Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

82.

*Draco POV*

Mérges voltam magamra, mérges voltam Laurenre, mérges voltam az apámra, mérges a egész helyzetre, mindenre és mindenkire. Bármit csinálhattak volna körülöttem, nekem akkor sem lett volna jó. Tudtam, hogy a makacsságom és az ellenszenvem korábban sem szült jót a lány ellen, nem is tudom, most miért gondoltam, hogy ezennel jóra fordulhat valami ettől. Tudhattam volna, hogy ha Laurenről van szó, nem annyira egyszerű a dolog, mint azt én elképzeltem volna. Mindig bekavart, saját utat ásott és taposott magának. Sosem a terelt úton haladt, inkább átvágott a legmélyebb bozóton is, csak nehogy véletlenül úgy alakuljon valami, ahogy azt én elterveztem. 

- Lauren - Szólítottam meg őt, mielőtt elsétálhatott volna mellettem.

A lány szigorúan, szinte ítélően pillantott fel rám, amikor megállt előttem. Elnézett mellettem, rá az apámra, aki ismételten eljött érte. Nem voltam biztos benne, hogy mi folyik kettejük között, de nem is igazán voltam rá kíváncsi. Vagyis pont az az igazság, hogy megölt a kíváncsiság, mégis fájt belegondolni. Két eshetőség merült fel bennem és az egyik rosszabb volt, mint a másik, hogy miért találkozik Lauren az apámmal vagy miért jön el apa a lányért. Sosem szóltak egymáshoz, csupán amikor apám belépett egy helyiségbe, Lauren rászegezte a tekintetét és már tudta is, mikor kell mennie és mikor maradjon a fenekén. 

- Segíthetek? - Kérdezte jeges tónussal a hangjában.

- Ezt én is kérdezhetném - Feleltem egy apró grimasszal és egy halványan biccentettem az ajtóban álló apám felé.

Lauren megvonta a szemöldökét, aztán gyorsan rendezte a semmitmondó arcát. Valahogy így nézhettem ki én is, amikor a jeges arcomat megtörte egy pillanatra a látványa vagy egy mosoly, amit felé küldtem. 

- Tudnád, ha nem lennél egy seggfej és nem hagytál volna faképnél rögtön azután, hogy megdugtál - Vágta hozzám halkan, mégis vádlóan kegyetlenül.

Nyeltem egyet és a felismerés újra végigszáguldott a gerincem mentén. Én sem így terveztem, mégis elég drasztikusan hülyén jött ki a helyzet ezzel az egésszel. Tudtam, hogy így lett volna a legjobb, gyorsan megutáltatni magam vele és akkor kiesik a veszélyes körből, amihez egyre közelebb sétált az oldalamon. Ennek ellenére még jobban belesétált és fejest ugrott abba a ködbe, ahonnan visszafelé húztam őt.

- Nem dugtalak meg - Sziszegtem a fogaim között és éreztem, ahogy az arcom lángolni kezdett a szégyen, az érzelmek sokasága és a düh miatt. - És szeretném, ha nem mennél el vele.

- Miért? - Biccentette félre a fejét és felsőbbrendű tekintettel áldott meg. - Csak nem sérti az egodat, hogy nem te vagy a kis kedvenc?

Oldalra lépett és megpróbált kikerülni, de én egy sietős mozdulattal megfogtam a felkarját és magam mellett tartottam. Ránéztem apámra, aki csak megforgatta a szemét és szerintem sejtette, hogy nem most lesz vége a beszélgetésünknek, ezért elsétált a folyosó végéig, aztán befordulva eltűnt a szemünk elől. Én aprót sóhajtottam a megnyugvásra és egy kis győzelemittas bizsergés futott végig rajtam, de ez nem tartott sokáig. Lauren megrántotta a kezét és ezzel kishíján kiszabadult a markomból, de mindenesetre felébresztett az apám utáni bambulásból.

- Draco, komolyan nem értelek! - Mormogta és az állkapcsa megfeszült, ahogy rám nézett. - Először ellenséges voltál, aztán elérted, hogy kedveljelek, aztán megint visszatáncoltál, aztán lefeküdtél velem és most megint ez? 

Nyeltem egyet és néztem a keserű csillogást, ami elárasztotta a szemeit, ahogy rám vetette őket. Én sem értem magam, nem az ő hibája. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, mi is lett volna a jobb a számomra, hogy ha vele vagyok vagy ha nélküle. 
Állt velem szemben és megvonta a szemöldökét, ahogy csendben maradtam és nem válaszoltam neki semmire. Válaszokat akart, de azok akárhogy nálam voltak, mégsem éreztem őket helyesnek ahhoz, hogy kiessenek a számon. Nem akartam visszaédesgetni, nehogy megbánja a dolgot, holott azt kívántam a legjobban, de nem akartam eltolni sem magamtól, mert tudtam, hogy bár az a legjobb neki, most már az apámmal az oldalán talán mégsem lett volna a legjobb ötlet.

- Ha nincs mit mondanod, én mennék! - Vette vissza a hangtónusa és az arca is a kíméletlen jegességet. 

Lenézett a kezemre, ami még mindig fogságban tartotta őt, majd rám, hogy némán jelezze a szándékát. Nem eresztettem, nem akartam, de tudtam, hogy nincs más választásom. 

- Kérlek szépen, hogy az apámtól maradj távol! - Sóhajtottam halkan és meglepően megtörten a szavakat. 

Laurenből is előcsalt egy zavart tekintetet és egy lágyabb arcot, de aztán csak lehunyta a szemét és megingatta a fejét. Halkan felnevetett és megnyalta a száját.

- Miért, Draco? - Kérdezett vissza és úgy nézett rám hogy tudtam, a válaszokat is ismeri, csak kérdőre von. - Mert veszélyes? Mert kiszámíthatatlan? Mert nem tudom, mivel állok szemben? - Tartott egy kis szünetet, ezalatt pedig áthatóan nézett rám és elkomolyodott. - Hadd tisztázzam, ez mind benned is megvan. Csak az a különbség, hogy apád nem hitette el velem, hogy megbízhatok benne vagy hogy érdemes reménykednem. Ellentétben veled.