B A B A B Ó | ByeAlex

78. rész

- Nagyon görcsölök - biggyesztettem le a számat.

- Óó, ne már... Már megint?

- Mi az, hogy megint? Képzeld már egy hónap eltelt...

- Jól van na, csak nagyon kívánlak! - súgta a fülembe és édes puszikkal hintette be a nyakamat.

- Egyébként örülnöd kéne, hogy órát lehet igazítani hozzá, mert így egyből észrevenném, ha...

- Hát azért azzal még egy kicsit várunk! - szólt közbe. - Ne értsd félre, mindenképp babáznék, de még egy picit fel kell nőjjek a feladathoz - nyomott egy puszit a homlokomra.

- Örülök, hogy ezen egy véleményen vagyunk - öleltem meg szorosan.

- Azon, hogy fel kell nőjjek? - nevetett.

- Dehogyis! Pont, hogy nekem kellene egy kicsit, te már most tökéletes apuka lennél! - kacsintottan rá, majd ledőltem a kanapéra és bekapcsoltunk egy filmet.

Fogalmam sincs mikor szundikálhattam el, de a kapucsengőre ébredtem, majd Alex vigyorgó és éhes fejét látva rájöttem, hogy elég sokat aludhattam, ha már vacsorát rendelt. Miután kómásan bekebeleztem a gyros-tálamat, elmentem zuhanyozni, majd erőtlenül visszafeküdtem aludni.

Másnap reggel Alexet nem találtam otthon, így egyedül reggeliztem, majd az egész napi semmittevés jobban lefárasztott, mintha lefutottam volna a maratont. Alex olyan későn jött, hogy csak arra keltem fel, ahogy bebújik mellém az ágyba, de rögtön vissza is aludtam. Hétfőn viszont megint vissza a kegyetlen kerékvágásba és az aerobik óra után siettem a tánciskolába.

- De jól nézel ki Hermosa! - ölelt meg Erick.

- Ne hülyéskedj már! - nevettem hangosan.

- Ez az igazság, csak úgy ragyogsz! Mi történt a hétvégén? - kacsintott rám Niki.

- Tiszta bolondok vagytok! - kacagtam rajtuk és elmentem felkészülni az órákra.

Eltelt hamar az a pár óra, aztán igazából a hét is. Alexszel csak találkozgatni tudtunk, minőségi időt együtt tölteni annyira nem, de a hétvége, a koncertet leszámítva összebújósan telt, és sikerült bepótolni a kimaradt napok romantikáját.

Ezután a hétvége után azonban tényleg minden szabad másodpercünket egymásra szenteltük, mivel időközben elindult az X-faktor idei szezonja, ami hatalmas stressz és áldozatok sorozata az életünket tekintve. Alexet alig látom, ha találkoztunk is, akkor kimerült és ingerlékeny volt. Próbáltam mindig a kedvében járni, de nagyon nyűgös volt, így nem győztem kivárni a május végére megbeszélt, kicsit mindentől és mindenkitől megszabaduló, elszökős hétvégénket.

A napok csak teltek és közeledett a várva-várt romantikázásunk. Izgatottan csomagoltam már kedden, aztán szerencsétlenségemre megnéztem az időjárás-jelentést és szerdán mindent kicseréltem a bőröndben.

Csütörtökön reggel a telefonom fölött görnyedtem, majd végre megjelent Alex neve a kijelzőn, így anélkül, hogy felvettem volna a telefont, csak lesiettem a ház elé és toporzékolva nézelődtem jobbra és balra, reménykedve, hogy nemsoká bekanyarodik az utcába. De nem jött egy ideig, viszont megint csörögni kezdett a telóm.

- Na merre? - kérdeztem köszönés nélkül.

- Babó, mondanom kell valamit, és nem fogsz neki örülni... Nem tudunk elmenni, és most még arra sincs időm, hogy elmondjam miért, de este jövök és mindent elmagyarázok. Csók - tette le, még mielőtt bármit is tudtam volna mondani.

Percekig lent álltam és nem tértem magamhoz. Ez mégis mi volt? Csak azt remélem, hogy nincs baja. Visszacuccoltam a lakásba és a rengeteg szabadidőmmel, amit hirtelen kaptam, egy ideig nem tudtam mit kezdeni, de mivel nem volt jobb ötletem és az idő is jó volt, elindultam a közeli parkba, ahol megpróbáltam lenyugodni.