Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
Sakura:
Miután Sasuke tökéletesen bekötözte a kezemet megvacsoráztunk, a hozott ételeinkből szolíd lakomát csaptunk. Egyre több csillag ragyogott fel az égen, én meg nem győztem bámulni a messzi fénylő égitesteket. Már fájt a nyakam ahogy a fejemet felfele tartottam, de nagyon érdekes volt ugyanazokat a csillagképeket felfedezni, mely Konoha egét is tarkították. Mintha otthon lennék...
Otthon...
Lopva Sasukéra pillantottam, de elkapta a tekintetem.
- Mi az?
- Semmi – húztam összébb a köpenyem.
A nyílt tengeren ringatózik a kis csónakunk, bármerre néztem csak víz, víz és víz vett körül minket. Sehol a szárazföldnek még legkisebb nyoma sem volt felfedezhető. Hosszú út áll előttünk még, hogy elérjük a másik kontinenst.
- Ezt ismerem, ezzel nem tudsz átverni! A semmi a nőknél azt jelenti, hogy van baj, csak nem mondjátok ki hangosan, hadd gondolkozzanak a férfiak – fürkészett Sasuke áthatóan.
Sasuke felállt és közeledett hozzám. A csónak veszélyesen imbolyogni kezdett.
- Fel fogunk borulni, ha nem ülsz le most azonnal! – ripakodtam rá. Sasuke leült előttem.
- Én nem vagyok jó az ilyesmiben, szóval, ha problémád van azt bökd ki – tudomásul vettem, de valahogy ezt érdekes módon nagyon aranyosnak találtam.
Héé, álljon meg a menet! Mióta találom aranyosnak, amit mond Sasuke?!
Ennek így nem lesz jó vége. Be fogok kattanni mire átevezünk a tengeren. Talán mégsem kellett volna elragadnia a hévnek és tönkre tennem a hajót?
- Szóval? – vallatott tovább.
- Nincs baj - feleltem puffogva. Sasuke úgy nézett rám, mint aki nem most jött le a falvédőről. Tudtam úgysem hagy békén, míg valami okot ki nem találok – Fázom – feleltem az első elfogadható ürügyet, ami eszembe jutott.
Kár volt.
Sasuke épp készült levetni a köpenyét, hogy a vállamra terítse, de akármennyire is próbáltam lebeszélni a tettéről, nem tudtam meggyőzni, hogy elég a sajátom.
A szürke vászon végül csak rajtam landolt. Beburkoltam magam, a férfi jellegzetes mentolos illata az orromba kúszott. Nyugtató hatással volt rám, teljesen elpilledtem a rám ereszkedő nyugalomtól.
Biztonságban éreztem magam mellette. Egyedül már biztos begolyóztam volna, ha így vágtam volna neki a hosszú útnak, de a tudat, hogy itt volt mellettem, tartani tudtam magam. Nem adtam fel a kilátástalan és reménytelen helyzetünk ellenére sem.
