Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
Amane-san elvezetett minket a földalatti szállásukhoz és természetesen „házasok révén" egy szobát kaptunk, de legalább az égiek két külön ágyat osztottak nekünk. Nem kell végre egymáshoz bújva aludnunk, nem kell hallgatnom a heves szívdobbanásait, ahogy a mellkasára hajtom a fejem és nem kell elvesznem azokban a csillogó ónixokban...
...
Rendben van, tuti agyamra ment az a majdnem csók a harc után, Sasuke túlzott féltési rohama és félreértelmezhető kijelentése.
Az idős papnő ránk csukta az ajtót, de előtte elmondta hol található a vacsora terme és a földalatti forrás, ahol megfürödhetünk. Kettesben maradtam Sasukéval és gyorsan magamhoz rántottam az irányítást.
- A-na-ta! – préseltem ki a számon – Mégis mi járt a fejedben?! – kérdeztem magabiztosan. Sasuke féloldalasan elmosolyodott és közelíteni kezdett felém, a lábaim egyből hátrébb csusszantak, míg a hátam a falnak nem ütközött. Miért hoz folyton zavarba és miért nem lehet ezt tisztességes távolságból megbeszélni?
- Ezt én is kérdezhetném – nyúlt az állam alá – Neked mi járt a fejedben?
- Nem válaszoltál a kérdésemre. Én kérdeztem előbb! – tértem ki a válaszadás elől.
- Csak egy kérdésemre válaszolj, aztán felelek a tiédre. Akartad vagy sem? – hajolt közelebb hozzám.
Lefagytam. Tudtam, hogy szóba fog ez jönni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar letámad ezzel. Sarokba szorított, ajkaimat összepréseltem. Fogalmam sincs mit akartam abban a pillanatban. Érzelmes énem akarta volna, de a logikus nem... mégis hogy magyarázzam meg neki a lehetetlent?
- Én – böktem ki, de a folytatással vívódtam. Sasuke megunta a várakozást.
- Értem – engedett el feszülten – Sakura akkor ne adnál félreérthető jelzéseket nekem! – felkaptam én is a vizet.
- Örülök, hogy érted azt, amit még jómagam sem értek! – vágtam a fejéhez – Tudtommal semmivel sem bátorítottalak!
- Óó akkor valószínűleg félreértettem a tengeren eltöltött időnket és beszélgetéseinket – öklömmel dobálóztam a levegőben ahogy közelebb léptem hozzá.
- Idióta vagy! – ripakodtam rá.
- Te meg idegesítő!
- Féltékeny!
- Meggondolatlan! – és még így folytattuk egymás szidását.
Miért van az, hogy mindig veszekedünk a jó pillanataink után?
- Döntsd el végre mit akarsz! – csapta maga mögött be az ajtót Sasuke.
Döntsem el mit akarok?! Shannaro, mintha az olyan egyszerű lenne!
