Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
Végre úgy éreztem, hogy sikerült felzárkóznom Sasuke mellé, azonban a pillanatot nem sokáig élvezhettem ki. Nem tudok chakrát használni, a chakrarendszerem tönkrement. A fickó megszerezte a byakugouba évekig koncentrált erőmet, amit nem sikerült irányítás alá vonnia. A teste nem bírta a plusz terhet és felrobbant. Sasuke mentett meg mindannyiunkat a biztos pusztulástól.
A tenyeremre siklott a tekintetem, Ashura erejét jelző pecsét még ott húzódott. Chakrát próbáltam koncentrálni a kezembe, de csak pokoli fájdalmak árán sikerül egy aprócska szellőt megmozdítanom. A tökéletes chakrakontrollom, amire méltán büszke voltam, most az enyészeté lett.
Zuhanok a kétségbeesés mély, feneketlen szakadékába. Nincs remény, haszontalanná váltam. Nemcsak a chakrámat, hanem az életkedvemet is kiszipolyozta az ellenség.
A párnába fúrtam a fejem, és zokogni kezdtem. Sasuke nyilván magát teszi felelőssé a történtekért, amiért egy újabb ígéretbe fogja hajszolni magát.
Egy teher... ez vagyok én.
Pont, mikor már kezdtek volna jól alakulni a dolgok kettőnk között. Az Ootsutsukinak muszáj volt tönkretennie mindent! Az erőm nélkül nem tudom Sasukét támogatni, csak visszahúzó tényező vagyok jelen állapotomban. Nem akarom a sajnálatát és a megbánást a szemeiben látni.
Megmentettem, amit nem bántam meg.
Nem haragszom rá, inkább magamra vagyok dühös. Már megint tehetetlen vagyok, és ez megőrjít.
Sasuke kint állt az ajtó előtt, próbáltam minél halkabbra fogni a zokogásom, ami kevés sikerrel járt. Nem akartam, hogy így lásson, de ez őt hidegen hagyta. Hiába kértem, majd parancsoltam ki, ő ahelyett, hogy magamra hagyott volna inkább átölelt. Természetesen magát okolta a történtek miatt, a bűntudat és a lelkiismeretes furdalás marcangolta belülről. Hitevesztetté vált, de mégis bizakodott, hogy képesek vagyunk megoldást találni a problémára.
Csak higgyek benne, mást nem kért.
Én pedig mitévő lehettem volna? Hittem, mert bíztam benne és hittem helyette is, ha már ő képtelen volt hinni magában.
- Hazamegyünk – jelentette ki hirtelen. Értetlenül néztem fel rá, hisz még nem fejeztük be a küldetésünket sem! – Megszakítjuk a küldetést, a te állapotod most fontosabb!
Ellenkezni akartam volna, de tudtam, hogy igaza van. Jelenleg egy holtteher vagyok, akit meg kellene folyton védenie a harcok során. Jelen pillanatban egy száraz falevél is strapabíróbb ellenfél, mint én.
- A kage bunshinommal megszakadt a kapcsolatom... Talán jobb is, ha Konohába megyünk, így nem aggódnak a falusiak sem – Sasuke a kezét nyújtotta, amit elfogadtam.
Ügyetlenül kulcsolódtak össze az ujjaink, de mégis erőt merítettem belőle.
- Búcsúzzunk el a lakóktól, aztán indulunk is. Már többet itt úgysem tehetünk – tétován bólintottam.
