgy látszik megleptem vele.
- Szükség törvényt bont – vontam meg a vállam, miközben a mellkasára hajtottam a fejem. Nagyon szűkös így, de pár napot csak kibírunk így.
Még időt akarok adni magamnak és az éledező érzéseimnek. Csak az összezártság miatt érzek így iránta, vagy tényleg fontossá vált számomra?
Újra belé szerettem vagy csak a képzeletem játszik velem?
A hetek során szerintem úgy is választ kapok a kérdéseimre. Nem akarom addig feleslegesen áltatni és a legfontosabb... Készen állok megbocsátani neki és odaadni a szívemet? Újra?
Elég sokat beszélgettünk az út alatt, az utolsó éjszaka a csillagos égboltot bámultuk, ami nosztalgikus emlékeket idézett fel bennem.
- Gyönyörű – szólaltam meg, miközben a vállán pihentettem a fejem – Konoha egét is ugyanezek a csillagképek tarkítják – megállapításom után Sasuke felnézett. Gondolataiban ő is messzire evezett.
- Kiskoromban elég sokat néztem apával a csillagokat, volt egy titkos helyünk, ahol Konoha fényei sosem zavartak – idéztem fel mosolyogva az emléket, mely keserédes szájízt hagyott maga mögött.
- Tudom – suttogta halkan mély megbánással a hangjában. Nyilvánvalóan tudott mindent a múltamról. Még a számára legjelentéktelenebbnek tartott részleteket is.
Én is tisztában vagyok a múltjának bizonyos részleteivel, de az Orochimarunál töltött időszakot még nem igazán ismertem. Talán eljött annak is az ideje, hogy rákérdezzek.
Épp a kérdésemet próbáltam megfogalmazni, hogy ne legyek túl tolakodó, mikor egy hullócsillag szelte át az eget. Lehunytam a szemem.
Hogy mit kívántam?
„Sasuke találja meg a saját boldogságát"
Az én boldogságom most mellékesnek bizonyul. Nem gyűlölöm őt, erre már rég rájöttem. A szenvedését sem kívánom már többé, nem akarok a holtteste felett nevetni úgy, ahogy ő tette Narutoé felett. Hiába tekint előre, a múltban ragadott lélekkel nehéz továbbhaladni az élet útján. A láncot pedig csak én tudom eltépni a megbocsátásommal.
