SasuSaku: Nanadaime

Prológus

Sakura:

Lépteim neszét a puha föld elnyelte, hangtalanul tartottam célom felé. A hajnali napsugarak megcsillantak a grániton, a keresztfa árnyékot vetett a lábaim előtt. Meggyötörve, érzelmek nélkül megálltam a sír előtt.

Uzumaki Naruto

Élt 17 évet

Ennek már három éve. Három éve pontosan ezen a napon végetért a Negyedik Nagy Shinobi Háború.

Három éve elvesztettem minden reményem.

Én naív azt hittem, hogy felérhetek hozzájuk. Gúnyosan elvigyorodtam, ugyanis a valóság ettől sokkal árnyaltabb volt.

Gyenge voltam és még mindig az vagyok. Szánalmas kis kísérletemmel nem tudtam megakadályozni csapattársaim harcát. Leültem a földre, fejem a fejfának döntöttem. A hajnali fagy csípte az arcomat, egyetlen jele, hogy még mindig érzek. Bizonyíték arra, hogy a testem még él, ha már a lelkem halott. Szilánkosra tört lelkem képtelenné vált bármilyen érzelem kinyilvánítására. Üres bensőmet a harag és gyűlölet töltötte ki. Ha lehunyom a szemem még mindig látom magam előtt őket.

Naruto meglepődött tekintete, ahogy szemeiből eltűnik a ragyogás, szájából megállíthatatlanul folyt a vére.

- Gomen, Sakura-chan – köhögte szótagolva, mielőtt Sasuke kihúzta volna a kezét Naruto mellkasából.

A chidori éles hangja elhalkult. A Végzet völgyét kétségbeesett kiáltásom töltötte be. Sasukéval nem törődve azonnal Narutohoz ugrottam és megkezdtem a lehetetlent. Az értelmetlent. Naruto széttrancsírozott szívét próbáltam sejtről sejtre újjáépíteni.

- Halott – sóhajtotta lekezelően.

Megráztam a fejem. Tudtam, hogy igaza van, de képtelen voltam elfogadni a helyzetet.

- Hogy tehetted? –vontam kérdőre, a könnyeim megállíthatatlanul folytak – HOGY TEHETTED?! – üvöltöttem az arcába.

Kakashi-sensei jelent meg a szurdoknál. Szemeiben ott égett a kimondatlan kérdés, tekintetében ezernyi érzelem kavargott. Döbbenet, szomorúság, csalódás és harag.

- Sasuke mit tettél?! – ordította Kakashi-sensei.

- Eltávolítottam a legnagyobb akadályt– mondta hitetlenkedve, még talán ő maga sem hitte el – Én nyertem – felnevetett.

A hideg kirázott a nevetésétől. Ez nem lehet a valóság! Ez biztos, hogy a genjutsu része még! Remegve emeltem fel a kezemet és a genjutsu feloldásához szükséges pecsétet formáltam.

- Kai! – formáltam a hangokat, de a táj továbbra is változatlan maradt a feloldás után.

Nem volt mit megtörni, hisz ez a kegyetlen valóság volt. Uchiha Sasuke megölte Uzumaki Narutot. Az örök álmodozót, aki rendületlenül azt szajkózta, hogy egyszer ő lesz a Hokage. Naruto, aki kivívja az emberek tiszteletét és elismerését. A háború hőse holtan feküdt előttem.

A chidori fülsértő hangja ütötte meg a fülemet.

- Veled később akartam végezni – nézett fel fáradtan az Uchiha a mesterünkre – De ha ennyire sietsz a halálba, utána küldelek! – az ő kezében is villámok jelentek meg.

Kakashi-sensei és Sasuke egyszerre indultak meg egymás felé.

- ELÉG LEGYEN! – sikítottam kétségbeesetten, az ezüsthajú férfi megütköződve nézett rám.

Sasuke a rinnegan képességét kihasználva a másoló ninja mögé került. A Senseinek esélye sem volt a kitérésre. Kakashi élettelen teste hangos csobbanással zuhant a tóba.

Abbahagytam Naruto értelmetlen gyógyítását. Könnyeim fátylán csak a véres kezemet láttam magam előtt.

Én okoztam a Sensei halálát. Én zökkentettem ki a harc hevéből.

Sasuke lihegve ért mellettem földet.

- Meg kell köszönnöm az előbbit. Nélküled tovább tartott volna a harc! – hányingerem támadt saját magamtól, egész testem rázkódott a félelemtől.

Nagy levegőt vettem, hogy visszafojtsam a zokogásomat. Naruto fejét az ölembe fektettem.

- Már csak én maradtam. Ölj meg és sikerül az utolsó köteléket is elvágnod! – felszisszent, szavaival bevitte a kegyelemdöfést.

- Hozzád sosem fűzött semmilyen kötelék. Nem vagy érdemes a halálra! – köpte felém a szavakat.

Valami meghalt bennem. Ránéztem arra a férfire, akire azt hittem éveken át, hogy a csapattársam, mi több a szerelmem. Uchiha Sasuke helyén csak egy szörnyeteg láttam, aki felégetett maga körül mindent és elpusztított mindenkit.

Uchiha Sasuke halott, vele együtt Haruno Sakura is vele halt.

Az egész hetes csapat megsemmisült aznap.

...

Felemeltem a fejem, testem egészen áthűlt. Nem éreztem az idő múlását, a nap állásából tekintve ideje lenne dolgozni mennem. Talán az előbb még el is aludtam, ami nem lenne csoda, hisz hetek óta kialvatlansággal küszködök. Felálltam és a többi sírra esett a tekintetem, mielőtt megéreztem volna a borzalmas chakrát magam mögött.

Szótlanul állt mögöttem az idegen, lassan néztem hátra a gyűlölt chakra tulajdonosára. Érzelemmentes tekinteteink találkoztak. Ő törte meg a kínos csendet.

- Nem voltál a munkahelyeden! – ónix szemei szikrát szórtak. Álltam a tekintetét.

- Talán bűn meglátogatnom a családomat? – tártam szét a karomat egyenesen a sírokra mutatva.

Élesen szívta be a levegőt. Hosszú földig érő köpenyét meglibbentette a fagyos szél.

- Miben lehetek szolgálatára Nanadaime? – kérdeztem a szélnél is metszőbb fagyossággal a hangomban.

A történetet a 200 oldalas biotechnológia jegyzetem ihlette meg. Pontosan ugyanolyan sötétséget és mélységeket élek át XD Nem tervezem hosszúra, olyan 20-30 fejezetre saccolom a sztorit. Remélem felkeltettem az érdeklődést! XD