Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Sakura:
Kiléptem az ajtón, egyenesen a fürdőbe indultam meg. A zuhany után, Sasuke chakráját kezdtem felkutatni, majd az ebédlőbe érve leesett az állam. Szendvicsek sorakoztak katonás sorban a tányérokon. Köszöntöttük a másikat, majd Sasuke magyarázkodni kezdett.
- Egyedül ezt nem tudom elrontani – engedte le a megfeszített vállait.
- Tán rossz fát tettél a tűzre, hogy bocsánatkérő reggelit csinálsz? – vontam fel a szemöldököm.
- Szóval... nem vagy dühös? – nézett rám furcsállóan.
- Ha dühös lennék, akkor azt látnád rajtam – felkaptam egy szendvicset, és szokatlanul jól esett, pedig semmi különleges összetevő nem volt benne.
Talán annyi, hogy Uchiha Sasuke készítette nekem.
A férfi még mindig furcsán méregetett.
- Azért kellene dühösnek lennem, mert engedélyem nélkül beléptél a kis lakásomba összeszedni pár cuccot? Nem tudok haragudni rád, csak azért, mert figyelmes vagy – vontam meg a vállam, és bekaptam az utolsó falatot is a szendvicsből. Megköszöntem a reggelit – Ma mire edzünk? – kérdeztem lelkesen, habár a sajgó izmaim nem díjazták az elhatározásomat.
Megvillant a szeme.
- Nyújtsd ki a kezed! – értetlenül engedelmeskedtem, azt hittem, hogy a pecsétet akarja tanulmányozni. Ekkor megláttam én is, mi váltotta ki belőle ezt a reakciót.
Alkaromon egy öklömnyi méretű lila folt éktelenkedett. A chakrámat nagyon minimálra szorítottam vissza, csak a súlyosabb sérüléseimre fektettem nagyobb hangsúlyt a tegnapi nap folyamán, ugyanis a többit a Byakugou pecsétembe koncentráltam. Az új jutsum elég sokat felemésztett az évekig gyűjtögetett chakrámból, a küldetésünkre már szeretnék tele raktárral menni. Sasuke számonkért, én gyorsan elmagyaráztam neki miért nem gyógyultam fel sérüléseimből az éjszaka során.
- Ez nem akadályoz a mai edzésben, ugye tudod? – Sasuke töprengő arcától a gyomrom görcsbe rándult.
- Már készen állsz. Használd ki a mai napot, holnap napkeltekor indulunk! – hirtelen nem is jutottam szóhoz, majd ahogy felfogtam a jelentésüket az asztalra csaptam.
- Tudom folytatni az edzést! Még közel sem állok készen! Nem kell féltened, bírom a fájdalmat! – keltem ki magamból, dühöm kiült az arcomra. Erősebbé kell válnom, és csak ő tud segíteni céljaim elérésben.
- Nem szükséges mindennap ájulásig hajszolnod magad. Erős vagy! Nem fogunk ma edzeni! – jelentette ki határozottan, és farkasszemet néztünk a másikkal.
- Akkor edzem egyedül! – távozni készültem, de villámgyorsan előttem termett. Láttam a mozdulatát, ösztönösen védekező pozícióba álltam, de esze ágában sem volt megtámadni engem. Leengedtem a védelmem.
