B A B A B Ó | ByeAlex

7. rész

Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, de ezt ő nem láthatta, mert alapból háttal állt, és én letudtam egy „További jó bulit" mondattal és egy integetéssel az elköszönést, és már toltam is ki a barátnőimet az ajtón. A lányok az italoktól és a VIP-élmény miatt fülig érő vigyorral taposták egymás lábát, mivel ölelkezve gyalogoltak a másik oldalon parkoló taxik felé. Sajnos nem volt üres kisbusz, amit tudtak volna küldeni, így az egyik sofőrhöz behajolva lediktáltam a címeket, majd behuppantam a másik járműbe, ahol Lincu, Ancsi meg Hetti ökörködtek.

A mi vezetőnknek is elmondtam az utcaneveket, majd nekiindultunk a közel sem rövid kocsikázásuknak. Annyira ésszerűtlenül ültünk a kocsiba, hogy pont mi négyen a gyönyörű fővárosunk 4 különböző szegletében lakunk, így biztos egy vagyon lesz, hogy épségben hazaérjünk. Én voltam az utolsó akit leszállítottak a megadott címre, majd kifizettem a pofátlan összeget és felbaktattam a lépcsőkön.

Bezuhantam az ágyba ruhástól, de nem tudtam könnyen elaludni. A hasamon feküdve, a csípőmet nyomta valami, majd a farmerom zsebéből előhúztam az Alextől kapott gyűrűt, amit az ágy másik sarkára hajítottam, majd folytattam az álmaim hajkurászását. Olyan 1 óra lehetett, amikor másnap felkeltem, így volt mínusz 28 percem elkészülni. Kurvára el fogok késni. Egy gyors póló csere után már szaladtam is a kocsihoz, majd a jól ismert útvonalon száguldottam a táncstúdió felé.

Végül 11 perccel az óra kezdete után megérkeztem és köszöntöttem a többieket. Álmosan, kómásan és félig-meddig másnaposan pillantottam körbe és vártam az utasításokat, de azok nem jöttek. Beletelt fél percbe, míg rájöttem, hogy mi is történik. Én vagyok a tanár basszameg.

Beálltam a sorokban várakozó emberkék elé, majd a telefonomról irányítva bekapcsoltam az egyik lassú számot. Értetlenkedve figyelték a haladóknak szánt bachata lépéseket a diákok, akik között a 14 évestől a 99 évesig mindenféle figura álldogált.

- Öhmm... Mi kezdő salsára jöttünk – szólalt meg végül valaki a hátsó sorból, mire nagyon elszégyelltem magamat.

- Te jó ég, ne haragudjatok! Lehetne, hogy tartunk 10 perc szünetet és folytatjuk? – kérdeztem a csapatot, akik bár furcsálták a helyzetet, de bólogattak, így kirohantam az előtérbe és az asszisztens Nikihez fordultam.

- Hallod, hogy a faszba lehetek ilyen szerencsétlen? – fogtam a fejemet.

- Mi történt? – kérdezte kíváncsian.

- Az még hagyján, hogy elfelejtem, hogy én vagyok a tanár, de fullra elkezdtem haladó bachata bemelegítést nyomatni a kezdő salsásaimnak...

- Bazdmeg Zsófi, de hülye vagy! – röhögött hangosan Niki. – Nem kérsz egy kávét?

- Tudod, hogy sose iszok – dörzsöltem a halántékomat, hátha a tegnap egy masszírozásra elillan.

- Tudom, de megpróbálhatnád, most rád férne... Vagy behívjam Erót? Megtarthatja ő is az órákat, ha gondolod – ingatta a fejét és várta a döntésemet.

- Az már megint egy baszott nagy szívesség lenne... - kezdtem bele. – Ó a picsába... Hívd, kérlek! – adtam be a derekamat, majd tárcsázta is az egyik kollégámat.

- Szia Eróka! Le tudsz ugrani egy kezdő salsa órára please? ... Szuper, köszike! - tette le a telefont. - 5 perc és itt van! - vigyorgott.

- Egy angyal vagy! – szorítottam meg a kezét.

- Ez a Erick gyerek az, ne nekem köszönd! Nem tudom mit csinálnánk nélküle – nézett maga elé, rózsaszín köddel a tekintetében Niki.

- És még a múltkorival is jövök neki... - fújtattam.

- Miért, mi volt? – kíváncsiskodott a recepciósunk.

- Ó, csak segített az egyik külsős helyszínen set-upolni a dolgokat, mert el voltam csúszva az idővel. Akkor is... - temettem az arcomat a tenyerembe, majd a pultba vertem a homlokomat háromszor, mire hallottuk az ajtónk fölötti csengőnk csilingelését.

- Hola! – lépett mellém a kubai félisten, majd a vállamon végigcsúsztatta a kezét. – Mi a baja? – kérdezte Nikit, aki azt mutogatta neki, hogy sokat ittam este, mire Eró felnevetett.

- Lo aprecio mucho! – néztem rá hálásan, a gimiből rámragadt párszavas spanyol tudásomat megcsillogtatva, amitől még jobban nevetett.