SasuSaku: Nanadaime

73. fejezet

Sakura:

Az élet pislákoló lángja egy percnyi szenvedés után kihunyt a nő szemeiből. Bármennyire is utáltam, ilyen véget nem kívántam volna neki.

- Hiroto - suttogtam oly halkan a nevét, hogy talán a megszólított sem hallotta meg. A férfi rezzenéstelenül fürkészte arcomat, majd egy villámlépéssel elém került. Vöröslő kezével az állam alá nyúlt, a nő vére szinte égette a bőrömet.

- Hiba volt szövetkeznem vele - ejtette ki undorral az arcán. A döbbenettől elakadt a lélegzetem ezzel együtt a testemet átjárta a félelem - Most már nincs értelme fenntartani a látszatot, nem igaz Sakura? - a barna íriszek hidegen villantak felém, arcomat még mindig fogva tartotta.

Kapkodni kezdtem a levegőt.

Csak az járt a fejemben, hogy újra átvertek. A csalódottság mit éreztem leírhatatlan volt számomra. Hiroto kedves álarca mögött egy igazi álnok gyilkos lapult meg, aki minden követ megmozgatott azért, hogy engem megszerezhessen. Azonban nem Hiroto árulása volt a legnagyobb probléma.

Saját magamban csalódtam a legnagyobbat.

Nem hittem Sasukénak, hátat fordítottam neki és hagytam, hogy egyedül folytassa tovább a küldetésünket. Uchiha Sasukéval volt egy közös álmunk, hogy olyan Konohát alapítunk, amit Naruto szeretett volna elérni. Ez azonban már csak álom marad, hisz ő elment egy másik dimenzióba, én pedig egy őrült markában ragadtam.

- Remélem nem tervezel semmi meggondolatlant - enyhített a szorításon, így ki tudtam kapni a fejem onnan. A szabad kezével a köpenye alá nyúlt és egy madarat húzott ki onnan.

Az ájult madarat a nyakánál fogva rázta meg az arcom előtt. Ahogy ledobta a földre Amira mellé, az állat átalakult és Saito jelent meg egy füstfelhő kíséretében.

Egy szemvillanásnyi idő elegendő lenne a férfi számára, hogy kivégezze szeretett tanítványaimat. Az őrült tekintetéből láttam, hogy igenis képes lenne rá.

Nem tudom mire vártam. Hogy ez az egész egy genjutsu, vagy csak egy rossz rémálom, amiből felriadva ott lesz Sasuke mellettem?
Tán reménykedtem, hogy nyílik egy portál a semmiből, vagy egy hatalmas orkán elsöpri Hirotot?

Szélcsend ülepedett a vidékre, a hó zizegve szállingózott alá. A hideg beférkőzött ruháim alá, a fagyot már a vénáimban éreztem.

Nincs kire támaszkodom, nincs aki megmentene. Csak magamra számíthatok ebben a kegyetlen hazugságokkal teli világban, ahol a remény már rég szertefoszlott.

Az emberiség reménye halott.

Vagy rosszabb... soha nem is létezett.

Egy kósza pillanat erejéig átfutott rajtam az öngyilkosság gondolata, de Hiroto megakadályozná azonnal tervemet, másrészt azzal Amiráék sorsát is megpecsételném.
Egyetlen járható út létezett előttem.

- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem csendesen, nem tanúsítottam semmilyen ellenállást irányába.

Amira halkan nyöszörögni kezdett, vagyis magához tért.

- Téged - nézett rám sokatmondóan - Te vagy Nanadaime egyedüli gyenge pontja és az egyetlen fegyver, mely képes megszabadítani őt a világtól. Mi ketten lehettünk volna a világ hősei, az emberek istenítettek volna minket és együtt képesek lettünk volna egy olyan világot teremteni, ahol nincs elnyomás! - hadarta el Hiroto szenvedélyesen, majd hangszíne elsötétült - Azonban hagytam magam és belementem Natsumi tervébe amint fülembe jutott az eljegyzésetek híre. Nem akartam elhinni, hogy beleszerettél a szüleid és barátaid gyilkosába. Egyszerűen képtelennek tartottam. Azt hittem kényszerített rá, de a legundorítóbb, hogy te őszintén szereted még most is azt a szörnyeteget.