SasuSaku: Nanadaime

88. fejezet

Sakura:

Egyszerre fordultunk a hang irányába, Sasuke védelmezően elém lépett, katanáját kivonta a helyéről. A sűrű köd miatt nem láttunk semmit, de fejlett érzékeinknek hála a chakrát megéreztük.

Az idegen nem törődött a jelenléte elrejtésével.

- Kabuto – szólalt meg Sasuke oly hidegen, mint a fagyos szél mely itt keringőzött fenn a hegyek magasságában.

- Uchiha Sasuke – szólította meg őt csepegő gúnnyal – Már vártam ezt a találkozást – felelte túlzott magabiztossággal.

- Hol van Daiki? – kérdezte ridegen tőle.

- Kicsit későn kezdtél aggódni érte, nem gondolod? – szórakozott az idegeinkkel tovább Kabuto.

Kezem ökölbe rándult és készen álltam bezúzni a koponyáját. Lehet, hogy nem látom őt, de a chakrája alapján be tudtam mérni, hogy merre állhat.

- Mit tettél vele? – mordult rá Sasuke.

- Csak tökéletesítettem művemet – válaszolta meg pökhendin.

- Daiki nem egy tárgy! – csattantam fel most már én is élesen.

- Én alkottam meg őt. Jogosan nevezhetném magam az atyjának, ellenben Uchiha Sasukéval, ki csak a genetikát biztosította – játszott el a gondolattal.

A provokációja célt talált, Sasuke lendült először támadásba.

- Csak nem fáj az igazság? – hergelte tovább, a pengék csattanásával a köd is feloszlott, így láthatóvá vált a férfi alakja.

Térdig érő barna köpenyt viselt, melynek aljából egy kígyófarok tűnt fel. Bőre fehér pikkelyekkel tarkított volt, szemei pedig egy kígyóéra hasonlított inkább.

Minden mi emberi volt benne, annak mára már nyoma sem volt.

- Ő csak egy eszköz a bosszúm beteljesítéséhez – húzódott ijesztő vigyorra a szája.

Rikuto és én is egyszerre támadtunk, de egy pukkanással eltűnt a férfi és mögöttünk jelent meg.

- Miféle bosszút akarsz elérni egy gyermekkel, te söpredék? – kelt ki most már magából a mindig nyugodt Rikuto is.

Kabuto szeme sarkában megrándult egy izom.

- Kérdezd Uchiha Sasukét, mégis miféle bűnt követett el ellenem. A vér vért kíván! – fröcsögte dühtől eltorzult hangon.

Egyként néztünk Sasukéra, akinek arcán zavart arckifejezés ült, majd egy csapásra megvilágosodott.

- Orochimaru – ejtette ki azt a nevet, ki elindította Sasukét a rothadás ösvényére.

- Ne vedd szádra a mesterem nevét! – kiabálta Kabuto – Megölted őt! Az egyetlent ki elismert és befogadott engem! Megfogadtam, hogy megismertetem veled az igazi fájdalmat! Én is elveszem azt, akit a világon legjobban szeretsz... - Annyi év várakozás és tervezés után végre kifizetődik az állhatatosságom! – nevette el magát ördögien – Nem mondom az őrület határába tudtál kergetni a hidegvéreddel. A nagy Uchiha Sasuke évekig csak magával törődött és nem kötött senkivel sem komolyabb kapcsolatot. Aki valaha is számított, azokat te magad ölted meg. Kivéve őt – mutatott rám – Bíztam benne, hogy majd ő kicsikar valami pozitívat belőled és lám... igazam lett – A szemei fanatikus megszállottsággal villantak felém.

- Azelőtt megdöglesz, mielőtt egy ujjal is hozzá tudnál érni! – fenyegette meg Sasuke a férfit vérfagyasztó hangon.

A fenyegetés nyomatékosításaként Sasuke rögtön aktiválta a Mangekyou Sharinganját és Amaterasu örökkön lobogó lángjait bocsátotta a férfi testére. A fekete tűz sercegő lángokkal emésztette a kígyó bőrét, de Kabuto nem esett kétségbe. Kézjelet formált és a kígyókhoz hasonló módon levedlette a pikkelyes bőrét, majd sértetlenül bújt ki régi kültakarójából. A fehér bőrréteg füstölögve enyészett el a havon.