Souls of Darkness

43. Kötet - 128. Fejezet

Michael amint hazaért abban a pillanatban értesítette Emiliót, hogy a három fickónak vége, a fiúk pedig most tüntetik el a holttesteiket. Legalább ez az egy jó hír volt amit aznap kapott, barátja viszont kifejezte az aggodalmát is az iránt, hogy mi lesz akkor ha Chris nem éli túl a támadást, Dan pedig mindenáron meg akarja majd találni őket, hogy bosszút álljon rajtuk? Emilio viszont azzal szerelte le, hogy ő maga megígérte neki, hogy felkutatja őket és bár azt is megígérte neki, hogy ő végezhet velük majd beadják neki azt a mesét, hogy ők hárman rájuk támadtak és kénytelen voltak megölni őket. Michael számára viszont ez nem volt értékelhető megoldás, elvégre ismerte már annyira jól őt, hogy tudja, nem fog egy ilyen mesét bevenni. Viszont Emilio hangján egy kicsit sem érződött az, hogy tartana bármilyen megtorlástól. Hiszen egy percig sem fordult meg még csak hasonló sem a fejében. Másrészt más megoldással nem igazán tudtak előállni, így Michael beletörődött abba, hogy ki kell várniuk azt, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, így ezt a dolgot egyenlőre annyiban is hagyták. Emilio ekkor témát váltott és megkérdezte, hogy közölte-e már vele az új munkáját, mire Michael azt válaszolta, hogy még nem, de amint befejezték a társalgást egyből közli vele az új munkáját és annak a részleteit. Emilio elégedettségét fejezte ki barátja iránt, majd letette a telefont. Michael is így tett, ámbár ő benne még mindig ott volt az a bizonyos félelemérzet ami azt sugallta neki, hogy ennek nem lesz jó vége és, hogy Emilio ezúttal talán túl messzire ment. Ugyanakkor részben ő is hibás volt abban, hogy az eset ilyen fordulatokat vettek. Elvégre személyesen ő maga kereste fel azokat a fickókat és bízta meg őket azzal, hogy intézzék el Christian Harris-t abban a reményben, hogy egy kiadósabb verésnél többet nem fog kapni és megússza pár törött bordával vagy egyéb csonttal, de az, hogy konkrétan úgy agyonverték, hogy élet és halál között lebeg az nem szerepelt a tervben. Ekkor megrázta a fejét és még arcon is ütötte magát, hogy végre eltűnjenek ez a gondolatok a fejéből és arra koncentráljon amire kell. Azonnal hívta is Marcót, hogy keresse fel Dan-t és közölje vele az új munkáját és annak részleteit. Ő pedig ennek eleget is tett. Dan természetesen otthon volt, nem akart elmenni sehova. A lelke mélyén abban reménykedett, hogy Tina vagy Jake bármikor hívhatják azzal, hogy Chris magához tért és ugyan még egy darabig bent kell maradnia a kórházban, de aztán hazamehetnek együtt. Előtte volt a telefonja és csak arra a hívásra várt. Pablo nem mozdult el mellőle. Dan gyakorlatilag egy szót sem szólt mióta hazajött. Enni és inni sem nagyon akart. Mintha csak arra a bizonyos hívásra várt volna. Mikor Pablo ránézett, már nem is egy vízköpő szobrot látott, hanem inkább egy olyasvalakit akinek csak a teste van ebben a világban, de a gondolatai és a lelke egy másik világban kalandoznak.

- Dan! Dan, figyelj, ennek és innod kell valamit. - mondta végül Pablo. - Nem ülhetsz itt egész nap a kanapén arra várva, hogy valamikor megszólal a telefonod...

- Nem vagyok sem éhes, sem szomjas. - válaszolta, de úgy mintha csak egy élettelen valami beszélt volna helyette. - És de, itt fogok ülni amíg meg nem szólal...

- Figyelj, megértelek, de ez akkor sem normális. Nem töltheted az egész napodat azzal, hogy ülsz és vársz egy hívást amit talán meg sem kapsz... - Dan ekkor viszont dühösen felpattant a kanapéról, a karmait pedig a férfi nyakához nyomta.

- Mond ki ezt mégegyszer és abban a pillanatban elvágom a kibaszott torkodat! Merd még egyszer kimondani..... - ám ő sem volt rest és egy határozott mozdulattal elkapta a farkasférfi karját és a háta mögé csavarta. Ugyanígy tett a másikkal is. - Azonnal eressz el! - üvöltötte, de Pablo nem engedte.

- Majd akkor ha lenyugodtál és észhez tértél végre! Ígérd meg és akkor elengedlek! - ezt nagy nehezen meg is tette és el is engedte, de utána egyből visszaült a kanapéra szinte ugyanabban a pózban.