SasuSaku: Nanadaime

71. fejezet

Sakura:

A napok összemosódva teltek el előttem, különbséget nem igazán tudtam volna tenni közöttük. Eléggé monoton rutin alakult ki a napjaimat illetően. Reggel Toya kezeléseire jártam, de mintha a gyógyulásom megrekedt volna egy szinten, nem igazán haladtam egyről a kettőre. Tudom, hogy a gyógyulást nem szabad siettetni, de eléggé bosszantott a tehetetlen állapotom. Az idő ellenem játszott, úgy tűnt mintha minden erejével azon lenne, hogy maradásra bírjon. A kezelések után Hiroto mindig szakított rám időt, minden egyes nap új helyre vitt. Már lassan az egész falu nevezetességeit bejártuk, de jól esett a figyelmessége.
A kérdésére viszont még mindig nem tudtam mit kellene felelnem. Haboztam a végleges választól, mintha vártam volna valamire.

Vagy valakire.

Nem akartam játszani a férfi érzelmeivel, és a türelmét sem akartam húzni a végtelenségig. Dűlőre kellene jutnom saját magammal, hogy pontosan mit is várok el az életemtől, de ez nem ment ilyen egyszerűen. Bezártam a szívemet, de mégis esélyt adtam, aminek újra az lett a vége, hogy szilánkosra törött.
Nem akartam még egyszer csalódni.

Ma Hiroto nem a tőle megszokott vidám formáját hozta, hanem igen komor volt. A „randink" végén komolyan tekintett le rám, éreztem, hogy valami kényes téma fog felkerülni. Reméltem nem a válaszomat akarja sürgetni.

- Ma Nanadaime beszélni szeretne veled. Utoljára. – Lefagytam, nem tudom mit felelhettem volna erre. Hiroto látta a vívódásomat, ezért folytatta – Nem muszáj beszélned vele, majd elintézem én – ajánlotta fel nagylelkűen.

Nem tudom mit akarhatott Sasuke mondani, de közel egy hét telt el már az incidens óta. Egy hete a düh és csalódottság beszélt belőlem, talán most már higgadtan át tudjuk beszélni a dolgokat. Talán ő is elfogadta a helyzetet, amibe kényszerültünk mindketten az ő felelőtlensége miatt. Sejtelmem sem volt mit akarhatott utoljára mondani nekem, de a bensőm egy része az sugallta, hogy hallgassam meg. Talán ezzel a beszélgetéssel le tudom zárni a múlt ezen szakaszát és képes leszek meghozni a végső döntésemet.

- Beszélek vele – jelentettem ki szűkszavúan, de annál határozottabban. Szükségesnek éreztem meghozni ezt a döntést a továbblépéshez.

- Akkor szólok neki. – Hirtelen megfordult körülöttem a világ, nem gondoltam, hogy ilyen hamar sor kerül a találkozóra. Habár jobb túlesni ezen is.

Hiroto magamra hagyott a múlt században épített kastély erkélyén, mely magason emelkedett a falu fölé. A korlátnak támaszkodva figyeltem a falut, mely egy új otthon lehetőségével kecsegtetett. A havas háztetőket figyelve próbáltam nyugalmat erőszakolni magamra, hisz mégis csak felzaklatott a tény, hogy Sasuke beszélni szeretne velem.
A felkészülésre kereken egy percet kaptam. Az erkélyajtó halkan nyílott ki mögöttem, a férfi némán és hangtalanul lépett ki a jeges kövekre. A köpenyének suhogásából biztosan mertem állítani, hogy ő áll mögöttem. A szívem hevesen, de fájdalmasan dobbant jelenlétében.

- Sakura – szólított meg ő először, de még ekkor sem néztem hátra.

Kifújtam a maradék levegőmet is, és ellöktem magam a korláttól. Kimért mozdulattal fordultam felé, készen álltam szembenézni a múltam megrontójával. A látvány viszont letaglózott.
Nem az a férfi állt mögöttem, kit elhagytam egy hete. Uchiha Sasuke még árnyéka sem volt önmagának, őt is megviselte az utóbbi napok eseménye. Beesett, sápadt arca, illetve a sötét táskák a szemei alatt arra engedtek következtetni, hogy nem sokat aludt mostanában. Köpenyét meglibbentette a fagyos szél feltárva a férfi felsőtestét.
Határozottan látszott rajta a fogyás. Teljesen elhanyagolta magát az utóbbi időben, valószínűleg Natsumi még nem találta a helyét a konyhában.