B A B A B Ó | ByeAlex

65. rész

- Szia... - húzta el a száját.

- Szia - köszöntem vissza, és kikerülve őt a konyhába mentem.

Megfogtam a telefonomat és még mielőtt bármit mondhatott volna, kisétáltam a lakásból. Mivel nem akarom, hogy Alex megint eltűnjön, ezért inkább nem kezdem el féltékeny picsaként hívosgálni, hogy mégis mit keresett ott ez a ribanc. Na, de mégis mit keresett ott ez a ribanc??

Igyekeztem összekapkodni a lasagne-nak valót a boltban és rohantam haza, hogy előkészítsem a vacsit. Mikor mindent elpakoltam, akkor vettem észre, hogy nagyon korán van még, így bedőltem az ágyba és elkezdtem végigpörgetni Alex instáját. Sose gondoltam volna, hogy valaha ezt fogom csinálni, tényleg olyan vagyok, mint egy kis irigy liba, de találtam egy ezer éves képet, amiről - hát hogy is mondjam - több, mint barátság sugárzik. Annyira szoros a "kötelék", hogy a csoportfotón mindenki normálisan pózol, de Réta konkRÉTAn (haha Zsófia...) Alex ölében ül és úgy bújik hozzá, mint egy kiskutya. Hogy megint eltereljem a gondolataimat inkább elindítottam az első ajánlott számot youtube-on és tovább fetrengtem az ágyban. Jöttek sorra a számok, aztán csak arra lettem figyelmes, hogy Alex énekel. Vagyis valami olyasmi, mivel az autotune úgy túl van nyomva a dalban, hogy kibaszottul idegesítő.

Mire túltettem azon magam, hogy mennyire szarul hangzik ez az egész, akkor kezdtem el figyelni a szövegre. Ez a dal olyan, mintha rólunk írta volna... Idegesen kerestem a feltöltési dátumot és nem is lepődök meg nagyon, pont egy hónapja tették fel a klippet. Nem igazán tudom, hogy jó-e az, hogy az emberről dalt írnak vagy sem, de mindenesetre nekem rosszul esett, mert most már biztos vagyok benne, hogy Lincu elküldte akkor az üzeneteimet neki. Mondjuk az nagyobb fejfájást okoz, hogy maga a Senkise csatorna létezik, mert felfoghatatlan számomra, hogy Alex nem tud megülni a seggén és folyton kitalál valami baromságot. Nyilván ez Ő. A személyisége, a hozzáállása, és az, hogy más szemmel nézi a dolgokat, egy olyan különleges embert formál, hogy szerintem sokan nem értik. Van amikor én sem, de én úgy szeretem a bolond fejét, ahogy van. Szeretem... Tényleg szeretem?

A telefonom rezgése zökkentett ki a gondolatmenetemből, majd ásítva hallóztam a készülékbe.

- Ugye nem aludtál? Éhenhalok! Ha nem lesz kaja, akkor tuti, hogy életünk végéig rendelnj fogunk, mert nem lehet rád bízni! - hadarta.

- Neeem! Csak pihentem, de nemsoká nekikezdek, csak gyere mááár! - vigyorogtam a gondolattól, hogy újra láthatom.

- Sietek hozzád Babó - köszönt el, én meg összeszedtem magam és a legpörgősebb playlist-emet bekapcsolva kezdtem hozzá a lasagne-nak.

Már csak pár perc kellett ahhoz, hogy végre tálalhassak, amikor csengettek, így vigyorogva nyitottam az ajtót. Alex adott egy apró csókot és egyből a konyha irányába sétált. Én csak nevetve követtem őt, majd gyorsan szervíroztam a vacsorát, amit egy pillanat alatt eltüntetett.

- Te nem ettél ma, vagy mi? - nevettem.

- Dehogynem! Elküldtem Rétát kajáért, de egész nap azt vártam, hogy az Asszonykám főztjét egyem.

A mosoly ráfagyott az arcomra a szavai után. Eléggé felzaklatott az, hogy Rétáról beszélt - megint... - de közben azon is elmerengtem, hogy az asszonykájának hívott, ami egyébként elmondhatatlanul jól esett; de ez a két érzés nagyon furcsán hatott egyszerre, így kicsúszott a számon az amin egész nap agyaltam.

- És az ebédet a lakásodban találta meg, vagy ott főzte? - tettem fel a gúnyos kérdést, de egyből megbántam az egészet.