B A B A B Ó | ByeAlex

46. rész

- Szia Zsófikám! - köszönt mosolyogva Rózsi néni.

- Csókolom! Boldog Karácsonyt! - erőltettem vigyort én is az arcomra.

- Na csak nem ért haza anya az ünnepekre? Nagyon el vagy kenődve - biggyesztette le a szája szélét.

- Jaj, tetszik tudni, hogy milyen elfoglalt - legyintettem. - Talán majd jövőre!

- És az a kedves fiatalember? - húzta fel a megrajzolt szemöldökét.

- Kire tetszik gondolni Rózsi néni? - ráncoltam a homlokomat.

- Arra a jóképűre, amelyiknek szakálla van!

- Jaaa, a kollégámra, már meséltem róla, ő Erick, de neki már rég volt szakálla - nevettem fel.

- Jaj, nem az a kubai macsó, hanem a másik! - lökött oldalba.

Na szép... A másik. Mintha minimum egy bordélyházat üzemeltetnék és minden második nap más faszi jönne fel hozzám.

- Ja, ő csak egy barát.

- Biztos "csak egy barát"? - rajzolt macskakörmöket a levegőbe.

- Rózsi néni lenne az első, aki tudná, hogy férjhez megyek, úgyhogy... igen, csak barát - ráztam a fejemet.

- Na jól van drágám, megyek felhívom az unokákat, biztos már hazaértek. Ezt meg edd meg, olyan sovány vagy! - nyomott a kezembe egy tálcát amin minimum 14 fajta süti sorakozott.

- Köszönöm szépen! Csókolom! Puszilom a kicsiket! - intettem, már amennyire a nagy tálca engedte.

- Átadom!

Becsukta az ajtó, én pedig elkezdtem a folyosón egyensúlyozni a sütikkel, amikor megint kopogtak. Mivel a bejárati ajtóhoz közelebb voltam, mint a konyhához, ezért visszabattyogtam és eléggé gondterhes fejjel kinyitottam az ajtót. Még mindig a megpakolt tálcára koncentráltam, amikor Rózsi néni köhintett egyet.

- Igen Rózsi néni? - néztem fel végre.

- Boldog Karácsonyt fiatalok! - kacsintott rám a szomszéd néni én meg értetlenkedve fordultam Alex felé, aki a liftnek támaszkodott.

- Viszont kívánjuk! Kézcsók! - intett Alex, majd besétált mellettem az ajtón.

Végignéztem ahogyan leveszi a bakancsát, majd a kabátját és lazán besétál a nappaliba. Egyből utánasiettem, letettem a tálcát a dohányzóasztalra és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, mire ő is ugyanígy tett, csak ő közben hátradőlt a kanapén.

- Nem gondolod, hogy beszélnünk kéne? - szólt hozzám végre, miután kb. 4 percig néztünk farkasszemet.

- De gondolom...

- Akkor?

- Akkor? - kérdeztem vissza flegmán.

- Most mindent el fogsz ismételni utánam? - húzta össze gúnyosan szemeit.

- Nem - hagytam fel a hisztimmel és leültem a sütik mellé a kis asztalra, hogy pontosan szemben legyek Alexszel.

- Először is szia - kezdte nyugodtan.

- Szia - forgattam a szemeimet.

- Naaa! Másodszor: Boldog Karácsonyt! - mondta, közben előre hajolt és adott egy puszit.

- Neked is - viszonoztam a jókívánságát, majd egy halvány mosolyt engedtem az arcomra kúszni.

- Harmadszor: Te nem vagy normális!

- Így születtem... - rántottam egyet a vállamon.

- Na, de most komolyan! Vissza az elejére. Meséld el, hogy hogyan telt az ünnep, a 23-ától!

- Jobb, ha nem tudod - hajtottam le a fejemet.

- Kérlek!

Még kellett pár perc, hogy összeszedjem a gondolataimat és az emlékdarabkákat, amik megmaradtak erről a páe napról, majd belekezdtem a végtelen mesélésbe. Tényleg konkrétan egy nagyon elcseszett mesének hangozhat ez az egész; "az árván maradt hercegnő elindul, hogy elmondja a hercegnek mit érez, de útközben totálkáros lesz a  hintója és a hercegnőt az erdei állatkák hallgatják meg és ápolják addig, amíg a herceg magához nem tér és el nem indul a szerelme felkutatására".

Mikor befejeztem a sztorit, a balesettel, sírással, berúgással együtt, Alex csak bámult maga elé és nem jutott szóhoz.