B A B A B Ó | ByeAlex

92. rész

A szívem soha nem vert még ennyire gyorsan. Ajkaink egymást ízlelgették szüntelen, és csak arra a röpke másodpercre váltak el egymástól, míg levettem Alexről a pólót. Miután felsőtestének minden centijét végigsimítottam, lekerült róla a nadrág és a boxer is, de még mindig nem kaptam meg amira vágytam. Csókunkat apró puszikkal szakította félbe, és csak néztünk egymás szemébe percekig.

Mindent láttam. Minden egyes pillanatát az életének. Jót és rosszat. Örömöt és bánatot. Gondtalanságot és szenvedést. Mindent. Arcát két tenyerem közé szorítottam és az sem érdekelt, hogyha fájt neki, de tudatni akartam, hogy én mindig mellette leszek. Rám mindig számíthat, bennem soha nem fog csalódni, bármi történjen is.

Nagyot sóhajtottam, majd akaratlanul is legördült egy könnycsepp az arcomon.

- Még el se kezdtük, de már ilyen szörnyű? - vigyorgott, mire még jobban könnyeztem.

- Bolond! - ráztam meg a fejemet, őt pedig egyre közelebb húztam.

- Szeretlek! - súgta ő is a legszebb szót a világon, majd újra csókolózni kezdtünk.

Lassan lefeküdt mellém, így könnyen átraktam a térdemet felette, és az előző kényeztetését viszonozva, én is leheletnyi puszikkal haladtam egyre lejjebb fedetlen testén. Az izgalomtól teljesen libabőrös lett, és ezt csak tovább fokozta, ahogy a  körmeimmel köröket rajzoltam a combjára és a karjaira.

Testeink egybeforrtak és minden porcikám bizsergett a mámortól. A végén a mellkasára hajtottam a fejemet és sokáig pihegtem még. Ő a tincseimmel játszott, közben néha végigsimított az arcomon. Elkezdett mocorogni, így felcsúsztam mellé és a borostás arcát kezdtem puszilgatni.

Sokáig feküdtünk így, szinte mozdulatlanul, és nem is kívánhattam volna ennél többet. Folyamatosan figyeltem a mellkasát és nemsokára elkezdte a tipikus alvós szuszogását, így hatalmas vigyorral az arcomon adtam újabb puszit, ezúttal a karjára. Azt utána kihúztam a nyakam alól és ujjainkat összekulcsolva próbáltam én is elaludni. Ez elég sikertelen lett végül, mert nem tudtam levenni róla a szememet.

Fentről haladtam lefelé, majd mindig újrakezdtem a kört. A fehér párnán tökéletesen kirajzolódó sötét hajszálai, amik össze-vissza álltak; a szempillái és az orra; minden egyes, milliméter-pontosan vágott szőrszála a férfias állkapcsán; az Ádám-csutkája és a kulcscsontja; mindene egy csoda, ami totál elvarázsol.

Mikor már kezdett beteges bámulásba torkollni az egész és saját magamat is megijesztettem, hogy ennyire elbűvölt, akkor a másik oldalra fordultam és engem is elnyomott az álom hamar. Reggel erős szorítására és szabálytalan levegővételére keltem, majd őt is elkezdtem ébresztgetni. Nyugtalanul ült fel, de egyből visszahúzódott hozzám és a vállamba temette az arcát.

- Hülye voltam, nem is gondolkoztam el a lehetőségeken, ne haragudj! - támaszkodott fel és gyengéden kisimította a hajamat a nyakamból - Ezt szeretném. Ezt akarom. Minden reggel melletted ébredni, és veled tölteni az összes szabad percemet. Költözzünk össze - visszhangzott a kérése a szobában.

- Tessék? - kérdeztem vissza, pedig minden szavát értettem; lehet, hogy csak a reggeli, rekedt hangján akartam újra hallani azt, hogy ilyen nagy döntést hozott.

- Jaj na, ne kezdd, hogy "én ugyanezt mondtam tegnap" - véknyította el a hangját, engem utánozva, mire csak megforgattam a szemeimet.

- Dehogyis, csak jó volt hallani - ért fülig a szám. - És köszönöm! Szeretlek!

- Én is magamat - nyújtózott, én meg csak hozzávágtam egy párnát.