Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
Az ezüst hajú férfi szemeiben semmi megbánás nem tükröződött, az elemi gonoszság jelei nemcsak a tekintetéből, hanem a mimikájából is látszódott. Arca eltorzult az őrült vigyorgástól, az öklöm pedig viszketett a visszatartott indulatoktól. Hogyan lehet valaki ennyire gonosz és képes egy egész sziget lakóinak tönkretenni az életét?! Undorító!
Amane-san kirohant, de Sasuke megállásra kényszerítette. Mi ketten elintézzük ezt az alakot, alaposan móresre fogjuk tanítani. Sasuke rám sandított, bólintással jeleztem, hogy készen állok a harcra. A férfi a néma beszédünket követően támadott a horgászbotjával. Mindketten ellenkező irányba ugrottunk, a horog pedig ahol becsapódott a földbe, mélyen is fel is szántotta a helyet. Az ellenség tökéletes chakrakontrollal rendelkezik, ha a damilon keresztül ilyen pontosan és ekkora mennyiségű chakrát tud áramoltatni, illetve ekkora pusztítást tud végre vinni egy átlagosnak kinéző horgászbottal.
A férfi Sasukét vette célba, zuhanórepüléssel száguldott felé. Az Ootsutsuki katanát rántott elő oldaláról, Sasuke hasonlóképp tett. A két penge hatalmas csattanással feszült egymásnak, körülöttük a por felkavarodott. Sasuke aktiválta a különleges szemképességét.
- Sharingan és Rinnegan, hm? – tette meg az önelégült megjegyzést.
- Gondolom nem fogsz önként dalolni a terveitekről! – jegyezte meg hideg gúnnyal Sasuke.
Ahogy Sasuke arcára tekintettem már közel sem volt az a kedves emberi személy, aki újra megdobogtatta a szívem. Teljesen átszellemült a harc miatt, a Sharingan miatt még ijesztőbbé vált a vérszomj a tekintetében.
Megráztam a fejem, hogy elűzzem a sötét gondolataimat, majd figyelni kezdtem a kettejük között kibontakozó harcot. Alaposan szemügyre vettem az ellenfél mozdulatait és technikáit, kielemeztem a gyenge pontját. Már csak a megfelelő időpontra vártam. Egy kunait ragadtam a kezembe, indulásra készen álltam. Sasuke a hatótávolságomba csalta a férfit, aki nekem háttal helyezkedett el.
Eldobtam a kunait, ami szélsebesen hasította át a levegőt. Az öklömbe chakrát koncentráltam. Amikor leromboltuk a palotát, azzal együtt megszűnt a szigetet körülvevő gát, emiatt Sasuke már képessé vált a teleportáláshoz. Az ellenség hátrasandított a kunai fele, épp kitérő hadműveletet hajtott végre, amikor Sasuke a fegyver helyébe teleportált engem. A férfinek meglepődni se volt ideje, az öklöm a gyomrában landolt, amivel felküldtem őt az égig. Sasuke habozás nélkül megjelent mögötte és egy rúgást mért a gerincére, amitől a föld fele kezdett zuhanni.
Vért köhögött fel, de nem ájult el. Sikerült lefékeznie a zuhanását, így fél úton lebegett közöttünk. Már nem vigyorgott, a düh elvakította őt.
- Leromboltátok a csodálatos palotámat és volt merszetek megsebesíteni engem! Ezért bűnhődnötök kell! – őrülten villogó szemeit rám emelte – Először veled kezdem, eltaposlak, mint ahogy a bogarakat szokás!
