SasuSaku: Nanadaime

90. fejezet

Sasuke:

A klónok egy pukkanással megszűntek, az utánuk maradó füstöt elfújta a jeges légáramlat. Egyedül álltam egy hegycsúcs közelében, és megannyi azonosnak tűnő fehér csúccsal a látóhatárban. Körülöttem süvített a szél, mely tépte a köpenyemet.

Hol vagy? - kérdeztem magamban, miközben próbáltam Sakura chakráját bemérni.

Gyengén megéreztem északnyugati irányból, majd eltűnt. Jeges rémület lett úrrá rajtam és próbáltam minél gyorsabban a helyszínre jutni.

Nem késhettem el. Nem!

A Susanoo alakját felvéve a levegőből pásztáztam a környéket és perceken belül megtaláltam a csata helyszínét. Rikutot pillantottam meg a távolban ki a karját fogva imbolygott felém.

- Hol van Sakura? - kérdeztem nyersen, mellyel az aggodalmamat próbáltam palástolni.

- Indra elvitte - felelte bűnbánó tekintettel - Nem tudtam megakadályozni, túl későn értem ide - szorult ökölbe a keze a tehetetlen dühtől - És Daiki... - hirtelen elhallgatott.

Pontosan tudom mi történt vele, emlékeztem Itachi búcsújának pillanatára. Amint elhagyta a lélek a gazdatestet, az szertefoszlott, semmivé vált. Daiki esetében sem történhetett ez másképpen.

- Van sejtésem hol lehetnek - tettem hozzá sötéten.

Meg kell találnom Sakurát, mielőtt túl késő lenne számára is.

"Indra képes bántani őt. Te nem." - Úgy kapaszkodtam egykor Naruto szavaiba mintha én és Indra két külön személyek lettünk volna egy testbe zárva. Abba a hitbe ringattam magam, hogy képes vagyok kontrollálni őt, de a félelmem, hogy újra csalódást, illetve fájdalmat okozok Sakurának inkább ártott a kapcsolatunknak és megannyi akadály elé állított minket.

Indra fokozatosan tűnt el belőlem, ezért nem jött elő soha a szólongatásomra. Nem tudtam őt megfogni és ezért egyre inkább aggódtam, amiért nem tudtam őt irányítás alá vonni. A kétségek felőrültek és elbizonytalanítottak az erőmmel kapcsolatban.

Elhittem, hogy nem tudom megvédeni Sakurát.

Pedig én vagyok az egyetlen, aki meg tudja őt védeni Indrától.

Aktiváltam a Rinnegant és egy átjárót nyitottam az utolsó palota világába. Pontosan oda, ahonnan Naruto fordított vissza, mikor Sakurát kellett megmentenem a Raikage fogságából.

- Már eleget tettél - néztem hátra a férfire és biccentés után az átjáró bezárult mögöttem.

Nem akartam, hogy Rikuto is velem jöjjön, egyedül gyorsabban tudtam haladni.

Tarts ki Sakura!

...

Sakura:

Az érintése hideg borzongást váltott ki a lelkem legmélyéről. A férfi karja lehullott a teste mellé, és az én döbbent smaragdjaimat az ő csontig hatoló ónixaiba fúrtam.

Hideg és érzelmek nélküli. A tekintete a legsötétebb és leghidegebb téli éjszakára emlékeztetett.

- Hívd elő Sayurit! Beszélnem kell vele. - A parancs határozott volt, de én mégis ellenálltam.

- Sayuri rajtam keresztül is hall mindent - fontam mellkasom előtt össze a karjaimat. Nem mintha Sayuri oly nagyon óhajtana beszélni azzal az emberrel, aki tönkretette őt.

- Nem a türelmemről voltam híres - somolyodott el sötéten.

Viszonoztam a vigyorát.

- Én sem és Ő sem, akiben reinkarnálódott a lelked. - Keze a katana markolatára tévedt.