B A B A B Ó | ByeAlex

97. rész

Reggel izgatottan keltem ki az ágyból és nem tudtam, hogy mi is vár ránk. Új lakás, új környezet, új élet. A MI életünk. Nem hittem volna, de Alex betartotta a szavát és amint megreggeliztünk, egyből átmentünk az új otthonunkba. Vagyis lakásba. Még nem igazán érzem otthonnak, hiába a sok giccses IKEA-s gyertya meg Pepco-s dekor cucc. A nappaliban leültünk a kanapéra és csak bámultunk magunk elé percekig.

- Na? - fordult felém Alex.

- Köszönöm, hogy vagy nekem! - mosolyogtam.

- Pont erre nem számítottam, de ez is valami - nevetett hangosan.

- Köszönöm, hogy ezt választottuk és egy ilyen nagy lépést tettünk a közös élet felé. Ez amúgy most tökre eljegyzés és házassági évfordulósan hangzott, de semmi ilyen komoly dolgot ne láss bele - ráztam meg a fejemet.

- Tudom hogy értetted! - mosolygott és közelebb csúszott a kanapén.

- Egy kis Walking Dead? - kacsintottam, ő pedig szó nélkül a kapcsolóért nyúlt.

Miután megnéztünk pár részt, neki el kellett mennie, mert találkozója volt Zolival, én pedig egyedül ücsörögtem tovább a hatalmas lakásban. Hamar meguntam a semmittevést és elindultam felfedezni a környéket. Nem igazán tudom elképzelni magamat ebben az előkelő és puccos lakóparkban egyelőre, de remélem ez hamar megváltozik.

Találtam nem messze egy kisboltot és bevásároltam a vacsorához. Mivel ez egy nagy esemény, gondoltam még különlegesebbé teszem, egy jónak ígérkező sushi recept alapján beszereztem minden összetevőt és megpróbálkoztam a lehetetlennel.

- Te. Jó. Ég. Itt meg mi a szar történt? - lépett be Alex a lakásba.

- Öhm... Boldog Lakásavatót! - fintorogtam.

- Azzal ünnepelünk, hogy tönkreteszed a konyhát? - nevetett.

- Ez történt igazából - sétáltam az étkezőbe és kihoztam az elkészült sushikat.

- Ugye tudod, hogy mindennél jobban szeretlek, de nem akarok meghalni még - adott a homlokomra egy puszit.

- Én is szeretlek és egyébként nem megmérgezni akartalak, bármennyire is úgy tűnik - biggyesztettem le a szám szélét.

- Hát, azért ezzel vitatkoznék, de nem most - lépett vissza az ajtóhoz. - Felöltözöl két perc alatt?

- Legyen három - rohantam be a szobába és felkaptam az első farmert és pólót amit találtam.

- Ez négy volt, ezért nem kapsz desszertet - csóválta a fejét.

- Ez nem ér! - duzzogtam.

- Mit mondtam a hisztiről?

- Most éhesebb vagy minthogy bevonulj a szobába - nyújtottam ki a nyelvem rá.

Elindultunk az étterem felé, ahol már megannyiszor ettünk, de a sushit még mindig nem tudta megszerettetni velem. A vacsora után levegőt sem kaptam, annyit ettem, majd a hazaúton is csak az ablaknak dőlve szuszogtam.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva.

- Persze, csak reggel nem nagyon csináltam semmit és hiányzott az uszoda, és még jött hozzá, hogy táncra se kellett menni, úgyhogy eléggé haszontalannak érzem magam. Arról nem is beszélve, hogy egy vacsorát nem tudtam megcsinálni, hogy meglepjelek - sóhajtottam.

- Legalább kimozdultunk és megünnepeltük az összeköltözést! - emelte a kezemet a szájához, majd egy hatalmas puszit nyomott rá.

Miután lezuhanyoztunk és fáradtan bedőltünk az ágyba, Alex egyből elaludt, én viszont órákig forgolódtam az újdonság varázsa miatt. Elgondolkoztam rajtunk és az eddigi együtt töltött időn, és persze azon, hogy mi vár még ránk. Már nem emlékszem, hogy min agyaltam utoljára, de reggel arra keltem, hogy fülig ér a vigyorom egy csodálatos álom miatt.