Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
Magam mögött hagytam a döbbent férfit, kiléptem az ajtón.
A szívem elfacsarodott a romba döntött kert látványától. Én bolond, mit hittem? Képes ő bármit is megóvni? Odasétáltam a cseresznyefához, tenyerem a fa törzsének döntöttem.
- Kitomboltad magad? – kérdeztem csendesen a mögöttem megjelenő Hokagétól.
- Nem én voltam – jött tőle a halk felelet.
Hazugság!
- Akkor mégis ki? – kötöttem az ebet a karóhoz.
- A szél... - körülnéztem, a kerítésen túl még elég élénken virágoztak a fák.
- Jobb kifogás nem jutott eszedbe? – vontam cinikusan kérdőre, most először fordultam hátra.
Mellkasom előtt összefontam karjaimat, úgy vártam a magyarázatát. Fájdalom suhant át a tekintetén.
- Sajnálom – valós megbánás bujkált a szemeiben, de ennyitől nem hatódtam meg.
- Mégis mit? – felszegett fejjel közelebb léptem hozzá – Egész pontosan mit sajnálsz? – nem tudom mit akartam tőle egész pontosan hallani. Megbánást? Szégyenérzetet? Beismerő vallomást, hogy tévesek az eszméi? Hogy hibázott?
Bármit, ami nem hazugság.
- Én... - vártam a folytatásra, de egy perc néma csend után meguntam a várakozást.
- Értem – egy gúnyos mosollyal az arcomon megfordultam.
A csend többet mondott bármilyen szónál. Dühös voltam. Mégis, hogy kérhette Naruto, hogy bocsássak meg ennek a lélektelen szörnyetegnek? A családom és barátaim gyilkosának?
Inkább már a halál...
Amint erre a gondolatra jutottam, hirtelen feltámadt a szél, és halvány rózsaszín szirmokat fújt az arcomba. A környéken szélcsend volt csak körülöttem forgott a szél.
Ez mégis mi a fene?!
A szélforgatag abbahagyta a támadást, és a fa lombkoronájának magasságában kavargott. Várakozott.
Leesett állal figyeltem a hétköznapi jelenségnek nem nevezhető természeti csodát. A Hetedik nem volt meglepődve.
- Szóval – kezdtem bele óvatosan, a csodálkozástól még mindig tágra voltak nyílva a szemeim – ez a csintalan szél felelős a kert állapotáért, igaz? – bólintott.
Kellemetlenül éreztem magam. Nem hazudott nekem, hanem az igazat mondta, de én képtelen voltam hinni neki.
- Sajnálom – mondtam ki őszintén a legelső gondolatomat – csak túl hihetetlen volt az egész...
