B A B A B Ó | ByeAlex

93. rész

A hét hamar eltelt, és az albérlet keresés volt az, ami a legtöbb időnként elvette. Szombaton, az utolsó klubbos koncertjük előtt, amit majd felvált a fesztivál-szezon, még gyorsan összerámoltuk a könnyen mozdítható dolgokat a lakásából, és mindent áthoztunk ideiglenes hozzám. A komolyabb cuccokat, mint például a hangfalakat és a szintetizátort, pedig majd a fiúk segítenek egy bérelt raktárhelyiségbe elvinni.

Este izgatottan vártam, hogy hazaérjen, majd másnap végre tényleg nekiláthattunk a rendrakásnak. Elég szűkösen vagyunk, ami vicces, mert Alexnek nem volt nagyon sok holmija, főként a ruhatára az, ami komoly fejtörést okozott. Akárhogy igazgattam a ruháimat a szekrényekben, az övéi még így is hol dobozokban, hol bőröndökben férnek csak el. Azzal a motivációval, hogy estére nem maradhat semmi a szekrényen kívül, nekikezdtem egy megkésett 'tavaszi nagytakarításnak'. Alex, bár nem csinált semmit, mégis jó partner volt a selejtezésben, mert teljesen érzelemmentesen tudott ítélni.

- Ez kurva szarul áll - röhögött hangosan, amikor egy stílusban egyáltalán nem hozzám illő, bő pulcsit kaptam magamra.

- De ezt a gólyatáborban kaptuk - húztam a számat.

- És volt valaha rajtad?

- A gólyatáborban. DUH... - nevettem én is el magam.

- Az hány éve volt? 30? - incselkedett.

- Hagyd abba! Jó, akkor ezl adomány - hajítottam az egyik nagy kupac tetejére.

- Na, ez csinos - fészkelődött az ágyon, hogy jobban lássa a következő
ruhát.

- Ezt háromszor viseltem, amióta megvettem, és utoljára valami nagyon távoli, családi barát temetésén voltam benne - fintorogtam, ahogy a fekete ruhán végignéztem.

- Akkor mehet - mutatott az előzőleg gyarapított halmazra.

Ezután még jó sok rongyomtól megszabadultunk, de volt pár, ami kérdőjeles volt, így azokba újra belebújtam.

- Ez már az előző körben is tetszett, nem tudom miért gondolkozol - nézett rám úgy, mintha egyértelmű lenne a dolog.

- Eljönnél velem étterembe, ha ez van rajtam? - kérdeztem félénken.

- Először is, ez egy hülye kérdés, másodszor, a válasz ennek ellenére természetesen igen. Nagyon jól áll, csak egy jó csukával meg órával fel kell dobni - kezdett el stylist-oskodni.

- Jó, de haaaa 3 hónapon belül nem veszem fel, akkor adomány! - fenyegetőztem.

- Áll az alku! Meg valami más is, így, hogy folyton fel-le vetkőzöl... - lépett közelebb, de sajnos le kellett állítanom, hogy haladni tudjunk.

Estére végül, ha nem is minden, de a cuccainak 80%-a a helyére került és kimerülten dőltünk az ágyba.

- Te mibe fáradtál el? - gúnyolódtam.

- Stílustanácsadó, rendrakási szakember, személyi asszisztens; ezeket a feladatokat mind én láttam el ma - mondta rezzenéstelen arccal, de csak 2 másodpercig tudott komolykodni, utána mindketten elnevettük magunkat.

- Kész főnyeremény vagy - forgattam a szemeimet, mire elkezdett csikizni.

A kezeimet a magasba emeltem, hogy lássa, feladom, így hosszú csókkal fejezte be a kötözködést. Ezután egy nyugis mozi-est következett, majd másnaptól megint vissza a fárasztó napi rutinba.

Ezen a héten még jobban azon voltam, hogy megtaláljam a legmegfelelőbb lakást, de ez annyira nehéznek bizonyult, hogy totál besokalltam.

- Gyere haza! - hüppögtem a telefonba.

- Te most bőgsz? - nevetett Alex, mire akaratom ellenére hangosabban kezdtem sírni. - Ne már baszki, te tényleg sírsz... Szofi mi van?