B A B A B Ó | ByeAlex

71. rész

Minél többet agyalok azon, hogy mi történhetett közöttük annál jobban fáj, de muszáj megbíznom benne, így csak óvatosan betakargatom Alexet, még pár percig figyelem, ahogy békésen alszik mellettem, majd én is elszunyókálok. Reggel az aluljárókban megszokott Fornetti illatra ébredtem, majd a lépcsőn lesietve a kávéját váró Alexet és egy nagy tálca friss péksütit találtam a konyhában. Lassan mögé lopakodtam, majd a hátát apró puszikkal terítettem be, amitől teljesen libabőrös lett, de semmi pénzért nem állított volna le. Ezután ujjaimat a derekán előre csúsztattam és amilyen szorosan csak tudtam, magamhoz szorítottam és azért imádkoztam, hogy minden reggelünk így kezdődjön.

Miután megreggeliztünk elmentünk sétálni és bevásárolni, majd hozzáláttam egy könnyed ebéd összeütéséhez, míg Alex gitárt fogva leült a kanapéra és elkezdett játszani. Amikor már a köretet készítettem, a dallamok áramlása hirtelen abbamaradt, és pár perccel később Alex idegesen közelített majd a telefonomat felém nyújtva kérdőn nézett rám.

- Milyen estét köszönget az a fasz?

- Mi? - értetlenkedtem.

- Most írt ez a köcsög, hogy viszonozd a szívességét... Felette meg egy "köszönöm az estét" üzenet... - flegmázott. - És akkor még én bizonygassam, hogy nem volt semmi Rétussal.

- Ohh, egyem meg Rétus pici szívét...! Tudod, én mindent elmondtam, és ha figyelnél arra, amit mondok, akkor tudnád, hogy ezt az üzenetet a szülinapom után írta, a szívesség pedig az, hogy nem egyszer ugrott be helyettem órát tartani, és most nekem kellene helyettesítenem őt. De tudod mit, akkor sértődj be, jó étvágyat, majd ha úgy tudsz viselkedni, mint egy érett felnőtt, akkor írj. Szia! - hadartam és mindent magam mögött hagyva elindultam a tánciskolába.

Megtartottam Eró óráit, hazabuszoztam és vártam Alex sms-ét, ami érdekes módon nem akart a telefonomon megjelenni. Nem hiszem el, hogy ennyire gyerekes. Meglát egy üzenetet és ezt csinálja. Hogy a gondolataimat eltereljem, bekapcsoltam a TV-t, amin épp valami valóságshow ismétlés ment, így hamar elpilledtem a sok hülyeségen. A telefonom várva várt rezgésére ébredtem.

"Valaki megrongálta az autódat" - olvastam a kétségbeejtő sort, ami egy idegen számról jött, így nem is tudtam hirtelen, hogy elhiggyem-e egyáltalán. Lehet, hogy csak félreütötték a számot.

Pár perc gondolkodás után végül mégis úgy döntöttem, hogy lecsekkolom a kis Fiatomat, biztos, ami biztos. Felkaptam egy pulcsit és gyorsan leszaladtam a lépcsőn. A kapuból hunyorítottam a kicsi kocsim irányába, ahol egy kapucnis alak ólálkodott, így megfagyott bennem a vér egy pillanatra, de az ideg és az adrenalin arra ösztönzött, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a helyzetet.

- Szem-ü-veg! - kiáltott rám a kocsi mellett álló valaki, de egyből nevetnem kellett a beszólása miatt.

- Ez a "kérlek ne haragudj, amiért hülye vagyok" lenne? - emeltem fel egy rózsát a motorháztetőről.

- Hülye vagyok, plusz nehéz és kiállhatatlan, de tudom, hogy pont ezért vagy velem.

- De jól ismersz. Meg magadat is - nevettem el magam. - Köszönöm! - szagoltam meg a rózsát.

Közelebb lépett és hosszasan megölelt. Mikor elváltunk, a lakóház felé biccentettem, mire csak óvatos mosolyra húzta a száját. Én összeszedtem a rózsákat a kocsiról és felsiettünk a lakásba.

A másnap reggel ijesztően hasonlított a vasárnapira, de szerencsére nem jött semmilyen sms, semmilyen féltékenységi roham, se semmi, így megint boldogan indítottuk a hetünket.