SasuSaku: Nanadaime

65. fejezet

Sakura:

Úgy látszik a kagéknak van egy különös hóbortjuk, ha udvarlásról van szó. Szokásuk szívük választottjának kimonot küldeni különleges alkalmakra. Délután négy óra volt, és az utcán már felvillantak a lámpák és a sütödék fényei, amikor kopogást hallottam az ajtón. Egy fiatal lány nyújtott be egy csomagot, majd meghajolva távozott.

A csomag súlyából és anyagából gyorsan kitaláltam, hogy ruhát rejt a műanyag borítás. A gyomrom összeszűkült a rám törő emlékektől. Nanadaime mindig kimonot küldött a háború évfordulójára, aztán még a bocsánatkérő beszédéhez - amikor eredetileg tervezett eljegyezni - akkor is egy gyönyörű darabbal ajándékozott meg.

Megráztam a fejem, hogy ezeket a gondolatokat kiűzzem a fejemből. Most csak magamra számíthatok és ha ez kell az igazság kiderítéséhez akkor kicsípem magam. Rögtön tudtam, hogy először is a beesett és sápadt arcommal kell kezdeni valamit. Sminket nem találtam, és a cuccaim között is csak egy szájfényt raktam el magamhoz anno.
Egy pihentető fürdő mellé raktam le a voksomat, a fél órás gőzölgő kádfürdő legalább pirospozsgássá, illetve hidratálttá varázsolta arcomat. Egy szál törölközőben léptem ki, mikor megláttam hogy a padló közepén egy sikló tekereg.
A frász jött rám, ezért sikítottam és ijedtemben akkorát ugrottam, hogy talpam megcsúszott a parkettán és fenékre estem. A fehér törölköző szintén a padlón landolt, a fekete kígyó döbbenten meresztette ki a szemét meztelen testem láttán, majd farkával eltakarta a fejét.
Arcom vörössé vált, hisz Sasuke hüllőjéről volt szó és csak reménykedtem, hogy nem részesítettem exkluzív látványban Nanadaimét.

- Sakura-sama! - és hallottam, hogy az őrök be akarják törni az ajtót.
Hevesen a pamut anyag után kaptam, hogy eltakarjam magam és cérnavékony hangon kiszóltam, hogy minden rendben van velem, csak egy pók ijesztett meg ennyire.

Fellélegeztem, hogy nem törtek rám, de rögtön ellenséges arcot öltöttem magamra, ahogy az összetekeredett kígyóra siklattam a tekintetem. Egy papucsot vettem kezembe és kész voltam kiiktatni a pókot. A sikló kikandikált a farka alól és halálra rémült, ahogy meglátta a halálos, szőrös lábbelit a kezemben. Megpróbált elslisszolni az ágy alá, de én elkaptam a grabancát. 

- Egy jó okot sziszegj, hogy miért ne fojtsalak meg! - szűrtem a fogaim között, miközben szorongattam a húsz centis hüllőnek a fejét. 

- Szaszuke-szama küldött, hogy vigyázzak Szakura-szamára, míg ki nem derülnek Hiroto-szama szándékai - sziszegte el egy szuszra a sikló. 

Mégis mit gondolt Sasuke?! Ha Hiroto az ellenséggel van egyedül valóban nem sok esélyem van ellene és valószínűleg kedvenc Hokagém megmentésére fogok szorulni, de akkor is...
Hova a fenébe rejtsek el én egy kígyót? 

A sikló már fuldoklott, mikor úgy döntöttem, hogy megkímélem az életét. Szerencsére a kimonohoz járt egy hozzáillő aranyos szütyő, aminek széthúztam a zsinórját és betessékeltem oda szerencsétlent. A személyes dolgaimnak nem sok hely jutott, de zsebkendőt és pénzt még sikerült a táskába szuszakolnom. 

Most, hogy ezt a problémát sikeresen abszolváltam, villámgyorsan felöltöztem és rakoncátlan tincseimet begöndörítettem - mivel hajsütőt találtam a fürdőben, bezzeg egy íróeszközt nem - így útnak készen álltam. Vagyis még nem. Előhúztam kedvenc szájfényem, és pont mire végeztem már kopogtak is.

Belebújtam a szandálba és óvatosan kinyitottam az ajtót. 

Hiroto állt a túloldalon, akit annyira ledöbbentett a látványom, hogy köszönni is elfelejtett. Legalább az összhatás tökéletesre sikeredett, de mindig az az érzésem támadt, hogy bármikor kiszúrhatják a kis kémet a csomagomból, hisz súlya gyanúsan lehúzta a könnyű anyagú táskát. 
De valószínűleg csak én reagáltam túl a dolgot, mivel a férfi csak az arcommal volt elfoglalva. 
Már-már zavarba ejtő volt pillantása, ezért a kínos csendet én törtem meg.