Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
- Milyen emléket húzol még elő a tarsolyodból, Uchiha Sasuke?! – tettem fel gyűlölettel a kérdést.
Homlokán gyöngyözni kezdett a veríték. Nincs több olyan emlék, amit megoszthatna velem és változtatna a véleményemen. A testbeszédéből legalább is ezt szűrtem le. Elléptem tőle egy lépést, és közvetlenül mellettem a falon feltűnt egy emlék. Magamat láttam a hegy oldalához láncolva miután genjutsuba ejtett. Megérintettem a képet, majd egy örvény szippantott magába.
- Ne! – kiáltotta elhaló hanggal a férfi, aki a fehér szobában ragadt.
Ájult énemhez lebegtem egyedül, gyanúm szerint a Hokage hamarosan utolér.
- Sajnálom – suttogva kért bocsánatot az eszméletlen énemtől – Idővel megérted, mit miért tettem – folyatta tovább, mintha a lelkiismeretét próbálta volna megnyugtatni - Nem akarom, hogy szemtanúja légy a kagék kivégzésnek. Elég fájdalmat okoztam már neked, nem igaz? Gyűlölsz és megvetsz a tetteimért – megérintette az arcomat – ez pedig így van rendjén – egy kósza rózsaszín tincset gyengéden az ujja köré csavart, majd hagyta kihullani a keze közül.
Megérintettem azt a pontot az arcomon, ahol ő ért hozzám.
Alaposan szemügyre vett, mintha realizálta volna, hogy már nem vagyok többé kislány. Hihetetlen részletességgel emlékezett az arcomra, ami alaposan megdöbbentett. Meghallottam egykori csapattársam gondolatait.
„Fájdalommal töltött el Sakura haragtól izzó smaragdjainak látványa. Valószínűleg soha nem fogom elfelejteni a tekintetét, amikor megöltem Narutot vagy amikor a csatamezőn a holttestével a karjaiban nézett velem farkasszemet.
A mellkasomat szorító érzés töltötte, ha Sakura gyűlöletére gondoltam.
A pokolba is! Nem inoghatok meg most! Évek óta erre a napra várok!
- Nem foglak megölni. Megígértem Narutonak, hogy megvédelek!"
Nagyokat pislogtam, mire alakját elnyelte a portál, hogy valóra váltsa a terveit.
Az emlék elmosódott, valószínűleg hamarosan megjelenik Nanadaime, hogy visszarángasson a fehér szobába. Egy fekete örvényből lépett ki, jobb kezét nyújtotta felém, én a bal öklömmel próbáltam eltaszítani. Ütésem tenyerével felfogta, fény burkolta be mindkettőnk kézfejét. Meglepődve néztünk oda mindketten, majd értetlen pillantásaink találkoztak.
A sharinganon és a rinneganon keresztül láttam az emlékeit, és testem elnyelte érzéseit. Vértengerben úsztam, majd velőtrázó sikolyom rázta meg Konoha határát. Éreztem a férfi bűntudatát, melyet a szüleim halála váltott ki. A kemény próbálkozásait, hogy élhető világot teremtsen és a múlt sérelmeit orvosolja. Hatalom, dicsőség, pénz és nők. A nők arcaira nem emlékezett, üres testek voltak számára, mely a pillanatnyi gyönyörön kívül másra nem voltak használhatók.
