B A B A B Ó | ByeAlex

90. rész

- Mi történt? - érdeklődtem.

- Eladja a tulajdonos a lakást. Mondjuk nem tudom ezt miért egy ilyen költözésre felszólító levélből kell megtudnom... - lobogtatta a levegőben a lapokat.

- Meddig kell kiköltözni?

- Hónap vége - legyintett.

- Alex, az csak két hét - hüledeztem.

Ő nem is válaszolt, csak nekilátott a reggelinek, majd elvitt az uszodába. Megvárta, amíg végzek aztán átgurultunk a táncsulihoz. Ott már várta Zoli, így ők elmentek ötletelni a következő számhoz, én pedig hamar letudtam az órákat és már siettem is haza, hogy minél hamarabb elkezdhessem böngészni az albérleteket. Találtam is párat, amik elég jónak tűntek, és kisebbek is, mint a mostani, ami szerintem amúgy is túl nagy Alexnek egyedül.

Miután átküldtem a hirdetéseket neki, ő sokáig nem írt vissza, így gyorsan elmentem zuhanyozni. Mire visszaértem, volt hét nem fogadott hívásom, mind Alextől, úgyhogy egyből tárcsáztam.

- Miért nem vetted fel? - állt nekem.

- Te beszélsz? Hányszor hívtalak már eddig hiába - nevettem.

- Ezek tök jók, de mindegyik szar helyen van kb.

- Nem is igaz! A második lakás csak három utcára van a mostanitól.

- Az a fos csak egy garzon. Nekem nagy tér kell, de sok kis szobával meg zugokkal, hogy mindig el tudjak vonulni, ha akarok.

- Éppen ezért nem ajánlottam fel, hogy ide gyere... Tuti megőrítenélek - kacagtam hangosan.

- Lehet... - gondolkozott el egy kis időre.

- Vagy...? - kérdeztem vissza, mikor már túl sokáig hallgatott.

- Ááá, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne - zárta le a témát.

- Mikor találkozunk?

- 10 perc, előtted - jelentette ki és kinyomta a telefont.

Én azt se tudtam hirtelen mihez kezdjek, de mikor eljutott az agyamig, hogy mit mondott, végignéztem magamon, megállapítottam, hogy törölközőben nem igazán libbenhetek le a parkolóba. Felkaptam a legelső melegítőt meg pulcsit és már futottam is le a lépcsőn. Pár perc múlva meg is érkezett a Hercegem, fehér Minivel, én meg rohantam hozzájuk. Mikor nem szállt ki a kocsiból, kicsit meglepődtem, csak az anyósülés felé biccentett, úgyhogy beültem mellé, majd elindult, megint csak az Isten tudja hová. Kis keringés után, egy félreeső helyre húzódott, majd felém fordult és mélyen a szemembe nézett.

- Megijesztessz - ráncoltam a homlokom.

- Mi? - nevetett. - Csak beszélgetni akarok.

- Szeretnél - nyújtottam ki a nyelvemet.

- Téged sem szeretnélek - hajolt közelebb - hanem akarlak - súgta a fülembe, én meg teljesen elvesztettem az eszemet.

Szenvedélyes csókcsatába kezdtünk és legszívesebben soha nem engedtem volna el.

- Na hogy van ez a lakás-mizéria? - kérdezte később.

- Tényleg erről szeretnél beszélni? Tényleg beszélgetni akarsz? - simítottam végig az arcát, majd lassan beleharaptam az alsó ajkamba.

- Ne csináld - szegte le a fejét, hogy ne tudjam tovább bűvölni.

- Na mondd - adtam fel a csábítást.

- Azt se tudom már, mit akartam - nevetett jóízűen.

- Lakás?! - emlékeztettem.

- Tényleg... Szóval nem látsz szívesen - játszotta a sértettet.

- Ne hülyéskedj már! Tudod, hogy nem éreznéd jól magad. Kicsi, csajos lakás, teljesen belakva, egy Gucci öved nem férne el a szekrényemben - viccelődtem, mire bólogatott.

- De ha ...?

- Vaaagy... - kezdtünk bele egyszerre.

- Folytasd - adta át a szót.

- Hát... Nem tudod, hogy te mit szerettél volna mondani, de nekem volt egy olyan merész gondolatom, hogy kereshetnénk valamit együtt - adtam tudtára az ötletemet félénken.

- Én csak pár cuccot akartam átvinni, de ez is elmegy egynek.

- Azért ez az "ez is elmegy egynek" kijelentésed elég lehangoló. Magyarul neked eszedbe se jutott? - kérdeztem felháborodva.