Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Sakura:
- Tartozom egy vallomással - kezdett bele titokzatosan, arcáról semmit sem tudtam leolvasni.
Szívem egyre hevesebben zakatolt, nem tudtam mit készül bevallani. A legapróbb csekélységtől kezdve egészen a leglehetetlenebb gondolatokon át minden átszáguldott a fejemben. Talán meggondolta magát a kapcsolatunkat illetően és most szépen kirakja a szűrőmet?
- Én... - próbálta összeszedni a gondolatait, majd tőle szokatlan módon mintha dézsából ömlöttek volna belőle a szavak - A bejelentés napján meg akartam kérni a kezedet, de azzal csak tovább szítottam volna az ellentétet köztem és a nép között, jobban megerősítve azt az elképzelésüket, hogy megzsaroltalak és rád kényszerítettem magamat. A véremet akarták, így az életem a te kezedbe helyeztem. Általad meghalni számomra elfogadható halál lett volna - a bűntudata kiült arcára, szemei a megbánást tükrözték.
A szavai összemosódtak előttem, az első mondatától kezdve egyre homályosabban fogtam fel a mondanivalóját. Meg akarta kérni, ami már önmagában elképesztő tény volt, de aztán mégis kardot dobott a kezembe, hogy ítélkezzek felette.
A múlt mindkettőnket kísérteni fog életünk végéig.
- Már megbocsátottam neked - feleltem halkan, de határozottan az ónixokba nézve - Azonban te képtelen vagy megbocsátani magadnak. Megváltoztál, és keményen dolgozol, hogy olyan falut teremtsünk, ahol Narutoék is boldogan éltek volna. A munkába temetkezel és nem hagyod, hogy segítsek még többet - remegett meg a hangom a végére - Nem kell mindent magadra vállalnod - félrefordította a fejét.
- Nem erről van szó - zavarba jött - Már a meglepetés erejének úgy is lőttek, szóval nincs értelme tovább titkolózni - ezek után sikerült még egy értetlen pillantással megjutalmaznom őt. Fogalmam sincs, mit rejteget még előlem - Az indokok, amikkel mindig hazaküldtelek csak ürügyek voltak. Esténként Konohát jártam és méltó helyet kerestem a lánykéréshez - Sasuke félrenézett, míg én szótlanul meredtem rá.
Döbbent csend ereszkedett a szobára.
- Szóval esténként nem a papírokat bújtad - összegezni próbáltam a helyzetet - Hanem a falu legszebb és legjobb helyeit kerested? Ezért jöttél haza mindig ilyen fáradtan? - bólintással adta számomra tudomásul, hogy jól gondoltam.
Az orrnyergemet kezdtem masszírozni. Én eddig azt hittem, hogy halálra dolgozza magát...
- Sakura? - pillantott végre rám Sasuke.
- És még ti férfiak mondjátok, hogy mi nők vagyunk hajlamosak túlkomplikálni a dolgokat - csóváltam meg a fejem, de egyáltalán nem voltam rá mérges. Megkönnyebbülten, hogy igazából megbízik bennem annyira, hogy ne egyedül vállaljon magára mindent.
Sasuke továbbra is áthatóan vizslatta az arcomat.
- Szóval nem vagy mérges? - kérdezte kissé meglepetten.
- Nem - elmosolyodtam, amivel sikerült összezavarnom. Az ablak mellé léptem, épp ráláttam a cseresznyefára - Egy hónapja pontosan arról papoltam neked ott, hogy meg kellene házasodnod, ha komolyan gondoltad a klán újjáélesztését - idéztem fel az emléket. Sasuke nesztelenül mellém sétált, az ő tekintete is a fára tévedt, és elrévedt emlékeiben - Mit érzel itt? - böktem meg hirtelen a mellkasát.
Felemelte a kezét, amivel megérintette a kézfejemet, majd ujjainkat összekulcsolta.
- Már nem az ürességet. Melegség járja át a mellkasomat, ha veled vagyok vagy csak ha rád gondolok - szavai őszinte mosolyt csaltak az arcomra.
Egy hónapja csípőből elutasítottam őt. Azonban most már más a helyzet.
