- Hogy micsoda? - kérdezte hüledezve Dan.
- Ezt nem gondolhatja komolyan! - tette hozzá Jake.
- Nézzétek fiúk, tudom, hogy fáj ezt hallanotok és én sem akartam előhozakodni ezzel, de muszáj szembenézni a valósággal és a tényekkel. Az édesapátok gyakorlatilag agyhalott, csak a gépek tartják életben....
- De vannak akik évek múltán térnek magukhoz! - vágta rá Dan.
- Igen, vannak olyan esetek, de....
- Akkor meg mit de? Ha várunk még akkor talán magához fog térni és...
- Nézd Dan, értem én, hogy ez nektek is fáj, de ahogy már korábban is mondtam, az agya olyan mértékben károsodott, hogy ha még valami csoda folytán magához is térne akkor sem lenne képes egyedül élni vagy bármit is csinálni. Nem lenne képes magától enni, fürdeni, wécére menni, az egész hátralévő életét egy kerekesszék és az ágya között tölthetné, dolgozni meg végképp nem lenne képes. Gyakorlatilag egy vegetáló szobanövény életét lenne kénytelen élni és ez nem csak nektek lenne megterhelő, hanem neki is.
- Akkor sem fogjuk hagyni, hogy csak úgy meghaljon! - kiáltotta feléje Dan, de Tina még mindig nem szólt semmit, csak lehajtott fejjel bámult maga elé. - Maga egy kibaszott orvos egy 21. századi kórházban, csak tudnak csinálni valamit?
- Sajnálom, de az ilyen esetekkel nem tudunk mit kezdeni.
- Vagy csak nem akarnak! Így van?
- Tessék?
- Egyszerűen nem akarnak csinálni semmit, hogy az apám jobban legyen, így van! - üvöltötte most már Dan John képébe, majd elkapta a köpenyének a gallérját és a falnak nyomta. Úgy viselkedett az orvossal és nézett rá mint egy vadállat aki éppen kivégezni készül a prédáját. - Azt akarják, hogy meghalljon, igaz? Ezt akarják?
- Dan!
- Vallja be, hogy ezt akarják!
- Dan!
- Mondja már ki!
- Daniel! - üvöltötte el magát Tina. Erre elengedte az orvost, mert tudta, hogy az anyja csak akkor szólítja a teljes nevén ha dühös rá. - Elég volt! Hagyd abba! Mások is vannak az épületben, nem kéne ezt hallaniuk!
- Sajnálom anya...
- Be kell látnunk, hogy igaza van! Apátok nem érdemli meg, hogy tovább szenvedjen! Nem akarom így látni, de azt sem akarom, hogy egy lélektelen testben kelljen élnie másokra rászorulva!
- Anya! Ugye nem...
- De! Sajnos nincs más választásunk!
- Ezt nem teheted!
- Dehogyisnem! - mondta, majd az orvos felé fordult. - John, vegyük le a gépről!
Tina ezzel meghozta életének addigi talán legnehezebb döntését. Jake nem is tudta, hogy hirtelen erre mit kéne válaszolnia. Csak állt az anyja mellett mint egy szobor. Dan viszont ezt nem volt hajlandó elfogadni. Nem volt hajlandó beleegyezni abba, hogy az apját levegyék a gépről, ezzel megpecsételve a sorsát. Viszont még inkább nem akarta azt látni, hogy az apja az ő hibájából hal meg teljesen feleslegesen és értelmetlenül. A szíve mélyén ő maga is tudta ezt, ezért ágált az egész ellen, még ha a józan eszével képes is volt felfogni, hogy minden amit a doktor mondott az igaz. Ilyen életet senkinek nem lenne szabad élnie mint ami rá várna még akkor is ha hirtelen magához térne. Hiszen az, hogy valaki egy olyan súlyos sérülés után magához tér és teljesen felépül mint amilyen őt érte csak a gagyi kórházas sorozatokban van. Az esze felfogta, hogy ez lenne a legjobb döntés, de a szíve ezt képtelen volt elfogadni. Nem is szólt semmit, csak kiviharzott a szobából. Tina és Jake is utána szólt, de nem hallotta meg őket. Az öccse utána is szaladt, de egy idő után elvesztette a nyomát. A szagát viszont bárhol felismerte volna, így jó nagyot szippantott a levegőbe és hamar felismerte , hogy merre is ment a bátyja. Követte a szagot és meg is találta a kórház előtt. Egy padon ült, arcát a tenyerébe temetve. Leült mellé.
ESTÁS LEYENDO
Souls of Darkness
AcciónSouls of Darkness! Főszereplőnk, Daniel Harris New York-ban éli mindennapjait és tetoválóművészként dolgozik. Nappal legalábbis. Ugyanis éjszaka egy másik szakmát űz. Másodállásban ugyanis ő egy bérgyilkos aki New York egyik leghatalmasabb maffiafő...
