B A B A B Ó | ByeAlex

1. rész

- ...IT'S SATURDAY AND IT WON'T BE LONG, 'TIL I HIT THE DANCE FLOOR...!" - ordítottuk egyszerre a barátnőimmel Pest csendes utcáin barangolva.

Nemsokára meg is érkeztünk a klubba, ahová az évszázad buliját ígérték. Ha az nem is lesz, de remélem megkoronázza a 2016-os évünket. Belépésünkkor megszólalt a nyár legpezsdítőbb dala, így gondolkodás nélkül a táncparkettre rohantunk. Az ütemet egyáltalán nem eltaláló lányok vonaglottak középen, akiket Lincu durván arrébb lökdösött, ezzel helyet szerezve nekünk. Mondhatnánk, hogy nem szeretjük a feltűnést, de az nagy hazugság lenne. Pláne úgy, hogy 3 éves korunk óta versenyszerűen táncolunk mind a heten.

Még az első foglalkozás alkalmával megfogadtuk, hogy örökké barátosnék leszünk, de sose gondoltam, hogy ez így is marad. Még csak 3-4 évesek voltunk, percenként változott, hogy kivel játszunk vagy hogy kinek vagyunk a barátai, de az, hogy mi heten vagyunk egymásnak, az hál' Istennek sose. Sokan nem is hiszik el, amikor kijelentjük, hogy már közel 25 éve vagyunk elválaszthatatlanok.

Emlékszem amikor elindult az első szám a táncórán és mivel a szabályos lépéseket annyi idősen még nem tudtunk volna elsajátítani, helyette mindenféle játékos feladatot kellett végrehajtanunk, így rávezetve minket a különböző motorikus készségek fejlesztésére.

Hetti, teljes nevén Horváth Henrietta éppen az orrát túrta amikor ránéztem, de gyorsan elszégyellte magát és folytatta a gyakorlatot, amit a tanár mutatott.

Ancsúr, vagyis Anita, folyamatosan hüppögött, mert nem akart ott lenni.

Bridget, magyarul Brigitta olyan gyönyörű szoknyát viselt, hogy az első perctől irigykedve néztem rá.

Zsófi, vagyis én, igyekeztem mindenkit szemmel tartani, mert nem igazán tudtam, hogy mi történik körülöttem.

Saci, azaz Sára, a földhöz verve magát hisztizett, mert óra előtt nem ehette meg a mekis happy mealjét.

Orsó, aki Orsolya, komoly arccal figyelte az oktatót és minden mozdulatát tökéletesen leutánozta.

És végül Linda, azaz Lincu, (ahogy az anyukája akkor rászólt, amiért bolondozott) majdnem elesett, annyira sokszor fordult körbe, pedig csak egyszer kellett volna.

Mintha csak a nagykönyvben lett volna megírva a hetünk szövetsége, mivel a kezdőbetűinket összeolvasva a HABZSOL szó jön ki, amit azóta is folyamatosan űzünk. De tényleg, szó szerint habzsoljuk az életet és ezt szeretjük mások tudtára adni.

Amíg én a régi emlékeket idéztem fel magamban, addig ők már a legmerészebb mozdulataikat csillogtatták, így a gondolataimat elhessegetve én is csatlakoztam hozzájuk és végre hagytam, hogy átmossa az agyam a zene. Ahogy a Lean On elindult, hatalmasat sikítottunk, majd a szöveget ordibálva elkezdtünk táncolni. Erre a számra csináltunk egy külön koreográfiát még tavaly, így nem volt kérdés, hogy mind a heten egyszerre kezdtük el ugyanazt a mozdulatsort.

Mindenki tátott szájjal álldogált körülöttünk; gondolom senki nem akart beégni ilyen jó ritmusérzékkel megáldott emberek mellett, így inkább nem is próbálkoztak a táncolással. Ahogy véget ért a szám, elindultunk felfrissíteni magunkat. Sorra jöttek a piák, amit egyáltalán nem bántam... Nagyon sűrű hetem volt és jó volt kiereszteni végre a gőzt.

- Egészségünkre ribik! – kiáltott fel Ancsúr és mindannyian egy szempillantás alatt eltűntettük a poharunk tartalmát.