Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Sasuke:
Idegesen trappoltam el a szobánkból egy csendesebb helyre, hogy ki tudjam magam tombolni. A lábaim a palota romjaihoz vittek, néhány chidori után egész jónak éreztem a vérmérsékletem. Felültem egy nagyobb törmelék tetejére és onnan figyeltem a tajtékzó tengert.
Ma majdnem elveszítettem Sakurát. Majdnem megöltem őt a saját két kezemmel.
Ha csak egy tized másodperccel később állok meg, akkor már nemcsak Sakura lenne halott. Az én lelkem is darabokra tört volna.
Miért mész el mindig ilyen messzire, Sakura?
Remegő kezeimet az ölembe ejtettem. Nem értettem egyszerűen, miért dobná el egy idegenért az életét. Tényleg nem ér semmit az életének lángja, ha hezitálás nélkül kiugrik egy halálos csapás elé? Tényleg nem tudok sehogy sem reményt és célt adni létezésének?
Ilyen gondolatok kínoztak, amikor a távolban megláttam Sakurát közeledni. Leugrottam és sétálni kezdtem, hogy a rám törő idegességet csillapítsam valamelyest. Nem egy kellemes beszélgetés elé fogunk nézni. Ki fog borulni, amiért választás elé kényszerítettem, ráadásul a néhány átgondolatlan cselekedettemmel sikerült ma még jobban megutáltatnom magam vele. Nincs az a bocsánatkérés, amivel jóvá tehetném a kirohanásaimat.
Ez vagyok én. Uchiha Sasuke, aki az utolsó utáni esélyét is elszalajtja a boldogságához.
- Sakura? – nyeltem egy nagyot, fogalmam sincs, hol kezdjek bele. A szavak szokás szerint cserben hagytak – Én... - Felemelte a kezét.
- Most én beszélek, és te végighallgatsz! – közölte ellentmondást nem tűrő hangon – Döntöttem! – Sakura egy szuszra elhadarta a döntését, de a szavak értelmét lassan fogtam fel. Pontosabban nem akartam elhinni, kizártnak tartottam, hogy kedveljen engem azok után amiket tettem.
Ezt biztos csak álmodom!
Sakura a földet pásztázta, nem nézett volna fel rám. Végre sikerült magamhoz térnem a döbbenettől, és még egyszer hallani akartam volna a szájából, hogy kedvel engem. Önzőség tudom.
Azonban mégis hallani akarom!
Egy lépéssel előtte termettem, álla alá nyúlva megemeltem a fejét. A tekintetét még mindig nem fordította felém.
- Az előbbit megismételnéd a szemembe nézve, kérlek? – kértem meg rá. Lassan emelte rám a smaragdjait.
- Telhetetlen vagy! – motyogta morcosan – Kedvellek! – hangzott el újra a vallomás. Szóval mégsem ábránd, hanem ez a színtiszta igazság.
Lehunytam a szemem és homlokom az övének döntöttem. Tisztában van az érzéseimmel, de fontosnak tartottam, hogy én is színt valljak előtte. Nekem is meg kell tennem ezt a lépést. Nem kis bátorság kellett Sakura részéről, hogy ezt bevallja előttem.
