B A B A B Ó | ByeAlex

80. rész

- Én még mindig az ablakban álltam és csak hallgattam, ahogy totál idegbe teszi magát és egyre hangosabban kiabál.

Egyszer csak abbamaradt a kopogás és elcsendesült minden, de mindez egy másodpercig tartott, amíg el nem kezdte betörni az ajtót. Hallottam az ajtófélfa reccsenését és a zár furcsa kattanását. Valószínűleg meglátta, hogy a nappali ablakánál álldogálok, becsapta az ajtót, (vagyis, ami maradt belőle) és gyors léptekkel közelített felém.

- Baj van? - kérdezte.

Válasz helyett csak megfordultam, hadd lássa mit művelt velem az a röpke 23 óra, amire megint eltűnt.

- Jézusom, mi van veled? - hátrált.

Mondjuk azzal tisztában voltam, hogy elég szarul nézhetek ki, de hogy távolabb kelljen lépni tőlem, azt kicsit sokallom. Vagy ennyire tettre kész, gyilkos fejem van?

Elsétáltam mellette, a bőröndömre mutattam, ami tegnap óta az ajtóban állt, ő bezárta az ajtót, ami egyébként nem volt olyan gáz állapotban, mint gondoltam, majd beszálltunk a liftbe, később a kocsiba és szótlanul ültünk egymás mellett, egészen Lillafüredig.

Mikor megérkeztünk, hosszú, forró zuhanyt vettem, szinte már marta le rólam a bőrt. Tipikus, fehér, szálloda-logós köntösben ültem le az ágy szélére és vártam valamire.

- Nem értelek - csóválta a fejét Alex, ami egyáltalán nem az a mondat volt, amitől jobban érezhettem volna magamat.

- Mondd el az igazat kérlek! Hol voltál?

- Én... Ajj tudod, hogy beindult az X, és minden a feje tetej...

- Hol voltál?

- Feldobtak néhány ötletet és azt kellett átbeszélni. Emlékszel a Csobot Adél-os évadra, ott például a...

- Az igazat mondd!

- Ez az igazság, a szerkesztőségben voltam!

- Alex... Tudom, hogy mikor hazudsz. Utoljára kérlek, utána, ha kell, hazagyalogolok, csak mondd el.

- Szofi! Ez történt, szóról-szóra, és kurvára siettem volna, de a kibaszott RTL-ben aludtam, egy kanapén, hogy erre a hétvégére elengedjenek, mert veled akarok lenni!!!

- Tényleg?

- Igen, és nagyon kényelmetlen volt!

- Mármint, tényleg velem akarsz lenni? - kérdeztem értetlenül.

- Életem végéig, te bolond! - adott szenvedélyes csókot, mitől, ha nem is minden, de a dühöm nagyrésze tovaszállt.

A nagy egymás nyakába borulás után, jött egy kis szaunázás és romantikus vacsora, maajd összebújós este.

A szombat is csodaszépen telt. Elmentünk kisvonatozni, aztán a helyi kirakodóvásárból kaptam szivecskés mézeskalácsot, majd az eddig egyik legjobb ebédünk után elmentünk csónakázni is. Bár elég klisé ez a cucc, azért be kell valljam, megdobogtatta a szívemet rendesen, amikor Alex bentebb evezett és csendesen dúdolni kezdte a Bababót.

Én végig csak a fejemet ráztam, mert még mindig nem tudom felfogni, hogy hogy lehetek én a legszerencsésebb nő a világon.

- Na mi az? Kaptál már ilyen szerenádot valaha? - kérdezte zsiványan.

- Nem is volt szerenád! Az csak egy velence-i gondolázás vagy egy 'Rómeó és Júlia erkély-jelenethez' hasonló gitáros, gyertyákból szívet formáló alakzatban állós éneklés lenne! - incselkedtem vele, mire mozgolódni kezdett a csónakban, ami emiatt majdnem felborult.

- Ugye tudod, hogy úszást oktatok? Ezzel nem ijeszthetsz meg - nevettem hangosan, majd a hideg tó vizébe mártottam a kezemet és ráfröcsköltem Alexre egy jó adagot.

Na neki se kellett több, máris többszörösét kaptam vissza. Miután a szállodába értünk gyorsan lezuhanyoztam, majd amíg Alex volt bent, én elnyúltan kapcsolgattam a TV-t. Megrezzent Alex telefonja, de nem is egyszer, így szokásunkhoz híven, ahogyan azt kérni szokta, megnéztem, hogy mi ilyen sürgős. Több értesítés a közös messenger csoportjaiból, Instáról, és egy sms.

"Remélem nem felejted el a hétfőt... Puszi, Léna"