Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sasuke:
Arra ébredtem fel, hogy görcsöl a hátam, teljesen beállt az éjszaka során. Nehezen felkeltem az ágyból és zombi üzemmódban az étkező felé vettem az irányt. Legnagyobb meglepetésemre már Sakura ébren volt, a tegnap eltett vacsoráját fogyasztotta.
- Ohayou – kurtán viszonozta köszönésemet, a nő alaposan szemügyre vette a mozgásomat. Eltűntem a konyhában, pár perccel később az életmentő zöld teámmal ültem le vele szemben.
Befejezte a reggelijét, ajkait harapdálta, valamit mondani készült.
- Köszi a vacsorát vagy pontosabban a reggelit – már tegnap is megköszönte, de valahogy a mostani köszönete jobb érzéssel töltött el.
- Szívesen! – feleltem, miközben éreztem a nap elkezdéséhez szükséges energiát a tagjaimban szétáradni.
- Mi történt a hátaddal? – kérdezte egy cseppnyi érdeklődéssel a hangjában. Nem hiába a legjobb gyógyító, kiszúrta mozgásomból a hátproblémáimat.
- Csak elfeküdtem – közöltem a helyzetet tömören. Sakurának ennyi nem volt elég, kérdések hadait zúdította felém, előtört belőle az orvosi énje. Megválaszoltam sorban a kérdéseit, majd egy rövid helyzetelemzés után egy újabb negyed órás kioktatásban volt részem a hanyag testtartás következményeiről. A probléma gyökere a rossz alvó pozíciómból eredt, az utóbbi hónapokban teljesen hozzászoktam a legkényelmetlenebb helyzetekben történő elalváshoz. A problémát a Hokage irodában való ülőéletmódom is tovább tetézte. Utáltam a dokumentumokat pecsételni, de sajnos ez is hozzátartozik a vezetői léthez.
Általában nem tűröm el, hogy más emberek kioktassanak, de Sakura esetében ez más volt. A nő leszögezte az elején a feltételeket, miszerint nincs egymáshoz közünk, de ezt nem így látom. Ha nem érdekelném, akkor nem venné a fáradtságot minden egyes alkalommal a hanyag életmódomra felhívni a figyelmem.
Törődik velem – realizáltam.
Mégha a törődés leszidásból is állt, akkor is jól esett a fejmosást hallgatnom. Akaratlanul elmosolyodtam.
- Ez nagyon nem vicces! – félreértette a mosolyomat, időm sem volt kimagyaráznom magam – Tudom, hogy feleslegesen jártatom a számat, de orvosként nem hagyhatom ennyiben a problémát!
- Meg szoktam fogadni a tanácsaidat – a szemöldöke homloka közepéig felszaladt a meglepettségtől, hitetlen tekintete arra engedett következtetni, hogy nem hitt nekem. Inkább gyorsan folytattam – Eszem rendesen, gondozom a kertet és ezentúl figyelek a tartásomra is – magyaráztam elégedetten.
Sakura a tenyereibe rejtette az arcát, de egy halvány mosolyt sikerült elkapnom ajkain. Elvette a kezeit, arcán már nyoma se volt a korábbi pillanatnyi derűnek.
