SasuSaku: Nanadaime

89. fejezet

Sakura:

Daiki szeme kinyílt és tekintete egyenesen rám esett. Nem egy gyermek riadt szempárja vetült rám, hanem egy olyan ónix szempár, mely évszázadok óta várt erre a találkozóra.

- Indra – suttogtam valódi nevén. Mégis, hogy volt képes Kabuto Indrát Daiki testébe pecsételni?

- Sakura – hangja karcos volt még és kifejezéstelen, egyáltalán nem az a kisfiú hangja volt kit megismertem.

Rikuto elém lépett.

- Mit művelt Kabuto Daikivel? – szegezte egyenesen a kérdését felé.

A gyermek testébe zárt Indra mozdította tagjait, majd robotos mozdulatokkal felült és nyakát masszírozta. Tekintetét egyszer sem vette le rólam.

- Ez baj – sötétedett hirtelen a tekintete, ahogy apró ujjai megérintették az átokpecsétet.

- Nem válaszoltál a kérdésemre! – sürgette a válaszadással Rikuto továbbra is.

Indra egy pillantásra sem méltatta Rikutot, az átható pillantása már szinte zavarba ejtő volt. Lelkem apró zuga emlékezett a férfire, és menekülésre ösztökélt.
Én viszont nem féltem tőle. Tudtam, hogy ő jelenti rám a legnagyobb veszélyt, de mégsem fordítottam hátat.

A mai nappal le kell zárnunk örökre Indra és Sayuri ismétlődő történetét.

Az ónixok hirtelen vérvörös színbe váltottak.

- Parancsot kaptam – ejtette ki fintorogva – Meg kell ölnöm téged Haruno Sakura.

Teste villámgyorsan mozdult és a következő pillanatban Rikuto teste már a falba fúródott. Hihetetlenül gyors volt és elképesztő mennyi erő szorult ebbe a testbe.

- Védd magad! - lendült a karja, de szerencsére gyorsan ki tudtam térni és az ökle a mögöttem levő folyadéktartályba fúródott. Egy fél pillantást vetettem Rikutora, ki a törmelék közül tápászkodott fel.

Az arcáról lerítt, hogy ő is ugyanarra gondolt, mint amire én.

Egyikünk sem akart komolyabb kárt okozni Daiki testében, ezért a védekezésre fogunk koncentrálni. Remélhetőleg visszafordítható a folyamat, amivel Indrát ebbe a csöpp testbe erőszakolták. Indra újra támadásba lendült, de most már felvettük vele az iramot, így kisebb karcolásokkal és zúzódásokkal megúsztuk a csapásait.

Azonban ezt a végtelenségig nem fogjuk tudni tartani.

- Ne fogjátok vissza magatokat! - rivallt ránk - A kölyök végig csak egy bábuként szolgált az erőmnek, ő már nem létezik többé! Támadjatok, különben meghaltok! - Kézjeleket formált és egy hatalmas tűzgolyót lőtt felénk.

Az üvegtartályok szétrobbantak, a folyadék elpárolgott belőle. A tűzgolyó lyukat ütött a falba, majd felrobbant. A lökéshullám a szomszédos helyiségbe lökött minket, és a teremben izzott a levegő a támadás után.

Rikuto tenyerébe üvegszilánk vájt, melynek nyomán megeredt a vére. Kihúzta a szilánkot és én egy gyors mozdulattal a tenyerembe vettem az övét és begyógyítottam a sebet. 

- Miért segít, ha meg akar ölni minket? - tette fel a kérdést Rikuto, amit még én sem értettem teljesen.

Több mint valószínű, hogy élve kellek neki az átok feloldozásához, mintsem halva.

Indra léptei hangosan koppantak, ahogy átlépett a tűzgolyó nyomán keletkezett résen a tartózkodási helyünkre. A fejemben ott motoszkáltak a férfi szavai.