44. Kötet - 132. Fejezet

6 1 0
                                    


Pablónak végül is sikerült mégiscsak elérnie, hogy Dan-nél aludhasson, noha a farkasférfi eleinte nem repesett az örömtől, mert egyedül szeretett volna maradni a gondolataival, de aztán elismerte, hogy jól esett neki, hogy a barátja ott volt mellette. Rendeltek kaját egy éjjel-nappal nyitva tartó kajáldából, majd megnéztek egy rövidebb filmet miközben elfogyasztották az ételt, majd aludni tértek. A denevérférfi viszonylag hamar elaludt, ami nem is volt csoda, hiszen lényegében benyomott egy nagy hamburgert egy jó nagy adag sültkrumplival és egy doboz sörrel, de Dan egy jó darabig csak forgolódott, nem igazán találta a helyét. Még az is felmerült benne egy idő után, hogy felkelti a barátját , hogy kedve támadt szeretkezni egyet, de ahogy ránézett látta, hogy ez a feladat szinte a lehetetlenséggel lenne egyenlő. Végül nagy nehezen csak sikerült elaludnia, de a gondolatai akkor sem hagyták nyugton. Folyton csak a történteken járt az esze. Olyann hajnali három óra fele aztán ismét felébredt. Felült az ágyra. Pablo elég hallhatóan horkolt mellette. Ahogy ránézett, egy kis mosoly húzódott a szájára. Kiszállt az ágyból, magához vett egy szivart a tartójából és kiment az erkélyre, hogy elszívja. Teljesen meztelen volt. A hideg őszi szél fújta és borzolta a bundáját, de nem érdekelte. A telihold bevilágította az éjszakát. Csak azt bámúlta miközben egyik füstfelhőt a másik után fújta ki. Közben hallotta ahogy a rendőrautók szirénáznak az utakon. Lehetséges, hogy az egyik akár az épület előtt is leparkolhatna, a zsaruk pedig rájuk törik az ajtót és még aznap este letartóztatják őket? Ez a feltevés ütött szöget a fejében miközben újabb füstfelhőt fújt ki.

- Azzal a kezedben úgy nézel ki mint egy igazi gengszter. - szólt Pablo a háta mögül.

- Te sem tudsz aludni?

- Tudnék, csak éreztem a beáramló hideg levegőt, illetve hallottam ahogy kifújod a füstöt.

- Nem akartalak felkelteni, csak ki kellett jönnöm elmélkedni egy kicsit.

- És min elmélkedsz?

- Most jelenleg azon, hogy mi lesz akkor ha ezt sikerül megcsinálnunk? Búcsút kell vennem a stúdiótól? A többiektől akikkel már ősidők óta együtt dolgozom?

- Ez benne van a pakliban, Dan. - válaszolta Pablo. - Hiszen hogyan is nézne ki egy maffiafőnök aki egy tetováló stúdióban dolgozik?

- Lehet, hogy ezt te nem érted meg, de nekem ez az életem. Nem akarom otthagyni és abbahagyni. Ha eddig sikerült összeegyeztetnem a két életemet, akkor ezután is menni fog...

- Jó, és meddig? - tette fel Pablo a lényegretörő kérdést. - Ha ez tényleg összejön akkor utána már nem tudod teljesen idős állásban csinálni. Előbb vagy utóbb döntened kell, hogy melyik legyen az első.

- Tudod, most pont úgy beszélsz mint Marco annak idején. Nem gondoltam, hogy van egy ilyen oldalad is. - jegyezte meg nevetve.

- Ezt ki nem mond mégegyszer.

- Különben? Mi lesz? Elvered a fenekemet?

- Ez egy ajánlat?

- Hát, ha már úgyis ébren vagyunk mind a ketten.... - mondta Dan, miközben elnyomta a szivarcsikket a hamutartójában, majd az egyik karját Pablo vállára helyezte, míg a másikkal a fenekét kezdte el simogatni. A denevérférfi is pontosan így tett, majd egy szenvedélyes csókba forrtak össze az ajkaik.

