Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

60.

*Draco POV*

Karba tettem a kezeimet és feszülten várakoztam az egyik hatalmas ablak előtt. Lauren üzent nekem a délután folyamán a baglyával, hogy beszéljünk, de nem volt sok kedvem hozzá. A napokban nem véletlenül kerültem és reméltem, hogy ezt ő is megérti, de nem úgy tűnik. Oké, nem mondtam neki semmit, hogy miért nem szólok hozzá vagy miért nem megyek a közelébe sem, de az ő biztonsága érdekében volt. A családommal folytatott bizniszek, viták és konfliktusok nem az ő dolga voltak és meg is mondtam neki, hogy nem fogom hagyni, hogy beleüsse az orrát. Leginkább pihenni szerettem volna, ahelyett, hogy valószínűleg kérdések tömkelegével lepne el, hogy mi a fene van. 
Ahogy befordult a folyosón, láttam, hogy óvatosan szét néz még maga mögött is, hogy ne érje váratlanul, ha esetleg valaki a nyomában járna. Megnyaltam a számat és nem is tudom, hogy melyik érzés volt erősebb, ami éppen bennem tombolt. A feszültség, amit a sok gond miatt éreztem vagy a megnyugvás, hogy egy kicsit kettesben lehetek vele.

- Még mindig feszültnek látszol - Közölte egy halvány mosollyal, ahogy elém lépett. 

- Az is vagyok - Feleltem halkan és azonnal szétbontottam az összekulcsolt karjaimat a mellkasom elől, hogy meg tudjam őt ölelni gyorsan.

Lauren közelebb férkőzött hozzám és kezeit a derekam köré kulcsolta, én pedig a vállainál húztam magamhoz. Szinte azonnal egy hatalmasat sóhajtottam és az eddig figyelmen kívül hagyott, hatalmas düh egy másodpercre háttérbe szorult, amíg élveztem a pillanatot. 

- Jól vagy? - Kérdezte és kibújt a karjaim közül.

- Fogjuk rá - Bólintottam és fenekemmel nekidőltem az ablak széles, hideg párkányának. 

Lábaimat terpeszbe tettem, a lány pedig egy halvány mosollyal belépett közéjük. Halkan felnevettem és néztem, ahogy teljesen beférkőzik az intim szférámba és kényelmesen bevackolja magát a tudatalattimba. Ujjaimat a derekára tettem és magamnál tartottam, míg ő kezeit a hajamra simította és figyelmét a keze útjának szentelve néhányszor végigsimított a tincseimen. Lehunytam a szemem és nyeltem egyet, mert nem akartam ellágyulni, ezért szigorúan visszanéztem rá.

- Történt valami? - Kérdezte és ő is belenézett a szemeimbe.

- Megmondtam, hogy nem a te dolgod, ha..

- Oké - Szakított félbe halkan, egy halvány mosollyal, mire rendesen belém fagyott a szó meglepetésemre. - Tudom, nem az én dolgom. 

Bólintottam egyet és oldalra pillantottam, hogy egyrészt megbizonyosodjak róla, hogy még mindig egyedül vagyunk, másrészt meg nem akartam tartani vele a szemkontaktust. Túl addiktív volt és féltem, hogy túl közel engedem magamhoz.

- Csak szerettem volna tudni, hogy jól vagy e - Sóhajtott, mire megint magára vonta a figyelmem. 

Olyan érzés volt, mintha szabadjára engedtek volna a mellkasomban egy osztagot, hogy szabadon robbantgassanak, ahogy kedvükre telik. Nem tudtam volna megmagyarázni, egyszerűen félelmetes volt, amit Lauren művelni tudott az érzéseimmel és a lelkemmel. Kezeit az arcomra tette és hüvelykujjával aprókat cirógatott a bőrömön. Belenéztem a szemeibe és éreztem a késztetést, hogy tovább lépjek a baromságaimon és végre megcsókoljam. Sóhajtottam egyet és előre hajoltam, hogy megvalósítsam a tervemet. Feszült is voltam, tehetetlen is és egyszerre szerettem volna egyedül is lenni meg vele is. Lauren is szerencsére értette a közeledésemet és nem tette kínossá azzal, hogy elhajolt előlem. 
Szája az enyémnek nyomódott, én pedig azonnal lehunytam a szemeimet és éreztem, hogy átadtam neki egy jó nagy adag aggodalmamat. Olyan volt, mintha egy adag gyógyitalt adott volna át az ajkaival, amivel lenyugtatott. Az ujjai az arcomról a nyakamra csúsztak, az én kezeim pedig erősebben markolták a derekát, ahogy közelebb húztam magamhoz még jobban, amíg combjai már nem súrolták az én lábaimat. Észre se vettem, milyen éhes voltam már rá és ez nem igazán tetszett. Figyelmeztetnem kellett volna magamat, hogy ne legyek függő és tartsam a távolságot, de egyszerűen beszippantott. Ahogy az ajkai mozogtak, ahogy a nyelve táncolt az enyémmel, ahogy finoman, mégis harciasan és keményen csókolt, mind olyan egyveleget alkottak, amik nem engedték el az agyamat. 

Mormogtam egyet, amikor homlokomat az övének támasztottam és vettem egy mély levegőt. Lauren is sóhajtott egyet, aztán csak halkan felnevetett, ami belőlem is előcsalt egy mély kuncogást. Nem is tudtam, miért nevettünk másodpercekig, csak jól esett. Megkönnyebbülés volt végre megcsókolni a másikat, szerintem ő is érezhette már a súlyát ennek. 

- Remélem, hogy segíthettem kicsit megnyugodni - Elemelte a fejét az enyémtől és rám nézett.

Megingattam a fejem és vettem egy mély levegőt. Egyik kezét a kezembe vettem és a számhoz emeltem, hogy adhassak rá egy apró puszit. Összeszorítottam a számat és biccentettem egy aprót.

- Nem akarom elmondani, hogy mi történt, nem akarom, hogy belefolyj! - Közöltem vele szárazon. - De jól vagyok, csak elfáradtam.

- Menjünk akkor - Mosolyodott el. - Feküdjünk le.