Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
Miután Sasuke tökéletesen bekötözte a kezemet megvacsoráztunk, a hozott ételeinkből szolíd lakomát csaptunk. Egyre több csillag ragyogott fel az égen, én meg nem győztem bámulni a messzi fénylő égitesteket. Már fájt a nyakam ahogy a fejemet felfele tartottam, de nagyon érdekes volt ugyanazokat a csillagképeket felfedezni, mely Konoha egét is tarkították. Mintha otthon lennék...
Otthon...
Lopva Sasukéra pillantottam, de elkapta a tekintetem.
- Mi az?
- Semmi – húztam összébb a köpenyem.
A nyílt tengeren ringatózik a kis csónakunk, bármerre néztem csak víz, víz és víz vett körül minket. Sehol a szárazföldnek még legkisebb nyoma sem volt felfedezhető. Hosszú út áll előttünk még, hogy elérjük a másik kontinenst.
- Ezt ismerem, ezzel nem tudsz átverni! A semmi a nőknél azt jelenti, hogy van baj, csak nem mondjátok ki hangosan, hadd gondolkozzanak a férfiak – fürkészett Sasuke áthatóan.
Sasuke felállt és közeledett hozzám. A csónak veszélyesen imbolyogni kezdett.
- Fel fogunk borulni, ha nem ülsz le most azonnal! – ripakodtam rá. Sasuke leült előttem.
- Én nem vagyok jó az ilyesmiben, szóval, ha problémád van azt bökd ki – tudomásul vettem, de valahogy ezt érdekes módon nagyon aranyosnak találtam.
Héé, álljon meg a menet! Mióta találom aranyosnak, amit mond Sasuke?!
Ennek így nem lesz jó vége. Be fogok kattanni mire átevezünk a tengeren. Talán mégsem kellett volna elragadnia a hévnek és tönkre tennem a hajót?
- Szóval? – vallatott tovább.
- Nincs baj - feleltem puffogva. Sasuke úgy nézett rám, mint aki nem most jött le a falvédőről. Tudtam úgysem hagy békén, míg valami okot ki nem találok – Fázom – feleltem az első elfogadható ürügyet, ami eszembe jutott.
Kár volt.
Sasuke épp készült levetni a köpenyét, hogy a vállamra terítse, de akármennyire is próbáltam lebeszélni a tettéről, nem tudtam meggyőzni, hogy elég a sajátom.
A szürke vászon végül csak rajtam landolt. Beburkoltam magam, a férfi jellegzetes mentolos illata az orromba kúszott. Nyugtató hatással volt rám, teljesen elpilledtem a rám ereszkedő nyugalomtól.
Biztonságban éreztem magam mellette. Egyedül már biztos begolyóztam volna, ha így vágtam volna neki a hosszú útnak, de a tudat, hogy itt volt mellettem, tartani tudtam magam. Nem adtam fel a kilátástalan és reménytelen helyzetünk ellenére sem.