Így mentek vissza az ágyba ahol még intenzívebb csókolózásba váltottak át, miközben a péniszeik egymással dörgölődtek össze, az előváladékuk pedig szintúgy egymáséira folytak rá. Pablo nem húzta sokáig az időt. Nem volt kedve az előjátékhoz, ahhoz túlzottan be volt gerjedve. A hasára fektette Dan-t, majd széthúzta a fenekét és nyalni kezdte a lyukát. A farkasférfi kéjes nyögésekkel adta a tudtára, hogy nagyon jól esik neki. A nyelvét is benyomta. Olyan mélyen nyalta ahogyan azelőtt még soha senkinek. A fenekét is időnként megnyalta és megpuszilta. Egy idő után már a középső ujjával masszírozta, de Dan hamar a tudtára adta, hogy nem azt a testrészét akarja magában érezni. Pablo vette is a lapot. Elővette a síkosítót a fiókból, bekente vele a péniszét, és Dan lyukát is, majd óvatosan, de mégis határozottan benyomta neki. Dan felnyögött a kéjes fájdalomtól, miközben Pablo egyre hevesebben nyomta hátulról. A kéjes vágytól lassan ő is elvesztette az eszét. Míg eleinte csak nyalogatta Dan nyakát, egy idő után már a fogaival kezdte el dörzsölni. Az elméje pedig arra a szintre váltott, hogy jó mélyen bele akar harapni és inni akar a véréből amennyit csak lehet. Sőt, azt se bánná, ha minden egyes cseppjét kiszívhatná belőle. Az egyik lökés olyan erősre sikerült, hogy a fogával fel is sértette a nyakát, a kívánt vér pedig kiserkent a sebből és a szájába folyt. Ez nagyobb extázist okozott neki mint bármilyen serkentő drog vagy extasy tabletta amit addig életében kipróbált. Tudta, hogy tilos vért innia és próbált is neki ellenállni, de a vér íze beindította benne a vágyat amit addig elnyomott magában. Beleharapott Dan nyakába, aki viszont egészen máshogyan reagált mint amire számított. A fájdalom rá is úgy hatott mint valami ajzószer. Az érzés ahogyan Pablo belemélyesztette a fogait az ő elméjére is hatással volt. Egy olyan állapotban érezte magát amilyenben azelőtt még sohasem volt. Még akkor sem amikor a legjobb minőségű füvet szívta. Ez egy új élmény volt a számára. Pablo pedig addig itta a vérét amíg már nem bírt többet inni. Kivette a fogait a nyakából, de a vére még mindig csurgott kifele belőle. Megnyalta, hogy a nyálában lévő összetevők megnyugtassák a bőrét és elősegítsék a seb gyógyulását. A vér hatására még erősebben nyomta a barátját. Dan már nem bírta tovább. Magához akart nyúlni, hogy elélvezzen, de Pablo elkapta a kezét. Megmondta, hogy nem nyúlhat magához. Dan pedig nem tudott küzdeni ellene, mivel még mindig kába volt a vérszívástól. Egyszerűen csak ahgyta, hogy a flow sodorja. Pablo sem bírta már sokáig. Még nyomott egy párat, de az utolsó nagy nyomás után beleélvezett Dan fenekébe, méghozzá nem is egy kis adagot. Ő maga pedig anélkül ment el, hogy ő maga vagy Pablo hozzányúlt volna. Az ő teje mind a mellkasán landolt. Fáradtan borultak egymásra, az aktust pedig egy újabb szenvedélyes csókkal zárták le.Mikor Dan már eléggé magához tért a kábulatból egyenesen a fürdőszobába ment, hogy megnézze a sebhelyet. Felszisszent a fájdalomtól mikor hozzáért.

Souls of DarknessOnde histórias criam vida. Descubra agora