Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

40.

- Zavar? - Kérdezte Malfoy.

Elmosolyodtam és egy másodpercig csendben maradtam. Hogy zavar e?

- Nem tudom - Feleltem mind a kettőnk kérdésére. 

- Hogyhogy nem tudod? - Nevetett fel halkan Draco, mire rákaptam a tekintetem, hiszen olyan ritkán láttam akár mosolyogni is. 

- Szerinted akadályozni fog bármiben is? - Kérdeztem vissza.

- Mire gondolsz? - Kérdezett vissza és lenézett megint a saját sebhelyére.

Elhúztam a szám és felnéztem rá. Nem is igazán tudtam, hogyan fejezzem ki magam helyesen úgy, hogy ne legyen nagyon durva vagy nyálas, de jelenleg nem jutott semmi jobb az eszembe, amivel helyettesíthetném a fejemben kavargó szavakat.

- Szerinted mi lesz, ha egyszer nem leszünk egymás mellett? - Kérdeztem.

- Kezd úgy hangzani, mintha félnél, hogy nem mellettem éled le az életed - Húzta fel a szemöldökét játékosan.

- Gyökér vagy, Malfoy - Jelentettem ki. - Ezért fogjuk kinyírni egymást mihamarabb, valószínűleg.

- Ennek nem vagyok ellene - Sóhajtott és leült az ablakpárkányra, vigyázva a poharainkra, nehogy feldöntse.

- Gondoltad volna, hogy velem fogsz eljönni a bálra, miután majdnem megöltél egy tiltott átokkal? - Kérdeztem és mellé sétálva én is letettem magam a párkány szélére.

- Azt sem gondoltam volna, hogy egyszer is beszélni fogok veled - Válaszolt. - Persze a szitkozódáson és az átokszóráson kívül.

Halkan felnevettem és megingattam a fejem. 

- De nem rossz - Folytatta. - Ha nem akarsz mindenképp megölni, egész jó fej vagy.

- Ezt bóknak veszem - Néztem rá egy grimasszal. - Te sem vagy egy seggfej, ha nem épp a hatalmadra és a pénzedre támaszkodsz.

- Megtehetem - Bólintott. - Bárki megtenné, ha lenne rá lehetősége.

- Nem vagyok biztos benne - Sóhajtottam. - De lehet, hogy nem tanulnának olyan keményen, mint te. Csak sodródnának az árral abban a tudatban, hogy a szüleik úgyis kitalálnak valamiféle jövőt számukra.

- Ezt most én veszem bóknak - Felelt. 

Egy pillanat csend állt be kettőnk közé. Vettem egy mély levegőt és élveztem a hűvös levegőt, amit a folyosó biztosított számunkra.

- Szerinted - Felfigyeltem a hangjára és felé néztem. - El fog ez tűnni majd?

Felemelte maga elé a kezét és nézegetni kezdte a sebhelyét. Én felemeltem a jobbomat és pontosan az ő keze mellé helyeztem és én is mustrálni kezdtem mind a kettőnkét. Szinte pontos másai voltak egymásnak, mintha közösen akartuk volna jelezni az összetartozást.

- Nem tudom - Sóhajtottam. - Mi van, ha nem leszünk képesek tovább lépni? Ha ez mindig közbe fog szólni. 

Csendet kaptam válaszul, aztán inkább letettem a kezemet az ölembe és végigsimítottam a vonalakon.

- Fáj, ha másra gondolsz? - Kérdeztem és valamiért reménykedtem egyfajta válaszban, de számítottam egy másfajtára is.

- Nem gondolok másra - Mondta egyszerűen. - Ha Sandra jár megint a fejedben.

- Mondjuk - Bólintottam és ránéztem.

Draco elmosolyodott és lenézett a kezemre. 

- Sose volt köztünk semmi - Felelt halkan. - Jól elbeszélgettem vele, de túl megalázkodó. Tudtam, hogy sose lehetne semmi belőle.

- Apád nem engedte volna? - Kérdeztem.

- Egyrészt - Biccentett. - De én sem akartam - Elmosolyodott és felnézett rám.

Én is visszamosolyogtam és most én néztem le a kezére. 

- Apám a legjobbat akarja nekem - Folytatta, mire megvontam a szemöldököm. - Néha drasztikusan fejezi ki magát. - Megmozgatta a sebhelyes kezét, mire halkan felnevettem. - De tudja, milyen jövőt akar nekem és a lehető legbiztosabb lábakra akar állítani. És ehhez egy magabiztos, erős nőt szánt mellém.

- Szerinte magabiztos és erős vagyok? - Néztem fel a férfire egy halvány mosollyal. - Ezért akart engem?

- Hm - Bólintott egyet.

Mind a ketten egy kis hallgatag buborékba burkolództunk, amíg élveztük a nyílt társalgást és az őszinte pillanatokat egymással. Sosem tudtunk még így beszélni egymással, holott hónapok teltek el azóta, hogy egymás mellé rendelt minket a családja. El tudtunk beszélgetni, néha megosztottunk egymással fontos dolgokat, de sosem mentünk mélyebbre. Azt hiszem, mind a ketten féltünk a másik kezébe adni érzelmi fegyvereket, amiket felhasználhattunk volna a másik ellen. 

Megfeszült minden porcikám, amikor Draco ujjai végigszántottak a sebhelyemen, aztán kezével befedte az enyémet. Kikerekedett szemekkel és már szinte azonnal lángoló bőrrel éreztem a tenyerét a kézfejemen. Mintha kőből lettem volna, megfeszültem és nem mozdítottam egy ujjamat sem. Lassan felnéztem Draco-ra, aki csak a kezeinket mustrálta, aztán halkan felnevetett. 

- Szerinted olyan rossz ez? - Kérdezte halkan.

Hangja tele volt aggódással, kérdéssel, feszültséggel és tehetetlenséggel, ami valahol hasított még egy strigulás a lelkemen. Szomorú mosolyát felváltotta, ahogy megnyalta a száját és megingatta a száját. Nyeltem egyet és mozgásra bírtam magam, hogy meg tudjam fordítani a kezemet a markában. Ujjai az enyémek közé csusszantak és lagymatagul bár, de ráfogott a kezemre. 

- Nem olyan rossz - Feleltem. - Te sem vagy olyan rossz. 

- Felülmúltad a várakozásaimat - Nézett vére rám.

- Mire számítottál? - Kérdeztem vissza még mindig lángoló arccal a folyamatos kézfogás és a bőre tapintása miatt.

- Hogy sokkal könnyebben megadod magad - Felelt nevetve.

- Azt hitted, hogy hasra esek majd a szépfiús mosolyodtól? - Kérdeztem vissza egy féloldalas mosollyal. - Malfoy, azt hittem, hogy ennél jobban ismersz.

- Még mindig nem ismerlek - Sóhajtott.

- Én sem téged - Feleltem.