B A B A B Ó | ByeAlex

67. rész

- Hagyjál már! Te hülye vagy, nem öreg! - kezdtem el csikizni, de csak csendben felállt és felsétált a lépcsőn.

- Alex, mi a baj? - kopogtattam a szoba zárt ajtaján. - Alex?! - kérdeztem idegesen, mikor már percekig nem válaszolt.

- Gyere - hallottam a hangját, így lassan benyitottam és megláttam őt törökülésben az ágyon.

- Mi az? - néztem rá értetlenül.

- Nem tudom. Néha úgy érzem, kifutok az időből. Annyi mindent szeretnék és csak azt veszem észre, hogy telnek az évek és semmi - tárja szét a karjait.

- Alex, te most csak hülyéskedsz, igaz? - léptem közelebb az ágyhoz.

- Esküszöm, néha olyan, mintha semmit nem értem volna el eddig.

- Nézz rám! - kértem, de nem figyelt, így átvergődtem magamat az ágykereten, aztán az ölébe ültem és a kezeimmel megemeltem a fejét és elkezdtem sorolni, hogy mennyi mindent tett már le az asztalra. - ...Úgyhogy nem szeretném ezt hallani még egyszer! Jó?

Nem mondott semmit, csak mosolygott, amiért 20 percig magyaráztam mennyire sikeres és csodálatos ember.

- JÓ??? - szorítottam össze az arcát, amitől úgy nézett ki, mint egy halacska.

- JÓ! - kiáltotta, majd egy apró puszit adtam az arcának két oldalára, aztán az orrára, majd szájára is.

Innen átvette az irányítást és hosszasan csókolóztunk, majd a végén magához szorított, és éreztem, ahogy minden porcikám megtelik szeretettel. A vállára hajtottam a fejemet és hozzátettem az előző monológomhoz még valamit:

- És most már én is itt vagyok!

- Na, milyen jó már nekem... - gúnyolódott, mire beleharaptam a vállába, amitől egyből felszisszent, majd hangos nevetésbe kezdtünk.

- Mit együnk ma? - kérdezte.

- Na, ne kezdd! Remélem nem rendelni akarsz megint!

- De az olyan gyors és egyszerű... - nézett rám őzikeszemekkel.

- Utolsó alkalom! Hozzá kell szoknod a főztömhöz, még akkor is ha szar - nevettem, mire csak a fejét rázta.

Elővette a telefonját és rendelt valamit, majd lementünk megint a nappaliba. Miutá megérkezett a kaja, egyből rávetettük magukat, majd néztük tovább a TV-t. Mikor már majdnem bealudtam, a szundikáló Alex homlokára nyomtam egy puszit, majd hagytam egy "szép álmokat" cetlit az asztalon és gyorsan hazakocsikáztam.

03:46kor jött az sms, amit nem olvastam el, mivel nem rezgett a telefonom:

"Jól itt hagytál, most nem tudok nélküled visszaaludni..."

Mivel már 8 óra is elmúlt, azért reménykedtem, hogy egy kicsit azért tudott pihenni az este és csak hülyéskedett az sms-sel.

- Jó reggelt! - köszöntem a telefonba.

- Csá - hallatszott a rekedt hangja a vonal másik végén.

- Na mi az? Nem pihented ki magad?

- Írtam, hogy nem tudok visszaaludni... - duzzogott a telefonba.

- Most ne mondd már, hogy tényleg nem aludtál egy szemhunyásnyit sem.

- Pedig de! Úgyhogy ma mindenképp mellettem kell lenned egész este! - mondta, majd ásított egy nagyot.

- Rendben Álomszuszék! Majd hívlak ha végeztem és indulok hozzád. Mit ennél ma?

- Hívj, hogy mikor végzel és elmegyünk vásárolni, mert még fogalmam sincs! Szép napot Babó!

- Neked is Alex! Ha tudsz kérlek pihenj! Csók!

Letettem a telefont, de egy perc sem telt el, de már ott virított az üzenete a kijelzőn.

"Csók..."

Nem tudom ezt mire írta, de remélem nem vette rossz néven, hogy ezt mondtam.

A nap hála Istennek hamar eltelt, így vigyorogva lépdeltem a kocsihoz és kerestem Alexet, akit egy órával ezelőtt hívtam, hogy induljon el időben. Hát úgy látszik nem sikerült neki, mert senki nem várt rám, ráadásul az eső is eleredt, így bepakoltam a táncos váltóruhákat a csomagtartóba és beültem a kocsiba.

Pár perc múlva kopogtak az ablakon, és bár a köd és a gyorsan csorgó cseppek miatt nem láttam ki az, csak kinyitottam az ajtót, azért biztos voltam benne, hogy Alex fog mellém ülni, de nagyot tévedtem.