Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
- Miben lehetek szolgálatára Nanadaime? – kérdeztem a szélnél is metszőbb fagyossággal a hangomban.
Az előttem három lépésre álló férfi tetőtől talpig végigmért. Utoljára három hónappal ezelőtt találkoztunk.
- Este az ünnepségen az oldalamon kell megjelenned. Ne késs! – hirtelen nem tudtam miről beszél, majd leesett.
Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre az a bizonyos esemény Konohában, mely a háború befejeztének megünneplését szolgálja és a Nanadaime dicsőségét hirdeti. Minden évben hányingerem van ettől az ünneptől.
- Ahogy kívánja Nanadaime – biccentettem a fejemmel, hogy tudomásul vettem a parancsát. Fejet hajtok előtte, de a hátam még sosem hajlott meg.
Nem tisztelem, megvetem őt a bűneiért. Formálisan beszélek hozzá, de a szavaim mérgezettek. Ha kettesben vagyunk, a hangom a gúnytól csepeg, ha más is jelen van, akkor a szarkazmus legfelső fokát űzöm. Úgy beszélek hozzá, hogy egyedül csak ő értse a mondanivalóm rejtett jelentéseit. A férfi villámló tekintettel szokott próbálkozni, hogy belém fojtsa a szót, de én egyetlen egy alkalommal sem hallgattam el.
A szavaim fegyverként szolgáltak, mely minden alkalommal a szörnyeteg húsába vájtak és kitéptek egy darabot belőle. Másképp nem tudok harcolni ellene.
- Ha mást nem óhajt, akkor én mennék is a dolgomra, Nanadaime! – két másodpercet vártam a válaszára, majd egy újabb fejbiccentést követően kikerültem és elindultam a kórházba.
Tekintete lyukat égetett a hátamba, de nem néztem hátra. Büszkén és egyenesen sétáltam a sírok között. Elhaladtam egykori mestereim sírjai mellett, mikor mégiscsak hozzám szólt.
- A kagék kíváncsian várják a beszámolódat a szanitéc tanítványaidról – hümmögtem, amit a férfi már nagyon jól tudott, mit jelentett. Meg fogják kapni a jelentést róluk.
A Hetedik egy villámlépéssel az intimszférámba hatolt. Az állam alá nyúlt, kényszerített, hogy egyenesen a szemeibe nézzek. Félelem nélkül tekintetettem a haragos éjsötét íriszeibe.
- Ne járass le! – sziszegte dühtől elfojtott hangon a falu vezetője.
- Ilyesmi meg sem fordult a fejemben – feleltem szenvtelenül.
Egy percig farkasszemet néztünk a másikkal és valószínűleg egész nap ezt tettük volna, ha nem zörgött volna a temető vaskapuja a közelünkben.
- Sasuke-sama már mindenhol kerestem! – a férfi hátrafordult, az új Raikage loholt be a temetőbe. Rövid egyenesre nyírt barna haja az égnek állt, szemei mogyoróbarna színben pompáztak. Olyan harmincas évei elejét taposó férfi nyargalt be és köszöntötte a Hokagét.
