SasuSaku: Nanadaime

85. fejezet

Sakura:

A gyűlés nem úgy zárult, ahogy terveztünk volna. Az emberek fáradtak és még nem heverték ki a háború veszteségeit.
Félnek.
Nem állnak készen a harcra, ezt mindketten nagyon jól tudtuk. Azonban örülök, hogy kiálltunk eléjük és elmondtuk az igazat. A kényes információk megosztása nyilván kétélű fegyver, de nem érzem úgy, hogy a saját vesztünkbe rohantunk volna. Isato természetesen biztosított a támogatásáról és én is újra köszönetet mondtam, amiért megmentette tanítványaimat. Néhány ember reménykedő pillantását elkaptam és igyekeztem most már felnőni az elvárásaikhoz. Fenn kell tartani a békét bármi áron!

A tömeg feloszlott, ezután Sasuke még tartott egy gyors tájékoztatót a jouninoknak. A falu védelmének megerősítését rendelte el és minden küldetés megszakítását is egyben. Az összes avarrejteki shinobinak készenlétben kell állnia egy esetleges támadáshoz.
A parancsok kiosztása után visszamentünk az irodába és Kabuto esetleges rejtekhelyéről faggattam Sasukét, de tanácstalan volt. Vízrejtekben nem tudott olyan laborról melyet Orochimaru használt is volna, nagyobb az esélye annak, hogy Natsumi pénzelte és alakította ki Kabutonak a tökéletes helyet az őrült kísérleteinek. A párkányon egy madár kocogtatta meg az ablakot, lábán üzenetet láttam meg. Gyorsan beengedtem szegény párát, elsőként a konohai szimbólumot vettem észre. Sasuke leakasztotta a helyzetjelentést, mely egy jounintól érkezett, ki épp Villámrejtek közelében teljesített küldetést. Nagy fejetlenségről számolt be a vezetőség részéről és az általános hangulat is kétségekre ad okot. Ahogy megjósolta Sasuke bűnbakot keres a nép...

- Egymásra várnak - szólalt meg hirtelen a férfi - És addig semmit sem tehetünk - csapott mérgében az asztalra.

Átéreztem a feszültségét, hisz addig Daiki ügyében sem tudunk lépni előre, hisz szükségünk lenne Vízrejtek jóváhagyó engedélyére, hogy átkutassuk az országot Kabuto laborja után. De mire meglennénk a papírokkal, addigra szőrén szálán el fog tűnni minden nyommal együtt.  Nyilván nem kezdhetünk magánakcióban, mert az többet ártana mint használna, hisz az egyensúly épp csak egy hajszálon függött.

Utálom ezt mondani, de most jobb kivárni, mint forrongó indulatokkal a falnak csapódni.

- Csak egy dolgot tehetünk - Sasuke rám emelte a tekintetét.

- Tudom. Várunk - felelte, de én csak megingattam a fejem.

- Reménykedünk - javítottam ki.

- Remény - ízlelgette a kifejezést.

A férfi szótárában a remény évekig egy nemlétező fogalom volt és a háború után én sem voltam képes látni a fényt a szívem legnagyobb sötétségében. Azonban azok az idők elmúltak. Már mindketten megtapasztaltuk, hogy a pokol legmélyebb bugyraiból is van kiút és a legkétségbeejtőbb helyzetekben is felvillan a remény leghalványabb sugara.

Egészen estig kellett várnunk a reményre. A Kazekage volt az első aki biztosított minket arról, hogy ott lesz a gyűlésen. Két órával később megérkezett a Kőrejtek válaszlevele is, kedvező végkifejlettel.

- Kíváncsi vagyok mit fog lépni Víz- és Villámrejtek - elmélkedett Sasuke. A levelek tartalmától viszont nem könnyebbült meg - Hátbatámadás is lehet a céljuk.

- Épp ezért készítettünk elő mindent, nem? Minden eshetőségre gondoltunk - próbáltam az aggodalmát valamennyire enyhíteni.

A feszültség elpárolgott az arcáról ahogy felém fordította tekintetét. Hálásan pillantott rám.

- Egyedül ezt nem tudtam volna végbe vinni - vallotta be őszintén.

- Nem vagy rá egyedül. Konoha végig kitart melletted. Vannak akik nem felejtették el, mit tettél a gázrobbanáskor és az Ootsutsuki támadásakor.