Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sasuke:
Jóval napfelkelte előtt ébredtem, az este elkészített cuccaimhoz sétáltam. Leellenőriztem, hogy mindent elraktam-e, utána megidéztem a klónomat, aki a falu biztonságára fog ügyelni, míg én távol vagyok Sakurával. Gyorsan megettem egy szendvicset, majd a verandára állva figyeltem a völgyben elterülő békés falut. Sakura chakráját éreztem közeledni, a kerítés nyikorgott egyet, ahogy átugrotta birtokomat és a közteret elválasztó határt. A klónommal feltétlenül ki fogom cseréltetni a kerítést, míg küldetésen vagyunk... Nem azért, mert lusta lennék magam megcsinálni, hanem mert amikor visszatérünk, azt akarom, hogy Sakura és én egy közös álomotthonba érkezzünk meg egy párként. Ha a küldetés során nem tudok közelebb kerülni hozzá, akkor sohasem... Lopva sandítottam felé, ő is Konoha házait figyelte csendben. A tegnapi beszélgetés még érezhető feszültséget generált köztünk, egyrészt ezért voltunk mindketten hallgatagok. Másrészt a búcsú miatt. Otthonát börtönné alakítottam, de mégis homályos szemekkel vált el a megszokott környezettől.
- Vigyázni fogok a falura! – tettem meg a sokadik ígéretem.
- Én is – felelte halkan, majd tekintetét a Hokage arcokra meresztette.
Bármit megadnék, hogy hallhassam a gondolatait, ahogy a smaragdjai megállapodtak az én kőarcomon, majd oldalra fordította a fejét, és valós arcomat fürkészte. Hasonlóságot és ellentétes vonásokat keresett, kicsit kezdtem zavarban érezni magam az átható pillantásoktól. Megremegett a karja, amin úgy próbált úrrá lenni, hogy összefonta mellkasa előtt, mintha csak a hajnali hűvös okozná a didergését. Félt. De nem tőlem, hanem az ismeretlentől. Kirángatom őt egy kegyetlen világba a biztonságot nyújtó falak mögül.
Megnyitottam a portált és a kezem nyújtottam felé. Legnagyobb meglepetésemre elfogadta azt, remegése abbamaradt.
- Remélem még látom virágozni a cseresznyefádat – ezzel a kijelentésével még jobban meglepett, de a szívem őrült tempóban kalimpálni kezdett.
Megszorítottam a kezét.
- Együtt – fűztem még hozzá, mielőtt átléptünk volna az átjárón.
Egy közönséges bükkerdőbe érkeztünk, Sakura pedig csodálattal figyelte meg a legapróbb részletet is. Semmi érdekfeszítő nem volt a fákban, Konoha magasabb területein pontosan ilyen bükkösök voltak. Egy dologtól azonban eltért. A levegő minőségében... Konoha Tűz országának kellős közepén terült el, míg ez az erdő a tengerpart közelében. Sakura mélyet szippantott a sós levegőből, arcára zavarodottság ült ki. Nem láthatta, hogy mosolyogva figyeltem minden lépését. Elengedte a kezemet, lehunyt szemmel élvezte a tenger közelségét.
- Ha sietünk még elérjük – Sakura összezavarodott, de én csak felugrottam egy ágra és sietősre fogtam a lépteimet. Hamarosan hajnalodik.
