B A B A B Ó | ByeAlex

69. rész

Miután végeztem, egyből hívtam Alexet, de csak a hangpostáját értem el, így hazamentem és ledőltem a kanapéra egy nagy adag popcornnal és elkezdtem nézni mindenféle táncos videót, hogy egy kicsit inspirálódjak a tavaszi bemutató órákra. Már javában aludtam, mikor megcsörrent a telefonom és nagyot rúgva keltem fel a zajra.

- Most szabadultam a stúdióból - ásított bele a telefonba Alex.

- A következő számod címe legyen az, hogy "soha nem veszem fel a telefont".

- Jól van már, majd kárpótollak - mondta kacéran és hallani lehetett a hangján, hogy végig vigyorog.

- Csak nem felkeltettelek?

- De - válaszoltam röviden, mert még elég kómás voltam.

- Akkor jó éjszakát Szof! Csók - köszönt el, mire dünnyögtem valamit és visszaaludtam a kanapén.

Bár este simán elsiklottam mellette, de reggel arra ébredtem, hogy Alex "Csók"-ja visszhangzik a térben, amitől hatalmas mosollyal kecmeregtem ki a konyhába. Elkészültem, majd irány az uszoda és a táncórák.

Este megint sokáig nem jelentkezett, így már kezdtem aggódni, amikor megérkezett a jó éjszakát sms, ami egyből megnyugtatott. Ez sajnos az egész héten így folytatódott, mert klipet forgattak, ezért még az közös hétvége is rizikós volt. Szerencsére pénteken este összefutottunk egy bő 20 percre, ami engem nagyon feldobott, de látszott Alexen, hogy neki sok volt ez a hét.

- Kurvára elegem van már... El se hiszed mennyire vágyok arra, hogy leüljek egy percre.

- Látom, most ez tényleg kikészített, mert te amúgy szereted, hogyha pörgés van - öleltem meg együttérzően.

- Na megyek, mert reggel korán indulunk - biggyesztette le a szája szélét.

- Holnap majd jelezz kérlek, ha elindultatok haza. Nagyon aggódom, amikor nem tudok rólad - sóhajtottam egy nagyot, közben pedig a nyakába fúrtam az arcom.

Belepuszilt a hajamba és azt suttogta "Mindenképp", aztán már ült is a Mini-be, dudált egyet és eltűnt az emeletes házak között. Én felsiettem a lépcsőn, hogy legközelebb jobb kondiban legyek a futásnál, majd mindenfelé gagyi és nyálas emojikat meg stickereket küldtem neki, amikre csak sírva nevetős fejeket küldött.

"De romiii!" - írta végül, és egy apró szívecskét is odaszúrt a végére.

"Igenis az! Ez a rózsaszín maci én vagyok a szürke meg te!" - utaltam az utolsó matricára, amit küldtem.

"A szívem szürke, gyere fess rá, kedves kis színeket, pinket és lilát" - írta a következő sorokat megint millió nevetős emojival.

"Na tudod ki fog neked küldeni cukiságokat Márta Alex!"

"Te jó ég, utoljára anyám szólított így, amikor meglátta a 11.-es bizonyítványomat" - háborgott. - "Jó éjszakát Rutkovszki "Rút Kiskacsa" Zsófia!"

" Szép álmokat Aleksz!" - válaszoltam, majd nevetve tettem a telót az éjjeli szekrényre.

Másnap elég hamar elteltek az órák, így csak azon kaptam magam, hogy a nappaliban henyélek már 8-kor, amikor is megcsörrent a telefonom.

- Szia Zsófi! Zoli vagyok. Figyelj csak, öhmm az van, hogy nem találjuk Alexet... - hallatszódott a vonal másik végéről Alex managere.

- Ezt hogy érted? Mostanában lett vége a koncertnek, nem? - ültem fel hirtelen a kanapén.

- De, csak még megittunk egy sört meg beszélgettünk, ő meg sehol nincs és nem veszi fel. Megnéznéd, hogy nincs-e otthon? Mondjuk tuti nem ért fel ilyen hamar, de biztos, ami biztos - kérlelt Zoli, én meg kétségbeesetten indultam az ajtó irányába.

Ahogy voltam, pizsamában és papucsban elindultam Alexhoz, majd felrohanva a lépcsőn a  szívem is megállt egy pillanatra, amikor megláttam hogy mi történik a nappalijában.