Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

35.

*Draco POV*

Közönyösen léptem be az otthonomnak nevezett hatalmas kastélyba, miután a házimanónk előzékenyen kitárta előttem a kapukat. 

- Ki van itt? - Kérdeztem mormogva, amikor meghallottam a hangokat.

- Miss Fillis tiszteletét tette a szüleinél, Mr. Malfoy - Válaszolt kedélyes, ugyanakkor mogorva hanggal a manó.

Megforgattam a szemem és összeszorítottam a számat egy pillanatra. Hihetetlen ez a lány, komolyan mondom! Nem elég, hogy beleártja magát a magánügyeimbe, hogy belefolyik a család gondjaiba és hogy azt hiszi, ismer engem; most már nyugtom sem lehet még a saját házamban sem? Mindenhol ott kell lennie? 
Mérgesen trappoltam be a földszinti előszobán át a hatalmas étkezőbe, ahonnan a hangokat sejtettem. A táskám pántját erős marokkal tartottam az ujjaim között, mert az is valamiféle megnyugvást adott az idegeimnek. 

- Draco - Nézett rám anya meglepődött mosollyal. - Nem számítottunk rád a hétvégén.

- Talán gond, hogy hazajöttem? - Kérdeztem vissza, közben pedig a szememet körbejárattam a helyiségben, hiszen Lauren nem volt jelen.

- Ne butáskodj! - Felelt apám a szokásos mosolyával. - Ami azt illeti, jó, hogy jöttél!

- Mi történik? - Kérdeztem vissza és a táskámat letettem az egyik üres székre, a zakómat pedig kigomboltam, hogy kényelmesebb legyen.

- Lauren eljött hozzánk - Mondta apám egy nagyzoló mosollyal. 

- Minek? - Kérdeztem jegesen.

- Beszélgetni - Vette át a szót anya. - Elnézést kért apádtól és tisztázta a dolgokat.

Már nyitottam a számat, hogy feleljek valamit, amikor a tekintetem oldalra siklott, ahogy a szóban forgó személy belépett az étkezőbe. Lauren épp lehúzta a pulóvere ujját és nem túl könnyed arckifejezéssel lépett beljebb. A mosolyának nyoma sem volt, csupán jeges, neheztelő szemekkel nézett rám, szinte meglepődöttség sem látszott rajta, hogy megjelentem.

-  Még szerencse, hogy apád megbocsájtó típus - Szólalt meg gunyorosan, de egy mosolyt dobott felém, majd a megnevezett felé is. 

- Lauren szerintem veled is megosztana egy pár gondolatot - Közölte apám. - Úgyhogy mi magatokra is hagyunk.

Amíg a szüleim lassú, de határozott léptekkel elhagyták a helyiséget, Lauren és én úgy fontuk egymásba a tekintetünket, mintha csak mind a ketten onnan tudtuk volna kiolvasni a válaszokat. Nem tudom, hogy miért, de idegesnek éreztem magam. Tartottam a lánnyal való beszélgetéstől, hogy mit fogok hallani, de jobban tartottam magamtól és a saját reakciómtól. AZ elmúlt időszakban annyira igyekeztem megóvni magunkat apámtól és a hazugságoktól, hogy akaratlanul is úgy éreztem, továbbra is védenem kell őt. Olyan erős késztetést éreztem arra, hogy mindig tudjam, mi van vele, mint amilyet még nem éreztem. Arra gyanakodtam, hogy ebben is apám keze van és egy kis bájitalé vagy varázslaté, hiszen magamtól nem valószínű, hogy ezt akarnám.

- Mit keresel itt? - Mormogtam az orrom alatt a kérdést, amikor pár másodpercet vártam még, miután az ajtó becsukódott a szüleim után. - Azt hittem, hogy a te kérésed volt, hogy hagyjuk egymást békén, nem?

- Nem ismersz, ha azt hiszed, magamtól jöttem - Felelt Lauren és egy halvány, szinte erőtlen mosolyt eresztett meg felém, aztán csak lesütötte a szemét.

Oldalra néztem és összeszorítottam a fogaimat, ahogy éreztem, hogy ismét végig szánkózik a testemen a tehetetlen düh. Sóhajtottam egyet és visszanéztem a lányra, aki most már karba tett kezekkel állt előttem, de szigorúan az ablakot kémelte.

- Az apám volt, igaz? - Kérdeztem vissza.

- Igen - Felelt gondolkozás nélkül.

- Mit csinált veled? - Tettem fel az újabb kérdést és most az egyszer, inkább lettem volna az iskola falain belül.

-Semmit - Felelt Lauren.

Felvontam a szemöldököm és vettem egy mély levegőt.

- Tudom, hogy nem ismerlek eléggé - Válaszoltam. - De elég jól felismerem a hazugságokat. Mit csinált? - Ismételtem meg a kérdést.

- Semmit, Draco - Nézett rám végre. - Elengedhetjük a témát?

- Melyik varázsige volt az? - Folytattam, hiszen nem hittem el, hogy apám valóban csak elbeszélgetett vele.

- Draco..

- Melyik? - Szakítottam félbe. - És mit tett veled?

- Lényegtelen - Sóhajtott Lauren és lenézett a cipője orrára. - Én voltam a buta, azt hittem, ki tudom védeni. Apáddal szemben - Megingatta a fejét a saját hülyeségén és inkább csendben maradt.

- Megsebzett? - Kérdeztem halkabban.

- Nem fontos - Felelt és szorosabbra húzta a karba tett kezeit maga előtt.

Megforgattam a szemem és lecsúsztattam a vállamról a zakómat. Lauren figyelte, ahogy a mellettem lévő szék támlájára akasztom a ruhadarabot, aztán felnézett rám. Én csak elkezdtem a fehér ingem ujját görgetni, hogy minél több bőrfelületet fedjek fel, holott ezt rejtegettem előle az elmúlt héten. A lány láthatóan hatalmasat nyelt és az arcomról a kezemre vitte a tekintetét. A szemei kikerekedtek és mintha csak lesúlyozták volna a kezeit, szinte azonnal maga mellé ejtette őket. Kettőnk közé emeltem a karom, hogy jól szemléltethessem a dolgot. 

- Agrum Infectio - Mondtam a rövid, de erős varázslatot, ami a kezemen lévő sebhelyet okozta, mintha csak egy szétágazó villámcsapás lenne. - A sebhely sajogni fog, hogy emlékeztessen rá, ha nem teljesíted az okozója kérését. 

Lauren visszanézett rám és szemeiben tiszta csillogás és félelem keveréke lapult. Ezt a keveréket látom a tükörben, valahányszor belenézek. Ő is felhúzta a vastag pulóvere ujját, hogy felfedje előttem az én sebhelyen szinte tökéletes mását. A szerteágazó, most még vöröses vonalat a kézfejég terjedtek, adva ezzel egy megmagyarázhatatlanul erős mivoltot neki.

- Agrum Infectio - Ismételte halkan a szavakat.