Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Sakura:
Hallucinálni kezdtem, a fojtott suttogásokból és parancsokból egy szót nem értettem, mert összefolytak a hangok, majd színek kavalkádját láttam elsuhanni a szemem előtt.
Az agyam utolsó ép részlegével azon gondolkoztam, hogy honnan tudtak ketamin injekciót beszerezni? A fekete piacot Sasuke felszámolta és egy bolond sem próbálkozott Konohában, sőt egész Tűz országában eladni illegális cuccokat. Mielőtt elvesztettem volna öntudatom keserű szájízzel realizáltam, hogy valószínűleg Amira juthatta őket hozzá a kórházból.
Sasuke:
Heves csókkal váltam el Sakurától, nem szívesen tettem ki őt ilyen veszélynek, azonban ez szükséges volt, hogy leleplezzük az összeesküvőket. A megidézett aprócska sólyom tartotta szemmel Sakurát, így mindennek tanúja voltam. Dühösen ökölbe szorítottam a kezem. Még nem cselekedhetek. Tehetetlenül néztem végig, ahogy Sakurát a három férfi végigtaperolja fegyver vagy füles után kutatva, azonban nem találtak semmit. Felnyalábolták őt és füst kíséretében eltűntek a helyszínről, miközben én látszólag nyugodtan sétáltam hazafele a hűvös maszkomat magamra erőltetve. Éreztem, hogy szemmel tartanak épp ezért nem kezdtem bele semmi meggondolatlanba. Ahogy hazaértem mindent rendben találtam a házamban, legalább az enyémet nem dúlták fel. Felhúztam az ingemet a felkaromon, ahol a nyomkövető pecsét egy térképet ábrázolt és egy piros pöttyel jelezte Sakura tartózkodási helyét. A jel szép lassan haladt Konoha külső részébe, majd megállt, negyed óra múlva sem moccant meg. Betájoltam a környéket, ekkor realizáltam, hogy hova is vitték Sakurát.
A Gyökér búvóhelyére, amit évekkel ezelőtt felszámoltam.
Legszívesebben azon nyomban rohannék és kiszabadítanám Sakurát.
Mivel föld alá nem küldhetem a sólymomat feltűnés nélkül, épp ezért egy kígyót idéztem meg, ami észrevétlenül be tud surranni és szemmel tudja tartani Sakurát.
Most pedig kezdetét veszi a türelemjáték.
Mivel Sakura életéről van szó, így viszont nem a türelmemről vagyok híres...
Sakura:
Felébredtem, de még mindig összefolytak előttem a valóság körvonalai. A ketamin még nem ürült ki teljesen a szervezetemből. A karomat próbáltam megmozdítani, de ahogy arra számítottam ki voltam kötözve egy székhez, így épp csak ökölbe tudtam szorítani a kezem.
Kis híján felsikkantottam, mikor egy nyálkás dolog kezdett tekeregni a lábam körül, azt hittem ezt is hallucinálom, de túlságosan is valóságos volt. Az a valami felcsúszott a combomon, és próbáltam a körvonalaiból összerakni, hogy mivel is állok szemben.
Hosszú test, apró fej és egy vörös szempár. Megnyugodtam.
Sasuke siklója az.
A kígyó elbújt a kabátzsebemben. Biztonságban éreztem magam, Sasuke vigyázott rám és pontosan tudja hol vagyok. Fél órát tölthettem el még kábán, utána már egész tisztán láttam. Szemügyre vettem a környezetem, a pislákoló lámpafény egy hajdanán használt szoba romjaira vetült. Felborított és kettétört íróasztal hevert a sarokban, az ágy vele szemben szét volt marcangolva. A falakról lejött a vakolat, egy-két helyen már tisztán lehetett látni a téglákat. Az ajtó gondolom be volt zárva.
