B A B A B Ó | ByeAlex

91. rész

- Ajj ne kezdd ezt! Eszembe jutott egy pillanatra, de szerintem nem jó ötlet, ennyi.

- De miért nem? - akadékoskodtam.

- Mert mindkettőnknek más a napirendje, én akkor indulok koncertezni, mikor te hazaérsz, és akkor esek be az ajtón, amikor te dolgozni mész.

- Éppen ezért lenne jó szerintem. Így is kevés időt töltünk együtt, ezután legalább nem kellene összeegyeztetni minden másodpercünket. De igazából te tudod... - fejeztem be és a legdrámaibb ablakon kibámulós jelenetet játszottam el.

- Hallod, ne hisztizz már ilyenen! Szerintem nem lenne még jó és kész.

- Jó! Befejeztük? - néztem rá dühösen.

- Ezt nem hiszem el, mit durcázol?

- Befejeztük? - ismételtem meg a kérdést.

- Kajak nem fogod abbahagyni a vergődést? - nevetett kínjában.

- BEFEJEZTÜK? - emeltem fel a hangomat, mire abbahagyta a nevetést, majd a kocsit beindítva már száguldottunk is hazafele.

A száguldást szó szerint értem, mivel annyira kiborítottam ezzel az egésszel, hogy mérgében tövig nyomta a gázpedált, hogy minél hamarabb megszabaduljon az idegesítő fejemtől. Ezt egyébként részben meg is értem, és most bizonyosodott be, hogy mennyire szar lett volna, ha már együtt élnénk. Ha ez úgy történik meg, hogy összeköltöztünk, akkor maximum a nappaliban pattoghatnék, ő meg a szobában főne a levében, és ezután csak a kínos hallgatás és egymás kerülése jönne, amíg valamelyikőnk bocsánatot nem kérne. De mivel elég makacsak vagyunk mindketten, ezért lehet, hogy ez három nap múlva következne be, ami nagyon kínos szitukat szülne.

- Ne haragudj rám, kicsit túlpörögtem a témát - hajtottam le a fejemet és azt figyeltem, hogy milyen szabályos köröket tudok rajzolni a combomra.

- Nem kicsit - rázta meg a fejét, de egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Igazad van, és nem lenne jó, ha már most összeköltöznénk - bámultam még mindig a lábamat.

- Miért nem? - incselkedett.

- Na ezt be lehet fejezni! - tört ki mindkettőnkből a röhögés.

- Majd egyszer biztosan, de most még nem - komolyodott meg a végére, majd búcsúcsókot váltottunk és visszamentem a lakásba, ahol előreláthatólag még sokáig fogok egyedül élni.

"Jól láttam?" - jött a titokzatos sms-e, amikor felértem.

"Mit?" - kérdeztem vissza egyből.

"Hogy nem volt rajtad melltartó..."

"Bugyi se" - pötyögtem, majd jót nevettem azon, hogy húzom az agyát.

Írd és mondd, 3 perc nem telt el, és már kopogott az ajtón.

- Ha itt laknál, most nem kellett volna visszafordulnod és újra parkolnod - forgattam a szemeimet, de ő már semmi másra nem koncentrált, csak hogy megbizonyosodjon az sms igazságtartalmáról.

Óvatosan a falhoz nyomott és apró puszikkal terítette be a nyakamat. A pulcsitól szabadított meg először, ami alatt tényleg nem volt semmi, így kezeit fel-alá jártatta a mellkasomon. Ezután forró csókba feledkezve betámolyogtunk a szobába, ahol az ágyra döntve elkezdte a nadrágot is levenni rólam, de csalódottan látta meg a tangámat.

- Kis hazug - súgta a fülembe, majd büntetésképpen beleharapott a nyakamba és egy kézzel lerántotta rólam a falatnyi csipkét.

Egyre lentebb haladt csókjaival, majd érzékien játszadozott a köldököm környékén, ami nagyon beindított, így a hajába túrva sürgettem volna, de ő tovább időzött a combomon.

- Alex! - szaladt ki a számon a türelmetlen felszólítás, mire csak nevetve fölém hajolt és lassan megcsókolt.

- Legközelebb nem írsz ilyeneket - indult el megint, de most a csípőcsontomat végigpuszilva kergetett az őrületbe.

- Akarlak! - ültem fel és próbáltam levenni róla a felsőjét, de ő egy laza mozdulattal visszalökött az ágyra és leszorította a csuklóimat.

- Szeretnél? - kacérkodott tovább, én meg alig bírtam magammal.

-Szeretlek! IMÁDLAK! - néztem mélyen a szemébe, mire életem legérzékibb csókját kaptam tőle.