Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sasuke:
Egy újabb forró nyári napnak néztünk elébe, én pedig a levegőtlen irodában töltöttem a nap legmelegebb óráit. Határozottan el kellene valami jéghasználó shinobi, mert itt egyenesen meg lehetett gyulladni, főleg, hogy a köpenyemet is a hátamon viseltem. Unottan nyúltam a bélyegzőhöz és pecsételtem az építési engedélyeket és egyéb kérelmeket.
Nem tudtam a munkára koncentrálni.
Elrúgtam magam az asztaltól és Konoha újonnan felhúzott tornyaira esett pillantásom. Hat év alatt jelentős változáson és fejlődésen esett keresztül a falu. A központi részt sorra töltötték ki a modern épületek, míg a külvárosi rész megőrizte a maga bájos hangulatát a tágas utcáival és régi stílusú házaival.
Béke honolt, a világ pedig soha nem látott virágzásnak indult.
Rengeteg erőfeszítést és áldozatos munkát követelt az emberektől, de úgy gondolom megérte az a számtalan éjszakába nyúló túlóra.
Kinyitottam az ablakot, a meleg arcon vágott, így inkább visszacsuktam. Fullasztó volt idebent lenni.
Irritáló csörrenő zaj ütötte meg a fülemet. Az asztalon berregő telefonhoz nyúltam, a kagylót a fülemhez emeltem. Körülbelül két éve fejlesztettek ki egy olyan készüléket, mely vonalas összeköttetéssel lehetővé teszi két fél gyors kommunikációját. Lehet maradi vagyok, de én inkább jobb pártolom a hagyományos üzenetküldést a sólymom által.
Egész nap csörög ez a vacak.
- Itt a Hokage beszél.
- Aoi-chan te vagy az? Csak nem megfáztál, olyan mély lett a hangod. Látod tegnap nem kellett volna annyi jégkrémet enned... - gyorsan félbeszakítottam az idős hölgyet.
- Rossz számot tárcsázott - azzal a lendülettel le is raktam a telefont.
Esküszöm kiköttetem ezt a hulladékot, vagy fogadok fel egy embert aki kezeli a telefonhívásokat.
Kopogtattak az ajtón, az illető chakrájától viszont elpárolgott minden rossz indulat belőlem.
Az egyedüliek kik fel tudják frissíteni a napomat és új erőt adnak a folytatáshoz.
Nyílt az ajtó és egy csak egy vörös villanás láttam, majd nyomást éreztem a derekamnál.
- Papa! - kiáltotta Sarada, a két copfja pedig oda-vissza libbent a nagy ölelésben. A fodros vörös ruhácskájában megpördült előttem, a cipellője pedig kopogott a padlón - Hoztunk ebédet! - mosolyodott el a kislányunk.
Sakura az ajtónak támaszkodva figyelt minket. Aggódva pillantottam fel rá.
- Mondtam, hogy hazamegyek ebédre, emiatt nem kellett volna fáradnotok! - felvettem Saradát és közben Sakura mellett is termettem, hogy könnyítsek rajta. Elvettem a szatyrokat tőle és a bentos dobozt is.
