B A B A B Ó | ByeAlex

15. rész

- Annyira gonosz vagy! - csaptam a felkarjára. - Hogy nevetheted ki a legnagyobb sérelmemet 6 éves koromból? - kacagtam.

- Jól van na! De bárki találta ki azt a becenevet, nagyon nagy arc lehet!

- Kérj bocsánatot! Nagyon rosszul esett! - tettettem, hogy haragszok rá.

- Én sose kérek bocsánat - komorodott el az arca, így elgondolkodtam, hogy mennyire igaz ez.

- Akkor elég megfontoltnak kell lenned, hogy ne mondj olyat, amit megbánnál... - ráncoltam a homlokomat, mert tényleg meglepett a dolog.

- Hát, nem mondanám magam annak; igazából ami a szívemen az a számon. Ha valakit megbántok, akkor az általában nem áll elég közel hozzám ahhoz, hogy ismerjen és tudja, hogy mit miért mondok - fejtette ki a véleményét, amivel hellyel-közzel egyet is értek.

- Ez mekkora igazság - gondolkodtam el hangosan is, mire elégedett félmosolyra húzta a száját.

- Megfertőztelek akkor téged is ezzel - nevetett, mire megráztam a fejem.

- Áá, én igyekszek odafigyelni arra amit mondok - vágtam vissza, mert nem akartam az amúgyis nagy egóját növelni azzal, hogy helyeselek a szokatlan életmódjára.

- Kis álszent Szofika... Jaj mindenki szívére és lelki állapotára odafigyelek! Egy kisangyal vagyok - gúnyolódott vékony hangon, de kezdett rosszul esni az amit mondott, így inkább nem szóltam semmit. - Látod te is megsértődtél egyből. Még nem ismersz... - meredt a Duna hullámjaira.

- Egy ideig pedig meg akartalak, de most már elment a kedvem tőle... - vetettem oda, majd a fejemet rázva figyeltem én is a halkan hömpölygő vizet.

A szemem sarkából láttam, hogy még egy utolsó nagyon odaszúrós dumán gondolkozik, de végül nem basztatott tovább, így csendben ültünk egymás mellett, amíg egy hangos csattanást nem hallottunk. A csajok nevettek fel a a távolban és kiabálták, hogy "nyugiii, már üres volt" majd a törött vodkásüveg darabjait rugdosták arrébb. Csak ekkor láttam meg, hogy Eró közeledik felénk.

- Gyere Hermosa! Holnap így is elég szar lesz órát tartani - nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, de legnagyobb meglepetésre Alex eltolta azt.

- Majd én hazaviszem - mondta nyersen.

- De 1 perc és itt a taxi - válaszolta közömbösen Erick, majd megint a kezét tartotta, de Alex idegesen eltolta azt, ismét.

Ekkor Lincu odakiabált, hogy a nemrég említett jármű megérkezett, így Erick kérdőn nézett rám, de engem annyira letaglózott, hogy ilyen szópárbajba keveredtek, hogy nem tudtam reagálni.

- Rendben, akkor majd titeket hazavisz a taxi, de ő velem jön - jelentette ki Alex ellentmondást nem tűrően.

Lincu türelmetlenül kalimpált, majd mikor látta, hogy nem mozdulunk, elindult felénk.

- Csak ő meg én megyünk, bőven elfér hátul, még a sérült lábával is - emelte meg a hangját, az amúgy mindig higgadt tánctanár.

- Nem baj, köszi a lehetőséget, de nem él vele - zárta le a témát Alex, majd odaért hozzánk Linda, aki nem értette mi tart ilyen sokáig.

- Nem jössz? - kérdezett engem, de Alex neki is a tudtára adta, hogy ő visz haza. - Jaa, akkor jó! Erick... akkor megyek én veled! - rukkolt elő az ötlettel, aminek Eró láthatólag nem örült, de a fuvaromat felajánló szeme mellettem már szikrákat szórt, így csak biccentett, Lindus puszit dobott, aztán Erickbe karolva elsiettek a taxiig.

Ezután még percekig ültünk némán, majd amikor Alex megunta a csendet, felállt és a tenyerét nyújtotta. Szó nélkül belekapaszkodtam és elsétáltunk a többiekig. Bár semmi komoly baj nem történt, egy picit így is bicegtem, mert még húzódott a frissen mart bőröm, de a sántikálásomon Alex jót derült, ami miatt megint vállon ütöttem.

- Nagyon erőszakos vagy drága... - rázta a fejét, amitől nevetnem kellett.