A gyűlöletem iránta szeretetté vált. Saját szememmel tapasztalhattam meg a benne végbement változást, a sajnálatát a múltbeli tettei iránt és a kemény erőfeszítéseit a bűnbocsánatért.
- Hasonlóképp érzek én is - tettem szabad tenyerem a szívemhez. Végre nem kell elfeledettnek hitt érzelmeimet leláncolva tartanom és eltitkolnom valós érzéseimet a világ elől.
A háború után évekig csak árnyéka voltam önmagamnak, de úgy érzem ketten megtalálhatjuk egymás mellett valós önmagunkat.
Shikamaru szavai csengtek a fülemben, a szeretet valóban képes volt legyőzni a gyűlöletet.
- Szóval? - pillantottam rá várakozóan - Nem teszed fel a nagy kérdést, Sasuke-kun? - a megszólítást követően a döbbenet az arcára fagyott, ajkai megremegtek. Elkapta a fejét, majd mereven az ablaküveget kezdte bámulni.
Az üvegen keresztül láttam, hogy könnybe lábadt a szeme.
- Most először szólítottál úgy, ahogy régen - megkönnyebbülten sóhajtott egyet, mintha mázsás súlytól szabadult volna fel - Az utóbbi hetekben bármit megadtam volna, hogy még egyszer Sasuke-kunnak szólíts - az üvegen keresztül néztünk egymás szemébe. Nem tudtam, hogy számára ilyen fontos a megnevezés.
- Azt hittem, hogy idegesítőnek találod - vontam fel a szemöldököm. Visszafogott mosoly ült ki az arcára.
- Amíg nem tudtam mit veszíthetek, addig az is volt - Óvatosan a vállának dőltem, a kezünk még mindig össze volt kulcsolva.
Egy hópehely keringőzött kint szép lassan a levegőben, csillogó szemekkel figyeltem, ahogy egyre több hópihe jelent meg a nyomában.
A tél már kopogtat, de a szívünkben tavasz tombol.
Sasuke is elbűvölve figyelte a pelyhek táncát, majd hirtelen ötlettől vezérelve kinyitotta az ablakot. A beáramló hideg levegőtől libabőrös lettem, Sasuke pedig a zimankóval nem törődve kimászott az verandára. Kezét nyújtotta felém, én gondolkodás nélkül követtem őt. Húzni kezdett a cseresznyefa felé, majd szembefordított magával. A leheletünk fehér foltként gomolygott előttünk. Tenyerem felfele fordítottam, a kezemre hulló fagyott kristályok egy pillanat elolvadtak. Tekintetem felemeltem az égig, a szürke felhőkből sűrű pelyhek hullottak alá.
- Gyönyörű - sóhajtottam. Régen hullott hó Konohában, de szívemet gyermeki öröm töltötte el a látványtól.
Sasuke arckifejezésére kíváncsi lettem, ezért rátekintettem, de már nem állt velem szemben, hanem térdelt előttem.
- Hosszú utat tettünk meg mindketten egyedül az utóbbi években, azonban az életösvényeink e fánál keresztezték végzetesen egymást. Megmentetted pedig semmi okod nem volt a segítségnyújtásra. Csodát tettél, nemcsak Konoha fáit borítottad virágba, hanem az én lelkemet is megmentetted a sötétségtől. Te voltál az oka, amiért el tudtam indulni a változás útján - a zsebéből egy dobozkát halászott elő, az én szemeimből már potyogtak a könnyek a meghatódottságtól - Haruno Sakura, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - a bársonydobozkában egy aranygyűrű díszelgett, melynek rózsaszín kövei egy cseresznyevirágot formáztak. Keresve sem találhatott volna jobbat, szebbet, illetve méltóbb helyet a nagy kérdéshez.
A válaszom mi más lehetett volna egy igennél?
Elég sok időbe tartott megszülni a részt, igen bajban voltam a vallomás részével, de csak sikerült átlendülni ezen is. A következő már nem fog két hónapba telni, ugyanis már oda van félkész fejezet. Kellemes Ünnepeket mindenkinek!🥰
