Három évvel a Negyedik Nagy Shinobi Háborút követően a világra az örök kétségbeesés és félelem korszaka köszöntött be.
A hetes csapat megsemmisült.
Egy érzelmek nélküli szörnyeteg, aki elérte célját, de mégsem boldog, és egy meghasadt szív, melyet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
Az átjáró bezárult mögöttünk, érdeklődve pillantottam körbe a közönséges fákon. Sasuke még a Rinnegan szemeivel sem láthatta azt, amit én csodálattal figyeltem. A bükkfák törzse épp ugyanolyan szürke színű és sima volt, mint a mi világunkban. Ami különlegessé tette a jellegtelen erdőt, az az, hogy ez az első hely, melyet látok három Konohában töltött év után. Emlékezni akarok minden színre, illatra, hangra és érzésre, amit szabadulásom első perceiben tapasztalhattam.
A levelek az ősz színeiben pompáztak, melyeket lágy szellő rezegtetett meg. Egy pár levél zizegve leszakadt az ágról, majd keringőzve hullott le az avarra. A szabadság szele megcirógatta az arcomat. Mélyen szippantottam belőle, úgy éreztem magam, mint aki egy hosszú álomból ébredt volna fel és rácsodálkozik az őt körülvevő világra.
Sós illat töltötte meg az orrjárataimat.
Megrökönyödtem.
Sasukéra néztem, aki mindvégig engem figyelt. Elengedtem a kezét, hevesen dobogó szívem őrült táncot lejtett a mellkasomban. Tettem tétován egy lépést, a talpam alatt száraz falevelek recsegtek-ropogtak. Behunytam a szemem, a tenger a közelben van...
- Ha sietünk még elérjük – felvontam a szemöldököm, de nem kezdett Sasuke a magyarázatába bele. Felugrott az első faágra, szorosan követtem, próbáltam kideríteni, mire fel ez a nagy sietség, meg mit is próbálunk elérni?
A kőszikláknak vetődő hullámok zaja úgy egyre erősödött, ahogy a fák is ritkultak előttem. Hirtelen megállt az utolsó faágon, kis híján a hátának ütköztem, de a gyors reakcióidőmnek hála sikerült megállnom közvetlenül mellette.
- Megérkeztünk – alig jutottam szóhoz a csodálattól. A horizonton megjelentek a nap első vöröses sugarai, melyek megcsillantak a végtelennek tűnő türkiz víz tükrén. A sirályok hangos rikácsolással a vízpart közelében vadászták a reggeli zsákmányukat.
- Gyönyörű – suttogtam.
Talán Sasuke nem tudta, de egy gyerekkori álmom vált most valóra. Mindig is szerettem volna látni egy napfelkeltét a tengerről. Percekig csak csodáltam, ittam a szemeimmel a látványt, igyekeztem a csodás képet a retinámba égetni.
- Elvettem az álmaidat – kezdett bele nagyon halkan, lassan oldalra fordítottam a fejem – Láttam miről ábrándoztál kislánykorodban. Talán még nem késő azokat beteljesíteni – a döbbenetem kiült az arcomra, levegőt is elfelejtettem venni.
Nem tudom melyik része döbbentett le jobban, hogy Sasuke látta az összes gyerekes ábrándjaimat vagy az, hogy így próbálja helyrehozni a dolgokat kettőnk között. Megvalósítja azokat az álmokat, amiket én már régen eltemettem mélyen magamban.
- Akkor – alig találtam zavaromban a szavaimat – Csak miattam volt ez a korai indulás és a helyszín is? – bólintott, egyszer sem vette le a tekintetét az arcomról.
