B A B A B Ó | ByeAlex

85. rész

1 óra 48 perc lenne az út a Google Maps szerint, de a vezetésemet és a forgalmat ismerve, tuti, hogy minimum 1 órával tovább húznám. Akkor az már majdnem 3 óra, és mire elkészülnék az megint 20 perc, ráadásul itt örlődök, hogy elinduljak-e egyáltalán... Már mindjárt fél 11. Jó, nem megyek, biztos megérti majd. Tudja, hogy a szilveszter után nem szívesen ülök kocsiba késő este. De annyira jól esne neki. Meg persze nekem is... Jó.

Fél óra múlva már a kocsiban ültem és újra benyomtam a GPS-be, hogy hova akarok eljutni. Szép lassan kigurultam Pestről, aztán bekerültem a dugóba, ami a hétvégére hazaindulók hosszú kocsisorából állt. Türelmetlenül pillantgattam a telefonomra, hogy csekkoljam az időt. Alex hál' Istennek tökre bevette, hogy tegnap miatta keveset aludtam, így elköszönt a mentorházas cím-küldözgetés után, úgyhogy kedvemre bolyonghattam az ismeretlen utakon. 1 óra körül lehetett, amikor eljutottam abba a kisvárosba, amiről eddig soha nem hallottam, így már csak arra kellett koncentrálnom, hogy az utcákon el ne tévedjek.

Szerencsém volt, hiszen egy elég kirívó épület előtt sorakozott minimum 4 fekete kisbusz és megannyi RTL-Klub matricás autó, így nem messze a háztól leparkoltam. Vettem egy mély levegőt és reménykedtem, hogy Alex még nem alszik. A telefonját hamar felvette, így nagyon megörültem, hogy nem jöttem fölöslegesen.

- Szia - köszöntem bátortalanul, mert igazából nem is gondoltam át ezt az egészet.

Lehet egyáltalán nem számít rám és rosszul jövök ki majd a dologból. Nem akarom azt sem, hogy a háta mögött beszéljenek, hogy idejövök hajnalban, mintha nem bírnánk ki 5 napot egymás nélkül. Ki tudja, ki milyen pletykás vagy rosszindulatú, nem szeretném, hogy Alexon csattanjon ez az egész.

- Szia, Alex nem ér most rá, de nemsokára visszahív! - szólt egy ismeretlen női hang a telefonba.

- Rendben, köszönöm! - válaszoltam automatikusan, és csak később esett le, hogy mi is történt.

Idegesen bámultam magam elé, majd pár perc múlva már rezgett is a telóm, ami kizökkentett a merengésből.

- Szia Babó, nem tudsz aludni?

- Nem nagyon - válaszoltam erőtlenül, így aggódva kérdezett újra.

- De mi a baj? Mi történt?

- Semmi komoly, csak tudod elég sokat vacilláltam miután elküldted a címet és...

- Nem indultál el, ugye? Mármint imádnám, de nem örülnék, ha most vezetnél.

- Már... Vezettem...

- Hol vagy?

- A ház előtt - suttogtam a telefonba, mert annyira szégyelltem magamat, hogy tudta nélkül ilyen magánakcióba kezdtem.

Már messziről láttam, ahogy a folyosón felkapcsolja a villanyt, így kiszálltam a kocsiból és a csomagtartónak dőltem.

- Bolondom - szorított magához.

- Ne haragudj, kérlek! - húzódtam el.

- Te most viccelsz? Soha nem lepett meg még senki ilyennel. Köszönöm! - adott édes csókot. - Gyere - mondta, majd elkezdett maga után húzni.

- Alex - toporogtam még mindig egy helyben. - Nem szeretném, hogy ebből baj legyen.

- Ez nem valami hülye osztálykirándulás, ahol átsurrantunk a másikhoz, könyörgöm - nevetett.

- Tudom, de akkor is. Hogy néz már ki, hogy idejö... - kezdtem bele, de egy újabb csókkal elhallgattatott.

A fejemet csóválva követtem őt a csendes folyosón, majd egy kis teraszra vezetett, ahol bemutatott a még ébren levő emberkéknek.

- ...ott hátul Joci, aki egész nap azzal a kurva lámpával kínlódott, és még mostanra se sikerült megjavítania; Gergő, de vele már találkoztál; ő pedig Léna - ért a sor végére.